Bohócnak lenni mégiscsak jó!

Számtalan elismerés és díj birtokosa. S méltán, mert kivételesen tehetséges és sokoldalú művész, aki tudja, hol a helye, és akinek tartása van. Mindentől és mindenkitől függetlenül megtalálja az örömét abban, ami a munkája és egyben a hivatása is. Mert a szó legjobb értelmében ízig-vérig színésznő Börcsök Enikő.

KultúraCanjavec Judit2004. 10. 29. péntek2004. 10. 29.
Bohócnak lenni mégiscsak jó!


- Bennem nincs bizonytalanság. Az nem baj, hogy nem vagyok mindennap a középpontban. Biztonságérzetet ad, hogy dolgozom a színházban, hogy mindig van munkám. Szerintem a rendezők és a színigazgatók eleve annak figyelembevételével osztanak szerepet; nem jó, ha valaki úgy megy a színpadra, hogy a néző rögtön egy tévében látott szereppel azonosítja. Szóval nem szívesen lennék szappanoperahős. No persze, könnyű ezt mondanom, mert nem is vagyok az. De ha egy olyan típusú sorozatról lenne szó, amelynek mélysége is van, amelyben szakmai kihívásoknak kellene megfelelni... Kifordult sarkaiból a világ, de nem hiszem, hogy egy színésznek feltétlenül az lenne a dolga, hogy - például - egy horgászműsort vezessen.
- A tévés szereplések mellett még biztos megélhetést nyújthatnak a szinkronszerepek. Azt nyilatkozta valahol, hogy nem hívják sokat a szinkronba, mert ott nincs éppen elemében.
- Érdekes, a rádiózás sokkal jobban megy. Gyakrabban is műveltem. Szinkront jóval kevesebbet, így nem is lehet benne akkora rutinom. A szinkronszínészet komoly szakma. Már nem is tudom, mikor voltam utoljára szinkronizálni. De jó lenne! Tudom, hogy ebben számos kollégám sokkal jobb nálam: de hátha én is jobb leszek tőlük!
- Rokonszenves álláspont. Színpadi színészként mennyi önbizalma van?
- Ez változó.
- Feltételezem, hogy maximalista.
- Igen, az vagyok. Nem nagyon szoktam elégedett lenni önmagammal.
- Mi lehet a jó mérce?
- Amikor jól érzem magam egy szerepben, akkor valószínű, hogy jó is voltam benne. De ezt azért nehéz eldönteni. S van úgy, hogy bennem marad egy szerep. Ha lett volna belőle még tíz-tizenöt előadás, eljutottam volna odáig, ameddig mindig szeretnék. De leveszik a műsorról, a lehetőség bennem marad, s ez nyomasztó. Ilyen volt például Gorkijtól a Nyaralók.
- Ön gondolkodó színésznő. Nem volt ebből még soha kellemetlensége?
- Minden színésznek gondolkodnia kell.
- Elvileg. Akkor másképp fogalmazok: nem minden rendező szereti, ha a színésznő gondolkodik.
- Nem hangoskodni kell, hanem belülről dolgozni. Én mindig azt tartom szem előtt, amit a rendező akar. S úgy teszem hozzá a saját elképzelésemet, hogy a kettő illeszkedjen egymáshoz.
- De olyan már előfordulhatott, hogy nem értett egyet a rendezői elképzeléssel.
- Persze, előfordult; s olyankor szenvedni szoktam. Elfogadóbbnak és nyitottnak kell lenni a gondolkodásra. S ha az embernek erős a személyisége, az úgyis átüt.
{p}
- De egyedül nem lehet.
- Egyedül nem lehet. Emlékszem, volt rá példa, hogy a nézők felszólaltak a rendezés ellen a színész védelmében. A Játékszínben játszottuk Parti Nagy Lajos Ibusár című darabját, a főszereplőt alakítottam. S az öreg nénik bekiabáltak, felálltak a székükről, s tiltakozásul elhagyták a nézőteret, mondván, ez a rendező mit meg nem tett ezzel a szegény színésznővel, vagyis velem. Pedig én nagyon jól éreztem magam a színpadon!
- Ritka kivételt képez! Rengetegen panaszkodnak - hozzáteszem, teljes joggal - a szakma mai helyzetére, a felhígulásra, a kiszolgáltatottságra.
- Szerintem mindenki teszi a dolgát úgy, ahogy tudja; engem nem idegesít. Velem is megesett már olyan, hogy aláírt szerződésem volt egy filmszerepre, és egyszer csak hallom, hogy a filmet már forgatják, csak nekem nem szólt senki. A szerepet természetesen valaki más játszotta.
