Az ókori Hellász hét csodája

Az epidauroszi színház. Hogy leróhassák tiszteletüket isteneik előtt, az ókori görögök csodás épületeket emeltek, nemegyszer különleges technikával. Ennek kiváló példája a Dionüszosznak szentelt színház volt, amelyet Athéntól 160 kilométerre, Epidaurosz hegyei közé rejtve építettek. A 14 ezer férőhelyes építmény két és fél ezer éven át kápráztatta el közönségét. A mérnöki tudományok csodájaként 55 kőpadsort építettek a domboldalra olyan módon, hogy az egész színházban kiváló hanghatás érvényesült.
Az építmény népszerűségének eredeti oka a gyógyászatban keresendő. A színház mellett ugyanis egy hatalmas egészségügyi központ is állt. Ahhoz, hogy megértsük a görögök számára oly nyilvánvaló kapcsolatot a színház és a gyógyászat között, tudnunk kell, hogy a zene, amely a színház egyik fontos alkotóeleme volt, része a korabeli görög gyógyterápiának.
A közeli gyógycentrumban Aszklépiosz, a gyógyítás istene tett csodákat varázslatos kígyóival. A különféle gyógymódokat kőtáblákra vésték. Aszklépiosz szentélye egyre gazdagabb lett, mígnem Krisztus előtt 360-ban a mindenünnen érkező betegektől összegyűjtött pénzből hatalmas színházat emeltek. Polüklitosz, az építész eleve tálszerű mélyedést formázó, nyugatra néző helyszínt választott az építkezéshez, hogy a felkelő nap bevilágíthassa a színpad mögötti tájat. Mielőtt létrehozta a nézőteret, kiásatta a színpadkört, majd mészkőtömbök ezreit daraboltatta szét, hogy belőlük készítse el az üléseket. Az arcukon maszkot viselő színészek mikrofonok nélkül beszéltek: Polüklitosz olyan tökéletes akusztikát hozott létre, hogy a színházban még egy kőre leeső érme csendülését is hallani lehetett a hátsó sorokban is, olyannyira fölerősítette a hangot a különleges térkiképzés.
{p}Olümpia. Olümpia egyszerre az ókor egyik legcsodálatosabb művészeti gyűjteménye, egyik leggazdagabb múzeuma és leghatalmasabb sporteseménye. Olümpia a világ legrégibb sportcsarnoka, ahol közönséges halandók is részesülhettek az isteneknek kijáró tiszteletből. Minden negyedik évben ugyanis az ókori Görögország minden szegletéből felkerekedtek az emberek, hogy megmérkőzzenek a világ leglátványosabb eseményén, vagy legalább szemtanúi lehessenek. Az olimpiai játékok a Kr. e. VIII. század elején kezdődtek, és mindig augusztusban zajlottak. Már egy hónappal kezdetük előtt be kellett szüntetni mindenfajta háborúskodást a birodalomban, mert különben az ellenségeskedők Zeusz átkát vonták magukra. Ahogy a versenyek egyre nagyobb jelentőségre tettek szert, Zeusz szentélye úgy vált a világ első sporttelepülésévé, ahol edzőtermek, fürdők, vendégházak és egy negyvenezer fős befogadóképességű stadion is helyet kapott.
A híres boltívek alatt futottak a görög világ legedzettebb atlétái. Az egyes versenyszámokban egyetlen győztest hirdettek, akinek az a dicsőség jutott, hogy úgyszólván Zeuszhoz hasonló módon tisztelték. A legkorábbi versenyszám a 200 méteres futás volt. Később a 400 méteres, majd pedig az 5 000 méteres következett, aztán az öttusa, amely futásból, ugrásból, birkózásból, diszkoszvetésből és gerelyhajításból állt. Az olimpiai számok közül több a háborúval volt kapcsolatban: emberek lándzsákat vagy köveket dobtak, illetve páncélzatban és fegyverzetben versenyeztek.
Olümpia hamarosan hatalmas sportkomplexummá vált, ahol minden épület a játékokat szolgálta. Később lóversenypálya is épült, amelyben a harciszekér- és a lóversenyeket rendezték. Nekünk szokatlan módon a versenyzők az arénát is elhagyták, majd visszatértek. Az olimpiai győztesek nem kaptak csillogó érmeket, csak egy szalagot a fejük köré, egy pálmaágat, amellyel integethettek, és egy babérkoszorút, amit hazavihettek. De a valódi jutalmuk hazatértük után vette kezdetét: városuk ünnepelt hírességévé váltak, akinek étkezéséről közpénzen gondoskodtak egész életében.
