Anyanyelvi őrjárat

Nincs hát mit csodálkoznunk azon, hogy egyik levélírónk, Szommer Zoltán a következő kérdést szegezte nekünk: "Miért ónos az ónos eső?" Válaszomat annak tisztázásával kezdem, hogy mi is voltaképpen az ónos eső. Értelmező kéziszótárunk ezt mondja róla: 'lehullva rögtön megfagyó sűrű eső'. Ehhez kiegészítésül legföljebb azt érdemes még hozzátennünk, amit a tavaly elhunyt neves meteorológus, Zách Alfréd írt le éppen egy évtizede a következőképpen: "...csakis a becsapódáskor a föld vagy tárgyak felszínén jégkéreggé fagyott esőt nevezik így [vagyis ónos esőnek]. Ha a vízcseppek már az alsó fagyos légrétegben fagynak meg, jeges eső, ha minden esőcsepp már jéggé fagyott "borsó" állapotban ér földet, fagyott eső."   

{p} De folytatom a válaszadást, immár a kérdés lényegére térve: miért nevezzük ónos-nak a fentiekben jellemzett esőt? Azok alapján, amik a szakirodalomban erről olvashatók, két okra is gondolhatunk. Az egyik az, hogy az ónos jelző ennek a csapadékfajtának a "súlyos" jellegét akarja érzékeltetni, hiszen az kétségtelen, hogy a növényekre ráfagyó eső nehéz teher rajtuk. Az ón sűrűsége elég nagy: 7,3 g/cm3, csaknem eléri a vasnak 7,86-os sűrűségét. A másik ok, azaz névadási szempont pedig az ón ezüstösen fehér színe lehet, amire a leesett ónos esőből keletkezett, frissen fagyott jégréteg szintén emlékeztet. Igaz - mondhatják erre olvasóink, de akkor miért nem ólmos-nak nevezzük ezt a fajta esőt? A ólomnak még nagyobb a sűrűsége: 11,34! Szín dolgában pedig még nagyobb az előnye, mivel az ólom friss metszésű felületének ragyogóan fehér színe a levegőn hamarosan tompa kékesszürkévé válik, ez a szín pedig nagyon is emlékeztet arra a bizonyos jégbevonatra a földön és a fákon! Valóban így van, ám, bármily meglepő, mindez nem áll ellentétben az eddig mondottakkal. Egyrészt azért nem, mert az ónos eső mellett él nyelvünkben az ólmos eső forma is. Él például több nyelvjárásunkban. Az 1893-1901 között megjelent, napjainkban pedig hasonmás kiadásban újból kapható, Szinynyei-féle Magyar tájszótár csupán a Székelyföldről tart számon ónos eső adatot, egyebünnen csak ólmos eső-ről tud, s az Ormánysági meg a Szegedi Szótárban is csak ólmos eső alakkal találkozunk. S a nyelvjárási szótárakon kívül mai köznyelvi szótáraink, még a helyesírási szótárak is feltüntetik az ólmos eső formát is. Másrészt pedig tudnunk kell még valamit! Bár mind az ón, mind az ólom elnevezés már a 15. századtól él nyelvünkben, régen gyakran összekeverték őket egymással.

{p} Olyannyira gyakori volt ez, hogy ha félreérthetetlenül meg akarták különböztetni a 'stannum'-ot, vagyis az ónt a 'plumbum'-tól (= ólom), ezt a színük alapján tették, vagyis az előbbit gyakran fejér ón-nak, az utóbbit, a 'plumbum'-ot pedig az oxidálódáskor keletkező kékesszürke jellegre utalva fekete ón-nak nevezték, sőt - ez még jobban mutatja a gabalyodást - a 'stannum-nak volt fejér ólom, a 'plumbum-nak pedig fekete ólom neve is. Az ólmosbot, vagyis az ólommal (mint nehezékkel) ellátott fegyver vagy verekedéshez használt eszköz például a már említett Érdy-kódexben így bukkan elő: "Ónos botokkal mindaddig vereté, míg az lelköt érzék őbenne." Mint látható, és mint a szépirodalmi adatok is mutatják, az ónos eső és az ólmos eső elnevezések voltaképpen még ma is egyaránt élnek. De lassan már kialakul az a rend, hogy ahol a súlynak van jelentősebb szerepe, ott a nagyobb sűrűségű ólom használata válik gyakoribbá (ólmos fáradtság, ólmosbot, ólomlábakon jár), ahol a szín legalább olyan lényeges, ott - így a csapadékfajták esetében is - az ónos terjed el egyre jobban: ónos eső, ónos szitálás.