A félelem B-je

Aggályosan válogatva tízezer kötetes könyvtárat hordott össze magának, szeretője ugyanakkor mindet egybevetve sem volt több, mint ahány késszúrással ki szokta végezni egyik-másik elborult elméjű asszony a latorkodó férjet.Géza számított is, meg nem is a gutaütésre. Számított, mert a családjában kivétel nélkül minden idősebb felnőtt magas vérnyomásban szenved; nem számított, mert még senki sem kapott agyvérzést közülük - éppenséggel ő nyitotta a sort. Mindenesetre nem akart nyavalyákkal küszködve megöregedni. - Nem lelkesedem a péniszmankóra szoruló vénemberekért - hirdette hasonszőrű barátai körében. Ugyanakkor magától értetődő természetességgel hanyagolt mindent, ami egészsége megőrzését szolgálta volna.

{p} Orvosokkal nem konzultált, vérnyomáscsökkentőt nem szedett.Ötvenöt éves volt, amikor egy csúf napon zakógomb nagyságú vérömleny keletkezett agyának jobb féltekéjén, nagyfokú zsibbadást, kismértékű érzéketlenséget okozva testének bal oldalán. Kórházba került.Idegenek előtt a munkahelyi gondjait okolta a bajért:- Rajtaütésszerűen kaptam egy fiatal, felfuvalkodott főnököt, aki olyan alkalmatlan, mint tücsök a szimfonikus zenekarban - méltatlankodott. - Sok keserű percet okoz nekem. Ráadásul fájdalmas a saját káromon megtanulni, hogy a keserűség néha nem más, mint elmaradt szembeszegülés a hivalkodó törpeséggel.De volt még itt valami a munkával öszszefüggésben! Időről időre megkeresték különféle szakfolyóiratok, hogy írjon az adózás rejtelmeiről egy-egy dolgozatot. Jó egy héttel az agyvérzése előtt elvállalta: górcső alá veszi az elhunyt magánszemélyek hátramaradt adójának behajtási gyakorlatát. Napokig vesződött a témával, utálta. Aztán rájött: azért van hányingere az egésztől, mert tudat alatt az a kérdés motoszkált benne: "Vajon ha én meghalnék, ki rendezné az adómat?" Elvégre Gézának se kutyája, se macskája, de különösen gyereke nem volt. Tunyaságnak tűnő depresszió vett rajta erőt.

{p} Ebben a válságos állapotában kapott aztán még egy pofont, ami után már tényleg olyan undorral tekintett az életére, mint a köpőcsészére - nem talált benne semmi jót. Kolléganője, egy bágyatag, kétgyermekes kis asszonyka, aki vagy húsz éven át minden héten eljárt Géza lakására, immár nem akart többé felmenni hozzá. Sallangmentesen közölte: a klimax után megszűnt a nemi vágya, elég nyűg neki a férjét elhárítani. Pedig azelőtt úgy hatott rá a barátom, mint kókadt szobanövényre a táprudacska: feléledt tőle.- Amikor megmondta a nő, hogy köztünk mindennek vége, úgy éreztem, abban a szempillantásban rám szakadt az öregség - panaszolta Géza. - Olyan hirtelen megöregedtem, mint aki kivette a szájából a protézist. Munkahelyi gond és érzelmi válság. Ez egyszerre sok egy embernek. - Iker a baj, mint mikor viszketősnek vágják le a két kezét - értékelte a helyzetét nem sokkal az agyvérzése előtt. Még aznap meglátogattam az otthonában, ahogy kijött a kórházból. Éppen a megnyúlt lábkörmeit fenyegette egy kurta ollóval. Komor volt, akár egy hanyatláselmélet. - Minél szarusabb körmöt vágunk, annál messzebb pattan a körömdarabka. Így esik egyre távolabb az öregedő embertől minden életöröm - filozofált.

{p} Ezek után váratlanul mellemnek szegezte a kérdést: - Szerinted jó lehet öregotthonban, szappanoperákon kérődző vének közt kornyadozni, elrágódni olyan kérdéseken, ki kapott nagyobb szelet rántott húst ebédre?Ilyen kérdésre nem nagyon lehet válaszolni.- Mégis, hogy van a vérömlenyed? - tudakoltam inkább. - Felszívódott?- A vérömlenyem? Annak könnyebb eltűnni az életemből, mint nekem az életből.- Csak ne kokettáljunk a halállal! - javasoltam.- Szó sincs róla. Éppen a kórházi ágyon jöttem rá, mennyire szeretek élni. Más kérdés, hogy évtizedek óta falom a könyveket, de csak bizonytalan válaszokat tudok adni, mi végre vagyunk a világon.- Meglehet, nem kell azt az ásónak tudnia, hogy pöcegödröt ásnak vele vagy alapot egy fényes palotához - mondtam.Géza, miután túlélte a bajt, elkezdett gyógyszert szedni. Mindazonáltal hagyta, hogy az önveszélyes hedonizmus erőt vegyen rajta. Inkább bevett dupla adag vérnyomáscsökkentőt, csak hogy megihasson egy rém erős török kávét selyemkórómézzel az alján. Olyan ember volt, aki tudta becsülni a minőséget. Nemcsak a kultúra területén volt finynyás, de - szándéka szerint - a párválasztásban is. "Szeretőt választani csak előkelő igényességgel szabad, olyan kifinomultan, ahogy az étel vezető ízéhez kísérő bort keresünk" - hajtogatta. És már nem talált magának senkit.A második agyvérzése előtt azért valami öröm is érte. Egyik ismerőse egy kis könyvkiadót alapított. Gézát kérte fel szerkesztőnek. Ez volt az ő igazi világa.

{p} Hétvégeken ezzel foglalatoskodott. Kitűnően csinálta. Ellátta a korrektori munkát is. Nem volt olyan helyesírási hiba, amit ki ne szúrt volna.Azon a végzetes hétvégi napon éppen szerkesztett. Amikor rosszul lett, kollégái nem tudtak kit értesíteni, hát engem hívtak telefonon. Hamarabb érkeztem oda, mint a mentősök. Géza az íróasztala előtt ült egy karosszékben, beszélni már nem tudott, de a jobb keze még jól mozgott. Megragadott egy tollat; gyorsan papírt tettem elé. ÉLNI JÓ, ÉLNI JÓ, ÉLNI JÓ! - ezt írta rá, mint aki mutatni akarja, hogy csak azért is felülkerekedik a halálfélelmén. Aztán kezdte a mellére ejteni a fejét. De még egy szót a papírra vetett: ZSIBADÁS - így, helytelenül, egy B-vel. A hiányzó B-t már a halál orozta el el.