{p}A delphoi jósda.  Delphoi szigetének egyik domboldalán titokzatos erőket fedeztek fel a múltban a görögök. A papnők közvetítésével összpontosították ezeket az erőket, és így beszéltek az istenekkel. Ez volt a hírneves delphoi jósda, ahova görögök ezrei zarándokoltak el, hogy megismerhessék a jövőjüket. A jóslás hatalmas üzletté vált, a jósda hamarosan igen nagy jövedelemre tett szert, a valaha néptelen domboldal olyan fontossá vált, hogy a városállamok saját követségeket és kincstárakat hoztak létre a szigeten.
Egykor úgy hitték, hogy Delphoi a görög világ központja. A hatalmas építkezéseknek köszönhetően Plinius már azt írhatta a területről, hogy háromezer épület áll itt, amelyek közül a legfontosabb Apolló temploma, a jósda központja volt. A jósdát bevonták minden fontos ügy eldöntésébe: a háborúk indításától kezdve apasági viták eldöntéséig.
A rodoszi kolosszus. A rodoszi kolosszus építése Kr. e. 280-ban fejeződött be. (Nevéből származik "kolosszális" szavunk.) Héliosz napisten tiszteletére emelték, hogy ezzel emlékezzenek meg a makedónok felett aratott győzelemről. Tizenkét éven keresztül épült, kétszáz tonna bronzot dolgoztak bele a hatalmas szoborba. Ötvennégy évvel elkészülte után földrengés döntötte romba, és soha nem épült újjá.
Santorini. Ez idáig senkinek sem sikerült még kiderítenie, hogy Atlantisz valójában létezett-e, vagy története csupán tanmese, de az elveszett civilizáció utáni kutatás fáradhatatlanul folyik tovább. Tény viszont, hogy három és fél ezer évvel ezelőtt vulkán tört ki az Égei-tenger egyik szigetén. A robbanás hatalmas öblöt hagyott maga után Santorini szigeténél. Ekkor pusztult volna el Atlantisz?
Santorini és Atlantisz kapcsolatának ötlete 1966-ban merült fel, amikor egy görög régész a sziget déli részén dolgozva felfedezett egy falfestményt, amely Santorini térképét ábrázolta a vulkánnal, még a kitörést megelőzően. A képen három hegycsúcsot láthatunk, ezeket ma is megfigyelhetjük a helyszínen.
A festmény meglepően hasonlít Platón leírására, amelyet Atlantisz városáról adott. Sajnos az embereknek, akik a várost építették, fogalmuk sem volt a fenyegető veszélyről, amely megsemmisítette kultúrájukat. A szigetlakóknak végig kellett nézniük, ahogy városuk megsemmisül. A kitörés után a vulkán beomlott, és közel háromszáz méter mély krátert hagyott maga után. Ezt a mélyedést hívják kalderának, a sziget különleges szépségét ez adja. A legendás Atlantisz után a régészek tovább kutatnak, az elveszett várost immár a tenger alatt keresik.
{p}A knósszoszi palota. A knósszoszi palota a minószi civilizáció, egy fejlett tengeri nagyhatalom központja volt, amely egykor a Mediterráneum kereskedelmét uralta. A Minósz királyról szóló legenda kötődik ide. Ő volt az, aki labirintust építtetett egy félig bika, félig ember szörny, a Minotaurusz számára, aki egy szent bika és a király hűtlen feleségének nászából született. A hagyomány szerint Minotaurusz emberi vérre szomjazott, ezért Minósz király, a tengerek ura arra kényszerítette a görögöket: küldjenek hét fiatal férfit és nőt, hogy a szörnyeteg élve felfalhassa őket. A palota maradványai még ma is láthatók a szigeten. Kétezer évvel a görög kultúra virágkora előtt építették, fényűző szobák százaival volt tele.
A Parthenon. Az Akropoliszról, a szent hegyről néz le Athén városára a Parthenon, a siker jelképe, amely két és fél ezer éve megingathatatlanul áll helyén. A Parthenon nem mindennapi templom. Az épület tökéletes külső arányaihoz illeszkednek a belső tér gyönyörű fafaragásai és domborművei. Pheidiasz volt a munkálatok kinevezett felügyelője, egyben korának legnevesebb szobrásza, Periklész pedig az az államférfi, aki megbízást adott megépítésére. Az építkezés Periklész hatalmas reformprogramjának része volt, amely példát kívánt adni a görög világnak. Az épülő Parthenon közel 31 méteres szélességével és 70 méteres hosszával márványtömbök tonnáit nyelte el. A "ragyogó követ" - ahogyan akkor nevezték - az Athéntól 13 kilométerre fekvő Pentelikon-hegyi kőfejtőből szállították oda, és különleges technikával vontatták föl az Akropolisz meredek emelkedőjén.