Lehet, hogy holnap nem süt a nap

Mire felérünk a lépcsőkön a lakásába, néhány közös témát ki is tárgyalunk. Pillanatok alatt ráhangolódunk egymásra. De ahogy hallom, ez nem mindenkivel sikerül. Különös ajándéknak veszem hát, hogy Máthé Erzsi, a Nemzet Színésze első látásra a szívébe fogadott.
- Vannak kérdései? Mire kíváncsi?
- A titkaira. Ha egyáltalán akad még valami, amit nem mondott el a nyilvánosság előtt.
- Az interjúk, annak ellenére, hogy őszintén beszélek, mégis felületesek. A mélyebb, filozofikus gondolatok megmaradnak, itt, legbelül. És tudja, szomorúságról, bánatról nem szívesen beszél az ember. Egy-egy interjú végeztével az derül ki számomra, hogy még mindig meg tudom őrizni a titkaimat. És tessék, most maga ezeket szeretné hallani.
- Remélem, hogy sikerrel járok.
- Nem akarom elvenni a kedvét, de volt már olyan interjúm, ami felért egy utolsó ítélettel, szegény újságírónő meg is rémült tőlem. Minden a pillanatnyi hangulattól függ. Persze az sem mindegy, mit vált ki a kérdező belőlem, mennyire tud inspirálni. Ha rátapint az érzékeny pontjaimra, s igazán érdeklik a részletek, akkor én sem maradok meg a felületes válaszoknál.
- Milyen mélységig engedi be az életébe a kíváncsiskodót?
- Néha nagyon mélyre belém láthatnak. Egyszer egy riporternek "műsoron kívül" meséltem gyerekkori traumáimról. Nem tudtam, hogy be volt kapcsolva a magnója. Mindent felvett, és le is adta a rádióban. Sokat tanultam az esetből. A közönséget nem érdeklik mások lelki sérülései.
- Hanem mi?
- A könnyed és felhőtlen történetek.
- Ezek öntől távol állhatnak...
- Nem vagyok kíváncsi a mai médiasztárokra, még ha színészekből verbuválják is őket, a politika naponta ismételt lózungjai sem hoznak lázba. Napokig be sem kapcsolom a tévét, szívesen hallgatok ellenben reggeltől estig klasszikus zenét. Most is az szól. Nem zavarja?
- Árulja el: ki kíváncsi Máthé Erzsire?
- Mire gondol? Szakmai vagy privát vonatkozásban?
- Privát.
- Szerintem senki. De azért személyemet illető visszajelzés mindig van. A piacon rengeteg emberrel találkozom, akik nagyon sok kedveset, szépet, jót mondanak nekem, azaz a színésznőnek. Ma is értek ilyen élmények, úgyhogy érdemes volt kimennem bevásárolni.
{p}
- A virágboltos, akinél vettem önnek ezt a csokrot, amikor megtudta, hogy kinek viszem, teljesen odavolt.
- Jézusom... Ilyenek hallatán visszanyerem az emberek iránt elvesztett bizalmamat. Annál is inkább, mert bármilyen furán hangzik, eléggé visszahúzódó vagyok.
- Azt is tudom önről, hogy gátlásos.
- Inkább lámpalázas.
- Csak a színpadon?
- Nem feltétlenül. Egy idő után persze valamelyest enyhült bennem a drukk, mindazonáltal a mai napig vissza-visszatér. Előfordult, hogy nem mertem megszólalni mások előtt, kerültem is a társaságot.
- Nem hiszem el! Én mindig temperamentumos, vagány nőnek, lehengerlő személyiségnek ismertem önt.
- Igazán? Akkor valószínűleg jó színésznő lehetek. A palettámon ezek a színek is megvannak. Bevallom magának, én álmodozó, naiv ember vagyok. Sok tulajdonságot átörökítettem egykori énemből, abból az egyszerű családból származó budafoki kislányból, aki az iskolai tanév végeztével levehette magas szárú cipőjét, és egész nyáron mezítláb szaladgálhatott.
- Milyen gyerek volt?
- Magányos. A szüleim magamra hagytak, mert dolgozniuk kellett. Különféle történeteket találtam ki, és azokkal éltem együtt. Ne nevessen ki, de ez most is így van. Nem tudok úgy elaludni, hogy ne gyártsak valamilyen ízes sztorit. Azt viszont nem merem elmondani, miről szólnak.
- És az álmodozás?
- Csak olyasmiről álmodozom, amit meg is tudok valósítani.
- Ismeri önmagát?
- Hamar haragra gerjedek, hamar kiborulok. Nagyon bántanak az igazságtalanságok, sok esetben visszavonulásra késztetnek. Különösebb fájdalom nélkül képes vagyok megszakítani hosszú távú barátságokat is. Már nem fáj a szívem értük. Látja, öregkoromra ide jutottam.
- Milyen, ha haragszik?
- Hatásosabb volna logikusan és higgadtan megvitatni a dolgokat, de nekem ez nem megy. Inkább kiabálok. S aki kiabál, az nevetséges. Én is az vagyok.
- Olyankor menekülnek a környezetéből?
- Nem menekülnek! Sokat szelídültem.
{p}
- Lassan-lassan összeáll a kép önről. Úgy kezdte az elején, hogy vannak-e kérdéseim. Igen, egy van: milyen az igazi Máthé Erzsi?
- Hála istennek, még él bennem a gyermeki naivitás. A legapróbb dolgoknak is önfeledten tudok örülni, és végigsírom a szentimentális filmeket a tévében. Az élet nagy adománya az is, hogy a humorom segít átvészelni a nehezebb helyzeteket.
- Legnagyobb drámai szerepei mellett kabarét is vállalt! Ugye, "Juliska"?
- Maga még emlékszik erre? A Szeszélyes évszakok Juliska és Mariska sorozatát rettenetesen élveztük a partneremmel, Tábori Nórával. Elbolondoztunk, és még fizettek is érte; no nem sokat.
- Milyen mostanság a színházban? A fiatalok aranyba foglalják a régi öregek nevét?
- Senkinek nem foglalják aranyba a nevét. S igazuk van. Nincs haverkodás, "Mi van, Bözsi néni?", csupán kedvesen megkérdezik, "Hogy van, Erzsike?" No, a régi időkben, amikor én a Nemzeti Színházba kerültem, mélységesen tiszteltük a nagyokat. De ez generációs kérdés. A világ, amelyben élünk, szintén változik. Hetvenhét évesen a múltból magammal hozott értékszinteket hiába is keresném. Amikor például arról beszélek, hogy gyerekkoromban nekem játékom sem volt, mégis boldogan teltek a napjaim, a fejemhez vágják, hol élek én, ma már mindent megvesznek a gyereknek.
- Milyenek voltak az "ősbölények"?
- Bajor Gizi mellett a szó szoros értelmében elájultam a rémülettől. A későbbiekben többek közt játszottam Tőkés Annával, Makay Margittal, Uray Tivadarral, Apáti Imrével, Gellért Endrével, Egri Istvánnal, Básti Lajossal, Major Tamással, Gábor Miklóssal, Bessenyei Ferenccel. Úgy tartottam tőlük, mint a tűztől.
- A mai fiatalok miért nem ájulnak el öntől?
- Néha azért rajtam felejtik a tekintetüket. Elnézik, hogy csinálja az öreglány. Érzem a szeretetüket.
{p}
- Szendrő József volt az első férje. Vidám házasságban éltek?
- Azt nem mondanám. Szendrő kettős egyéniség volt. Visszafogott, csöndes ember lévén fájdalmait és az én kilengéseimet csak naplójával osztotta meg. Ennyi idő távlatából úgy vélem, sikertelennek tartotta az életét. Lírai költőként indult, első kötete egészen fiatal korában jelent meg, Kosztolányi Dezső jegyezte. De költői munkássága nem úgy teljesedett ki, amint lehetett volna, és hogy ez mennyire elkeserítette, kiderül naplórészleteiből. Szendrő rendkívüli elme, nagyszerű rendező, briliáns szellemi partner volt. Férjként az érzelmeit teljesen elrejtette velem kapcsolatban. Amikor elváltam tőle, utána derült ki, hogy mennyire ragaszkodik hozzám. Ám egy házasságban kettőn áll a vásár, s én túl fiatal voltam hozzá.
- Volt egy gyermekük is.
- Másfél évesen meghalt. A pécsi temetőben nyugszik.
- Szeretett volna nagy családot?
- Nem. Nekem nem voltak ilyen irányú vágyaim. Nálunk egyfajta ridegség uralta a családi légkört, tehát nem is hozhattam magammal pozitív mintákat. Kisfiam elvesztése akkora trauma volt, hogy sokáig nem tudtam feldolgozni. Később, ha lett volna is gyerekem, a körülmények, a pálya másként parancsolta.
- A színház vigasztalta valamelyest?
- Igazán színésznő akartam lenni. Fontosabbnak tartottam a színházat. A társulatban csak Szörényi Évának volt gyereke. Második férjemmel már nem terveztünk családot. Mára ez is megváltozott: a fiatalok másként gondolkoznak a mesterségről, könnyebben egyeztetik színházi munkájukat a gyerekneveléssel.
- Magányos?
- Nem vagyok magányos, ezt az érzést nem ismerem. Imádok egyedül lenni, meg tudom magammal beszélni a dolgaimat.
- Nem szereti tehát, ha, mondjuk, újságírók törnek önre.
- Ezen túl kell esni. De például a társulati ülésre nem mentem el, pedig nagyon hívtak. Végigvillant az agyamon, milyen kötelezettségekkel jár az ilyesmi. Meggondoltam magam, inkább kifeküdtem a napra olvasni. Mondja, mi ez?
- Vannak fontos és kevésbé fontos dolgok az életünkben.
- Valóban. Szerepeket adtam vissza, előadás azonban miattam sosem maradt el.
{p}
- A kritikusok reálisan ítélik meg alakításait?
- Erről nem merek nyilatkozni... Engem nem mindenki tud megfejteni mint embert, nőt, problémát. Csak kevesen látják meg és kevesen veszik észre, ami bennem van. Lehet valaki maximálisan profi, de ha bántja valami, az átjön a rivaldán. Én mindig örültem annak, ha ismernek, nem feltétlenül a beszélgetések vagy a szerepeim, hanem az "élve boncolás" révén.
- Szendrőhöz hasonlóan ön is kettős személyiség. Egyedül élő, tartózkodó, magányos, ugyanakkor világot járó, nyitott, humoros asszony. Vagy tévednék?
- Nem, maga nagyon jól lát engem. Ez a jó az életben!
- Most jött haza Andalúziából. Bátran nekivág a világnak?
- Csak meg kell adni a kezdőlökést. Néha nehéz dönteni. Például az egyik rendezőnek igent mondok, a másiknak meg nem. Én már nyugdíjas színésznő vagyok, noha nem érzem magam annak, eleget játszottam a pályám során.
- Megengedheti magának, hogy úgy döntsön, nem megy el a társulati ülésre vagy visszautasítja a rendezőket!
- Igaza van! Megnyugtatott... Köszönöm. Negyvennyolc óta vagyok színésznő, folyton készenlétben álltam. Próbák, premierek, előadások, évadnyitók, évadzárók, sehonnan nem hiányozhatott az ember. Most végre nem kötelező bemennem. Ha valakinek nem tetszik a viselkedésem, akár abba is hagyhatom a pályát. Egyébként az évtizedek során nem egyszer gondoltam erre.
- Élvezze csak a napsütést!
- Hetvenhét éves múltam, nekem minden nap ajándék. És lehet, hogy holnap nem süt a nap. Vagy fel sem tudok kelni az ágyamból. Most jut eszembe, még nem írtam meg a végrendeletemet. Viszont létrehoztam a Máthé Erzsi-díjat, hogy még életemben láthassam, kik azok a tehetséges fiatalok, akik titkos szavazással megkapják a vándorgyűrűt és a vele járó pénzt.
- Miért fontos ez önnek?
- Szeretem látni mások örömét. S ezzel elődeink is így lehettek. A Nemzeti Színházban létezett a Farkas-Ratkó-díj, melyet két katonatiszt alapított. Ezt a megtisztelő díjat fiatalok kapták, nekem 1954-ben ítélték oda, két évre rá, hogy a társulat tagja lettem.
- Foglalkoztatja a jövő?
- Nem. Mindig csak a jelen érdekel.
- Ezelőtt is így volt?
- Igen. Mire kíváncsi még?
Nehezen tudjuk abbahagyni. Színészekről diskurálunk, azokról, akikkel szeretett együtt játszani, azokról, akiktől rettegett, és azokról a klassz férfisztárokról, akik elérhetetlen álomnak tűnnek számára. De hát valakiért Máthé Erzsi is rajonghat, nem? Asztalán kihajtott magazin: most Nicolas Cage a favorit. Interjúalanyunknak jó szeme van!