Hajnali roham a D-napon

Katonai és polgári vízi járművekkel 1940 júniusában háromszázötvenezer brit és francia katona hagyta el Dunkerque kikötőjét és vele együtt az európai kontinenst. Ezzel teljessé vált Hitler Európa feletti uralma. Egy évvel később Németország vakmerő támadást indított a Szovjetunió ellen, 1941 decemberében pedig, miután Japán megsemmisítette az USA csendes-óceáni flottája egy részét Pearl Harbornál, Amerika is belépett a háborúba. A szövetségesek ekkor már tudták: ahhoz, hogy megnyerjék a háborút, vissza kell térniük Franciaország partjaira, és meg kell ütközniük a félelmetes hírű német hadsereggel, a Wehrmachttal.
A németek Anglia ellen indított sorozatos támadásai (az angliai városok bombázása), valamint az Atlanti-óceánon hajózó brit és szövetséges hajók súlyos veszteségei hatására Nagy-Britanniának egyre nagyobb szüksége lett az amerikai támogatásra, annak ellenére, hogy 1943-ra Hitler elvesztette észak-afrikai támaszpontjait, és kétségessé vált Európa feletti uralma is. A casablancai konferencián Churchill és Roosevelt megállapodtak abban: a két legfontosabb cél Németország folyamatos bombázása, valamint az európai partraszállás megszervezése. Ezt követően a brit és az amerikai légierő  éjjel-nappal bombázta a németországi célpontokat. A gyárakon és katonai objektumokon kívül olyan városok is áldozatul estek a szőnyegbombázásoknak, mint Wilhelmshaven, Hamburg vagy Berlin.
{p}Ahogy a tervezett partraszállás napja közeledett, Nagy-Britannia egyre inkább az USA-ból, Kanadából és Lengyelországból érkező katonák támaszpontjává vált. Az amerikai katonák élték civil mindennapjaikat, megtekintették a nevezetességeket, és a helybeli lányokkal szórakoztak - eközben azonban mindannyian átestek a különleges kiképzésen, elsajátították a partraszállás fortélyait. A titoktartás nagyban elősegítette a D-nap, a nagy partraszállás napja sikerét. A Fortitude művelettel elérték, hogy a partraszállásról csak elferdített és valótlan adatok jussanak el Hitlerhez és vezérkarához. A francia ellenállás felbecsülhetetlen értékű kapcsolatot épített ki a brit hírszerzéssel, folyamatosan értékes információkkal látta el az angolokat. A szövetségeseknek ezáltal mindig pontos ismereteik voltak a német védelem erejéről és pozíciójáról.
A sztálingrádi (1943. február 2.) és a tuniszi vereséget követően Hitler hatalmas nyomás alá került. A szovjetek állítólag százötvenezer német holttestet találtak a teljesen elpusztított Sztálingrádban, a német légierő pilótákban és repülőgépekben egyaránt pótolhatatlan veszteségeket szenvedett.  Három hónappal később a szövetségesek megszerezték Tuniszt, és Alexander tábornok már diadalittasan táviratozhatta Churchill-nek: "A dolgok még jobban mentek, mint ahogy reméltük. Az ellenséget maradéktalanul megsemmisítettük." A szövetségeseitől kapott harci eszközök segítségével pedig a Szovjetunió megfordította a háború menetét. Az olaszok súlyos veszteségeket szenvedtek, ezért meg akarták dönteni Mussolini hatalmát. Ezt kihasználva a szövetségesek megszállták Szicília partvidékét, letartóztatták a Ducét, és 1944. június 4-én elfoglalták Rómát.
{p}Eisenhower a rossz idő elmúltára várt. A feszültség azonban egyre nőtt a tisztek és a katonák sorában egyaránt. Megfelelőek-e az előkészületek? Helyes adatokat szolgáltatott-e a felderítés? Vajon sikerül-e Hitlert becsapni? Azon a bizonyos D-napon hajnalban indult meg a roham. Az ejtőernyősök már órákkal korábban leszálltak az ellenséges vonalak mögött, a francia ellenállók pedig elvágták a telefon- és távíróvonalakat, hogy ezzel is segítsék az inváziót. A szövetségesek öt partszakaszon igyekeztek megvetni a lábukat: a britek, kanadaiak, lengyelek és franciák a Juno, Gold (arany) és Sword (kard) nevezetűeken, míg az amerikaiak a Utah-on és az Omahán. (Az Omaha Beach-en különösen sok amerikai katona lelte halálát.) Mindenesetre a nap végére százötvenezer embert sikerült partra tenni. Normandia fokozatos felszabadítása súlyos veszteségeket okozott a szövetséges csapatoknak. Az időközben kitört négynapos vihar megakadályozta a szükséges felszerelések eljuttatását a csapatokhoz, miközben a német hadsereg egyre fokozta a nyomást. Egy héttel a partraszállás után Hitler, hogy megmutassa hatalmát, elindította London felé az első V-1 típusú szárnyas bombáját, amely valójában egy kezdetleges robotrepülőgép volt. Dél-Angliának ismét meg kellett védenie magát.
Hosszú hónapok keserves harcai után a német csapatok visszavonulót fújtak. Leclerc tábornok vezetésével a francia 2. páncéloshadosztály bevonult Párizsba. Ezzel egy időben a német Choltitz megtagadta, hogy harcoljon Párizsért. De Gaulle tábornok és támogatói visszatértek Párizsba, hogy részt vegyenek a diadalmenetben. Ekkorra a szövetséges katonák jó része már teljesen kimerült. Pedig a harcoknak még nem volt vége...