- Aláírt szerződéssel ilyet...?
- Persze! De itt az a fő baj, hogy nem szóltak. Ugyan, mibe került volna a rendezőnek fölhívnia, hogy ne haragudj, sajnálom, de ilyen és olyan okok miatt mégsem te fogsz szerepelni a filmemben, és azzal le van tudva.
- S ha a történtek után a rendezővel esetleg összefutott valahol, akkor miként reagált az illető a találkozásra?
- Volt erre példa. Fél év múlva véletlenül találkoztunk. Meglátott, és egyszerűen csak beugrott a liftbe.
- Tessék?!
- Meglátott, és beugrott a liftbe.
- Érdekes problémamegoldó képesség... Ilyenkor mire tud gondolni az ember?
- Szerintem semmire... De a szakmában ilyesmi mindenkivel megtörténik. Rettenetesen kiszolgáltatott a színész. Már csak az a biztos, amikor leforgatták az emberrel a második napot.
- Az első nap még nem lenne elég?
- Nem.
- És mi van, ha már megkötötték a szerződést?
- Ha szerződésed van, akkor sem lehetsz biztos semmiben. Mert bármikor azon kaphatod magad, hogy, bár veled szerződtek le, más játssza a szereped. Vagy megkapod, te is játszod el, és nem fizetnek ki. Vagy közlik, valahány hónap késéssel, miután már többször is átíratták a leadandó számlát, hogy az eredetileg kialkudott összegnek, amelyen már elvileg jókora késedelmi kamat is ketyegne, csak a felét tudják kifizetni. Kell, vagy nem kell? És arra is volt példa, hogy egyáltalán nem fizettek.
{p}
- Ilyenkor mit tehet a színész? Gondolom, a jogi útra terelésre se ideje, se fölösleges pénze. De nincs, mondjuk, vétójoga? Például: ha nem fizetnek, nem engedélyezi a film bemutatását!
- A vétójog megvan. Egyébként nincs hova jogi panasszal fordulni, hiszen a rendező bármikor megváltoztathatja a szereposztást. Ami pedig a film bemutatása elleni tiltakozást jelenti, ha már annyit dolgozott rajta az ember, ráadásul ingyen, legalább az az öröme legyen meg, hogy bemutatják. Nem?
- Erre nem tudok mit mondani. S ha egy olyan rendező, aki valamikor így kitolt önnel, egyszer újra forgatni hívná, elmenne?
- Igen.
- No, most aztán végképp nem tudok mit mondani.
-  Nézze, ha én nem megyek el, van ezer másik, akit még be tudnak palizni.
- Értem.
- S az "ügynökösdi"-ben sem hiszek. Tudja, újabban menedzserük van a színészeknek. Már akinek. Nekem nincs.
- Miért nincs? Biztos önt is megkeresték.
- Persze. De milyen az, hogy egy ügynök küzdjön a pénzemért, amit én nem tudok kiharcolni? Ugyanolyan az esélyem, hogy feladatot kapjak akkor is, ha nem képvisel senki. Mert ha valaki velem akar dolgozni, az megtalál. Ahhoz nem kell a fényképemet mutogatni.
- Logikus érvelés. Furcsa, hogy mindazok ellenére, amiket elmesélt, tudja, hol a helye, és jól érzi magát a bőrében. Irigylésre méltó!
- Szerintem ebben a szakmában mindenki pontosan tudja, hol a helye. Itt, a Vígszínházban tényleg jól érzem magam. S ez nagy biztonságérzetet ad. Nem bánom, hogy nem egy nagy, úszómedencés budai villában lakom. Pedig régen egy színésznek ez dukált. De ugyan milyen jogon legyen a művész kiváltságos, ha az egész országban ilyen rossz a helyzet?
- Tényleg, ma hol van a művész helye?
- A szórakoztatóiparban. Bohócok vagyunk.
- De bohócnak lenni jó, nem?
- De. Csak manapság nem sok tisztelet övezi őket.
- Igaz. De a színház nézőtere estéről estére megtelik.
- Igen. Tudja, sokat járok taxival, és a sofőrök ilyenkor mindig elmesélik, hogy éppen miben láttak. Ugyanúgy a piacon is. Odamegyek a savanyú káposztás nénihez. És ott mindenki nagyon lelkes, szintén elmondják, hogy éppen miben láttak. Szeretnek érte, hogy megint hozzájuk megyek vásárolni. Szóval, bohócnak lenni mégiscsak jó...

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek