Anyanyelvi őrjárat

A legnagyobb gond természetesen az, hogy sok helyütt kátyúk nehezítik közutainkon a közlekedést, tengelytöréssel fenyegetve a csak kicsit is figyelmetlen autósokat. Azok a kátyúgondok, amelyekkel mi foglalkozunk lapunk Anyanyelvi őrjárat rovatában, nem ennyire gyakorlat szülte, húsbavágó gondok, ugyanis a nyelvhasználat körébe tartoznak. Sőt, talán nem is annyira gondok, mint inkább megtárgyalásra érdemes kérdések.
De ne vágjunk ennyire a dolgok elébe, s különben is, mivel e kérdések felvetődtek s tanulságosnak ígérkeznek, nem szabad kitérnünk megtárgyalásuk elől.
Az elsőt Schéder Géza győri levélírónk tette föl. Idézem a levél néhány sorát. "Hosszú idő óta már mást sem hallani nálunk, amikor az utakat, gödröket foltozzák, mint azt, hogy kátyúznak. Én még valóban láttam a jó útkaparókat, akik kilapátolták, majd hosszú nyelű, erős szőrű keféjükkel kisöpörték a kátyút a gödörből, s a kátyú helyét az út szélén felhalmozott útjavító kövekkel kitöltötték. Ugyanis az én ismeretemben a kátyú nem más, mint sáros latyak, amely nagyot fröccsen, ha a kerék beletottyan. Mostanában azonban az utakon tátongó gödröket nevezik kátyúk-nak, azokat is, amelyekben nincs semmiféle latyak."
El kell ismernünk, sok igazság van abban, amit olvasónk ír, azazhogy felpanaszol. Ha fellapozzuk Ballagi Mórnak A magyar nyelv teljes szótára című, 1873-ban kiadott nagy munkáját, abban a kátyú, illetve kátyó jelentéseként ez olvasható: 'eső után kis tócsák, sáros vízzel megtelt gödröcskék a szekérúton'. Vagyis a víznek és a sárnak lényeges szerepe van abban, amit a szó jelent. Csakhogy a nyelv, mint tudjuk, örökösen változik, s ha egy-egy szónak évtizedek alatt kisebb vagy nagyobb mértékben megváltozik, módosul a jelentése, ezt tudomásul kell vennünk. Márpedig itt azt látjuk, hogy a "sáros vízzel megtelt gödröcskék"-ből egyre inkább a gödröcskékre tevődik át a hangsúly. Balassa Józsefnek A magyar nyelv szótára című, 1940-ben megjelent szótára így értelmezi a kátyú-t: 'sáros gödör, pocsolya'. Az 1972-ben megjelent Magyar értelmező kéziszótár ezt a jelentését adja meg: 'úton: sáros mélyedés'. Ugyanennek a szótárnak tavaly, 2003-ban napvilágot látott új, átdolgozott kiadásában ezt olvashatjuk: '(rossz vagy elhanyagolt) úton: (sáros) mélyedés'. Tehát egyre inkább a gödör, a mélyedés jelentésmozzanat válik lényegessé, a víz, a sár visszaszorul, a legutóbbi értelmezésben már csak zárójelben szerepel. Levélírónknak azt mondhatom: megfigyelése helyesnek bizonyult, elismerés illeti érte, de a szónak ezt a jelentésváltozását mégis el kell fogadnunk, tudomásul kell vennünk. Legföljebb megpróbálhatjuk megmagyarázni a változást, ez esetben például talán avval, hogy régebben főleg szekérutaink, földutaink voltak; ezeken a víz, a sár jobban megült, mint napjaink épített közútjain, autóútjain. A gödör, a mélyedés, a zökkenő ellenben az aszfaltutakon talán még zavaróbb is lehet, mint lehetett a földutak korában.
A másik "kátyúgonddal" - helyszűkében - még rövidebben foglalkozom. Többen is szóvá tették, hogy a kátyúk megszüntetésén dolgozó szakemberek szinte mindig kátyúzás-ról beszélnek e tevékenységükről szólva, holott a kátyúk eltüntetése helyes magyarsággal éppen hogy nem kátyúzás, hanem annak ellentéte, kátyútlanítás lenne. Ez kétségtelenül nagyon tetszetős érvelés, de nem állja meg a helyét, ugyanis a -z képzős igéknek nemcsak 'valamivel ellát, valamivel működik' -féle jelentésük is lehet, mint például ezekben: betonoz, díjaz, élelmez, kanalaz, hanem 'valamitől megfoszt, megtisztít' értelmük is. Ahogy lehet kályhát hamuzni, cseresznyét, szilvát magozni, tejet fölözni, úgy utakat is lehet kátyúzni.
Mindent egybevetve: a kátyúgondok érdekesek, tanulságosak, de végül is nem olyan nagy gondok, amelyek miatt - ezúttal átvitt értelemben - kátyúba kerülhet bárkinek is a szekere.