Anyanyelvi őrjárat

Az e-mail feladója Steve Fedor, azaz - ő maga írja le így, becézett formában is a nevét - Fedor Pista. A kérdés, amelyre választ vár, a következő: "Miért van az, hogy a magyarországi újságokban több szót összeírnak manapság, például jövedelemadókulcs, árfolyamnyereség, feketemunka, szakemberhiány, társadalombiztosítás stb.? Mikor válik ez helytelenné és elfogadhatatlanná? Nincsen ugyan beleszólásom ilyen távolságról (Kanada), de nekem már annak tűnik. Mikor válik tehát képtelenné, és miért fogadja ezt el látszólag mindenki?"
Ötletes kérdés, ugye? És egyáltalán nem csoda, hogy küldőjében fölvetődött, hiszen egy olyan országban él, amelynek az angol és a francia a hivatalos nyelve, tehát két olyan nyelv, amelyre éppenséggel nem jellemzők az összetett szavak, ellentétben például a némettel. Így azonban naponta szembesül azzal a ténnyel, hogy a magyarban bizony nagyon sok az összetett szó. Csakhogy amit ő zavarónak, szinte képtelenségnek érez, azt én nyelvünk egyik nagy erényének tartom.
Nyelvünk befogad ugyan idegen szavakat is, de én mégis örülök annak, hogy szókincsünk gyarapodásának nem az idegen szavak átvétele a legfontosabb eszköze, hanem a szóösszetétel. Napjainknak csakugyan legtermékenyebb szóalkotási módja ez. Szinte nem tudok felütni olyan újságot, amelyikben ne akadnék jó néhány friss, még szótározatlan összetételre, olyanokra, mint hirdetésszervezés, álompáros stb. Persze korántsem ok nélküli egybeírásra gondolok, hiszen a különírás ugyanolyan fontos kifejezőeszköze helyesírásunknak, mint az egybeírás. Az összetett szavakat azonban, mint már elnevezésük is jelzi, egybe kell írni. Akkor összetett például egy szó, ha alkotóelemeinek jelentése több vagy más, mint a tagok jelentéseinek összege. (A víziló például azért írandó egybe, mert amit a szó jelent, az vízi állat ugyan, de nem ló.) Vagy akkor, ha egy raggal jelölhető, különírt szókapcsolat elemei ragjuk vagy ragjaik nélkül állnak együtt. Ez utóbbira jó példa ez a szó: fogkefe. Ez nem egyszerűen foga(ka)t és kefét jelent, hanem a fogaknak a keféjét. A szerb nyelvben, amelyben igen kevés az összetétel, a fogkefe megfelelője ez: csetka za zube, azaz szó szerint: 'kefe a fogakhoz (vagy a fogakra)'.  Nálunk egyszerűen: fogkefe.
Szemléltetésül felsorolok néhány példát arra, hogy az egybeírt változat, vagyis az öszszetett szó mennyire más, mint a tagok különírt változata. Az egybeírt alattvaló egészen mást jelent, mint amikor a gyerekeknek a színházi előadás alatt való mocorgására utalunk. Az ezermester így, egybeírva, bármilyen sok dologhoz ért is, mégis kevesebbet ér, mint ezer mester.  A kisbetű egy betűféle, amelynek akkor is ez a neve, ha ormótlan nagy alakban látjuk. A nenyúljhozzám egy virágnak a neve. Ezt egybeírjuk, ellentétben ezzel a tiltó mondattal: Ne nyúlj hozzám! Ha valaki titokban eloson, akkor továbbáll, ha ellenben változatlanul ott álldogál, akkor tovább áll, különírva. A zöldvendéglő kerthelyiséges vendégfogadót jelent. Ha nincs kerthelyisége, legfeljebb zöld vendéglő-nek nevezhetjük, feltéve, hogy zöldre van festve, mint a rácsos kapu.
Végezetül térjünk vissza kiindulópontunkhoz, kanadai olvasónk példáihoz! Csakugyan elfogadhatatlanok ezek az összetételek? Egyáltalán nem. Még csak nem is túlságosan hosszúak, nehézkesek, mert azok csakugyan nem kívánatosak a nyelvben. Helyesírási szabályaink szerint egyébként a hat szótagnyinál is testesebb és legalább három elemből álló összetételeket egy kötőjelnek a megfelelő helyre való beszúrásával áttekinthetőbbé kell tenni. Olvasónk példáiban egy helyen hiányzik is a kötőjel. Helyesen: jövedelemadó-kulcs. Ugyanezen ok miatt található a cikkem bevezetőjében szereplő egyik szóban is a kötőjel: összetétel-áradat.