Kübekházi cintányéros

Operettfalu csak egy lehet. - 1999-ben országgyűlési képviselő voltam - mondja Molnár Róbert, a falu polgármestere -, és azon gondolkoztunk, mivel lehetne idecsábítani az embereket. Nem termelünk répát, ezért Répafesztivált nem szervezhettünk. Rockfesztivállal, színházzal Dunát lehet rekeszteni. Így jutottunk arra a következtetésre, hogy van a komolyzenének egy könnyed ága, ami népszerű is, ráadásul még sehol nem csaptak le rá. Így lettünk Operettfalu. Büszkék is rá a kübekháziak, Szegedtől kilométerenként kis táblácskákat raktak ki: Operettfalu már csak hét kilométer..., csak hat..., míg az ember be nem fut a focipályára, ahol autók hadserege dagonyázik az esőzések után felázott gyepen. Ifjú szervezők környékezik tombolajegyekkel az érkezőket: amint megtudják a vendégek, hogy a kitűzősök nem parkolási díjért jönnek, mindjárt szívesebben fizetnek. A főtér felé ballagva az egyszeri vendég az úton találkozhat a kübekházi lapos sündisznóval. Már átment rajta hat- vagy hétezer ember, és ez csak a kezdet. Jönnek a vendégek visszafele is. A becslés két közreműködő legénykétől származik különben. Segítettek kirakni az asztalokat, most meg elpasszolták a tombolát, így van némi fogalmuk, hány ember fér el.

{p} Az ezerhatszáz fős Kübekházáról körülbelül százan segítenek be a munkálatokba ingyen és bérmentve. Belépőjegyet csak közvetlenül a színpad elé kell venni, de kivetítőn bárki élvezheti a műsort egészen távolról is. Még a lacikonyhásoktól és a gyerekeknek villogó nyakláncot, illetve takonybuzogányt áruló bódésoktól sem kérnek pénzt, a hangulat tényleg népünnepély jellegű. Az Operettszínház gálaműsorát felvonulás előzi meg. A fellépő ruhájukban feszítő énekesek nagy ívben hajigálják a virágot, és az idős nénik testi épségüket kockáztatva ugrálnak a lovak előtt vidáman, akár a szöcskék. Az operettgála konferansziéja Rózsa György, aki már kora este emberére talál a Rádió 88 riporterében. Az újságíró azt a tényfeltáró kérdést szegezi a helyszínen készülődő kvízkirálynak, hogy mit csinálnak a művészek, isznak-e vagy esznek? - Hatalmas sztárparádé lesz ma este - kerüli meg a választ ravaszul mindannyiunk Rózsa Gyurija. Időközben telik a főtér, mindenki vérmérsékletének megfelelően rendezkedik: egy parancsnokláshoz szokott idős hölgy két másikat dirigál, akik egy padot cipelnek a fa alá, onnan jobban fognak látni. Egy nagydarab ember pacalnak látszó tárggyal hadonászik, a gyermekek dodzsemezni akarnak, mielőtt szüleikkel világítós üvegbimblit vetetnének maguknak. A zenekar már hangol, a táncosok szintén, de csöndben. Az emberek hideg sörrel melegítenek, ami önellentmondásnak látszik, de nem az.

{p} Majd felbukkan Rózsa György, és kezdetét veszi az attrakció. Lehet az operettet szeretni vagy nem szeretni, de azon, hogy a Kübekházára majdnem testületileg leruccanó Fővárosi Operettszínház magas szinten űzi ezt a műfajt, nem lehet vitatkozni. Jómagam nem adnék egy büdös fityinget sem a cintányéros cudar világért, de amikor Oszvald Marika végig cigánykerekezik egy kánkánt a kifáradás látható jele nélkül, megakad valamiben, fenékre ül hatezer ember előtt, majd vigyorogva folytatja ugyanolyan lelkesedéssel, mint előtte, az legalábbis meglepően érdekes. Ha valaki az interneten járatos, tudja azt is, hogy az operettben szereplőknek is komoly rajongótáboruk van, én például Peller Károly fórumára tévedtem egy alkalommal, és ott lelkes rajongólányok a fényképeit cserélgették, illetve tippeket adtak egymásnak, hol lelhető fel az ifjú művész legközelebb. Most itt van, és azt énekli, hogy te rongyos élet, bolondos élet. Közben ugrál. A felétől meghalnék, az biztos. A közönség nem viszi túlzásba a mulatozást, inkább kulturáltan figyel, és műélvez - kicsit tartottam attól, hogy hatezer torok zengi majd a Csárdáskirálynőt, de megúsztam. Néhány ittas bácsi megpróbál ugyan konkurálni a színpaddal, de ők is csak csendben. - Csak halkan, hogy senki meg ne hallja - teszik szájuk elé a kezüket.

{p} A polgármester többek között a Jóistennek mondott köszönetet. Azért, mert elhajtotta az esőt, ami egy héten keresztül zuhogott, egészen péntekig; szombatra aztán kisütött a nap. Persze, az Ő útjai egész kiszámíthatatlanok, mert figyelmeztetésképpen kilőtte a hangtechnikát időnként, de az apró malőrért nem orrolt meg a közönség, és a program második felére a technikusok is megemberelték magukat. A kínos csak az volt, amikor Rózsa György a technikai problémák okozta szünetekben megpróbálta mulattatni a közönséget, mindannyiunk vesztére. Az operetténekesek láthatóan beleadtak apait-anyait, semmi rosszízű hakni-jellege nem volt az estének, mondjuk, a műsort felvételről leadja majd a tévé, az ilyesmi fegyelmezi az embert. Benkóczy Zoltánnal sikerült az énekesek közül beszélnem, ő a környékre való, és úgy érzi, ide hazajön. Visszahívja az a nagy szeretet, amely a társulatot fogadja. Különben ezt a jókedvet lehetett érezni az egész rendezvényen, elejétől a végéig.