A maratoni futás

Az elnevezés egy Kr. e. 490-ben, azaz 2500 éve élt görög harcos kivételes teljesítményéhez fűződik. A legenda szerint Pheidippidész 42 kilométert futott Marathón csataterétől Athén városáig, hogy hírt vigyen a perzsákon aratott diadalról. Athénbe érve átadta a fontos hírt: "Örvendezzetek, hisz győztünk!" - majd holtan esett össze. Az ősi Görögországban nagy hagyománya volt a futásnak, hírvivők és hosszútávfutók gyakorolták. Pheidippidész edzett futó és hírvivő volt, mielőtt katonának állt volna. Az Égei-tenger túloldalán, Kisázsiában, a mai Törökország területén görög kolóniák éltek. A vidéket birtokukba vették a keletről érkező támadók, a perzsák. Milétoszra és Epheszoszra azonban sokáig hiába áhítoztak, mert azok segítséget kaptak az anyaországi Athéntől és Eretriától. Amikor végül e két város is elesett, a perzsa hadvezérek nyugat felé fordították tekintetüket. Athén szálka volt a szemükben. És ha Athén elbukik, a nyugati civilizáció jövője veszélybe kerül.

{p} Mindenki azt gondolta, hogy a támadás egy közeli szigetről, Aigináról érkezik majd, amelyik a perzsák szövetségese és Athén régi ellenfele volt. A perzsák azonban Marathónt, a tengerparti síkságot választották hídfőnek, ahol biztonsággal partra tudnak szállni, hogy aztán Athénba menetelhessenek. Athén elsősorban kereskedelmi hatalom volt, hadserege és haditengerészete felszereltség és kiképzés tekintetében gyatra. Egyértelmű volt, hogy egyetlen görög városállam sem képes egyedül felvenni a harcot a rettegett perzsákkal. Össze kellett fogniuk, ha túl akarták élni az inváziót. Először történt meg, hogy egy keleti nagyhatalom támaszpontot létesített Hellászban, és a büszke görögök ezt nehezen tudták elfogadni. Mi történt valójában Marathónnál? Az athéniak lenézték a perzsákat, és féltek tőlük. Barbár háborús uszítóknak tekintették őket. Az arisztokratáktól eltérően az invázió mást jelentett a közönséges athéni polgárok számára: tudták, hogy milyen sors vár rájuk, ha elfogják és Perzsiába hurcolják őket. És most a perzsa fenyegetés testközelbe került: ott voltak Marathónnál, alig 42 kilométerre a várostól, amelyet el akartak foglalni.   "Itt vannak a perzsák!" - a rettegett kiáltás megrázta Athént, amely a demokrácia bölcsője volt. Az emberek összegyűltek, hogy megtanácskozzák a teendőket. Athéni polgárok ezrei gyűltek a szónokok köré. Természetesen a katonacsaládoknak és az arisztokratáknak volt a legnagyobb szavuk.

{p} Kallimakhosz, a főparancsnok és egyik hadvezére, Miltiádész vitte a szót. Miltiádész meggyőzte az embereket arról, hogy jobb megütközni a perzsákkal Marathónnál, mint megvárni, hogy a kapuk elé érkezzenek.    Eldöntötték, hogy egy tízezer fős athéni sereget indítanak útnak, miközben egy küldönc a 220 kilométerre délre fekvő Spártába siet, hogy segítséget hozzon. Ő volt Pheidippidész, akinek figyelmeztetnie kellett a spártaiakat az invázióra. Hősies tettével nevét örökre beírta a történelembe. Általában egy futónak meg kellett nyernie az olimpiát ahhoz, hogy nevét vázákon örökítsék meg. De az ókori olimpián a hosszútávfutás mindössze 1500 méter volt. Pheidippidész hírnök volt, aki sokszor egész nap futott. Első állomása az Athéntól hét kilométerre levő eleusziszi Déméter-templom volt. Déméter istennő gondoskodik a jó termésről, az eljövendő generációkról és a görög társadalomról. Nem jó kihívni haragját, de Pheidippidész nem zarándok volt, át kellett mennie az istennő szentélyén, alig egy nyíllövésnyire szobrától. Mindennél fontosabb volt számára küldetése: Spártába kellett sietnie, Athénnak és egész Görögországnak szüksége volt a legendás város katonai erejére. Miltiádész a kisázsiai ión felkelés alapján tudta, hogy a perzsák sebezhetőek, különösen otthonuktól távol. Hatalmas seregük nagy része közel-keleti szövetségesekből és legyőzött ellenfelekből állt, akik túlzottan széthúztak ahhoz, hogy egykönnyen legyőzhetnék az egységes görög csapatokat.

{p} A városállam katonái felkészültek rá, hogy mindenáron megvédik hazájukat és jogaikat. Minden polgár saját fegyverével és saját páncélzatában harcolt. És Miltiádésznak volt egy terve, amellyel semlegesíthette a perzsa sereg fő csapását, és csak a megfelelő pillanatra várt. Az athéniak felvonultak. Áttekinthették az egész Marathóni-síkságot, és arra vártak, hogy a perzsák tegyék meg az első lépést. Minden egyes perc annak növelte az esélyét, hogy végre megjelenik a várva várt spártai segítség. De a felelősség Pheidippidész vállán nyugodott, gyorsaságán múlott minden. Mivel a korinthosziak a perzsa fenyegetés árnyékában éltek, mindent hajlandók voltak megtenni, hogy segítsék a futár haladását. Korinthosz egyike volt a legnagyobb görög poliszoknak, az egész Mediterráneumban közismert volt csodálatos kerámiavázáiról és gazdag kolóniáiról. Szent hegyén erőd állt. A spártaiakat megdöbbentették Pheidippidész hírei. De haboztak a válasszal. És megint minden Pheidippidészen és az ő gyors lábain múlott. A hírrel vissza kellett sietnie a 220 kilométerre levő Athénba - Athén és egész Göröghon sorsa a kezében volt. "Spárta nem bocsátkozhatott harcba azonnal - mondja el Hérodotosz -, mert ez szokásai ellen való lett volna." Pheidippidész csak annyit jelenthetett, hogy a spártaiak valamikor majd jönnek.

{p} Athén végül nem tudott tovább várni, árulástól tartva Miltiádész megindította a támadást a perzsák ellen. És a görögök hatalmas csatában győztek, Pheidippidész pedig futott Athénba megvinni az örömhírt...  Pheidippidész futása sok történészt, írót, művészt és sportolót ihletett meg. Az ókortól kezdve népszerűsége egyre csak nőtt, és egyre többen láttak benne követendő példát. Marathón szelleme nemcsak drámákban éledt újra, hanem azokban a futókban is, akik az első újkori olimpián lefutották a távot, vagy Katharine Switzerben, az első nőben, aki teljesítette a híres bostoni maratont. A futás világának eme lenyűgöző és óriási érdeklődésre számot tartó eseménye az elődje napjaink tömeges maratoni futóversenyeinek a világ nagyvárosaiban, Athéntól New Yorkig. Drámai erejű visszatekintéseken, ritka archív dokumentumokon és alig ismert tényeken keresztül tárja elénk a Discovery Channel a maratoni futások történetét. Az atlétákkal, történészekkel és egyéb szakértőkkel folytatott interjúk által bemutatja a híres ó- és jelenkori maratoni futók teljesítményét, és hogy a sikerért milyen áldozatot hoztak. A film feltárja, mi készteti őket arra, hogy elmenjenek az emberi teljesítőképesség határáig.