Életkorom foglalkozik énvelem

Megkapta a legnagyobb szerepeket színpadon és filmen. A legnagyobb pofonokat, melyek börtönbe juttatták, s a felemelően szép elismeréseket.
Sziklaszilárd akarattal többször is képes volt újrakezdeni. Nem vesz tudomást arról, hogy mindjárt nyolcvanéves: karikatúráit kiállításon mutatja be, új mozifilmekben szerepel, és hamarosan Csehovot rendez. Elfoglalt alkotó ember, akit egyébként sem könnyű interjúra bírni. Halasztgattuk mi is, türelmesen kivárva, hogy lázas betegségéből felépüljön.
- Elmúlt a láza?
- Köszönöm kérdését, valamivel jobban vagyok.
- A színpadon volt valaha "láza"?
- Hogy léptem-e valaha is lázas betegen a színpadra? Bizony előfordult. Játszottam már törött lábbal, vesegyulladással, törött kulcscsonttal is. Ráadásul ez utóbbi baleset körülbelül az előadás tizedik percében ért (a színfalak mögött, a sötétben véletlenül elestem, és magamra rántottam egy súlyos tárgyat), és úgy kellett aztán végigjátszanom az egész darabot. Csak a kórházban derült ki aztán, hogy eltörött a kulcscsontom. 
- Mitől fél egy színész?
- Honnan tudhatnám? Nyilván kinek-kinek a maga félelme a legszörnyűbb. Kétségtelen, megvannak nekem is a faxnijaim, de hát valahogyan azért csak megküzdök velük.
- De ez a küzdelem csak önre tartozik, nemde?
- Úgy bizony.
- Mindig megérezte-e a közönség szeretetét?
- Bevallom, színpadon, előadás alatt merőben mással vagyok elfoglalva, mint hogy méricskéljem a közönség "szeretetét". Azt sem tagadom persze: jólesik, ha a darab végén tapsolnak, vagy egyéb módon kinyilvánítják tetszésüket a nézők.
- Volt nagy ünneplésekben része?
- Ősrégi színházi szokás, hogy egy sikeres premier után együtt maradnak, ünnepelnek a színészek. A függöny legördülte után rendszerint gyengéd összeborulások, könnyes, a következő darab próbakezdéséig tartó kibékülések és egyéb, ehhez hasonló, látványos lélektani produkciók követik egymást. Jól teszi a színész, ha ezeket a pillanatokat valódi súlyukon méri, azaz nem veszi túl komolyan őket.
- Hogyan tűrte, hogyan tűri, ha felismerik?
- Velejárója ez a foglalkozásunknak. Kétségtelen, van ennek kellemes oldala is, ugyanakkor el kell fogadni az ezzel olykor együtt járó kellemetlenségeket is.
- El tud bújni a kíváncsi tekintetek elől?
- El. Van egy saját házam, kis kerttel. Ott töltöm időm legnagyobb részét. Oda csak az léphet be, akit meghívok.
{p}
- Zavarja-e, ha nem ismerik fel? Pontosabban: nem tudják, ki is az a Darvas Iván?
- Miért zavarna? Az emberek döntő többsége úgy éli le az egész életét, hogy csak a szűk munkatársi vagy baráti köre ismeri őket személyesen, név szerint. Nem látok ebben semmi különöset. Ez a természetes. Az ellentéte a természetellenes.
- Ha nem tévedek, életének mélypontja az ötvenes években volt, a többéves börtönbüntetés miatt.
- De igen, téved! Az ötvenes éveket s benne a többéves börtönbüntetésemet korántsem tartom életem mélypontjának. Ellenkezőleg! Életem egyik legtartalmasabb, legértelmesebben eltöltött, talán legértékesebb időszakának tartom. Olyan emberek közvetlen közelébe kerülhettem akkor, akik minden kétséget kizáróan a magyarság legértékesebb rétegéhez, a valódi nemzeti elithez tartoztak. Olyan férfiak, munkások, parasztok, katonák, papok, értelmiségiek szolidaritását érezhettem, akik egy végletes helyzetben nem a felülről jövő utasításoknak engedelmeskedtek, hanem saját belátásuk szerint döntöttek, aszerint cselekedtek, és amikor alulmaradtak, vállalták tetteikért a felelősséget; olyanokét, akik igaz férfiakként viselkedtek. Akkor is, ha nők voltak, akkor is, ha gyerekek.
- Nem is találkozott rossz emberekkel?
- De igen. Persze, hogy akadt köztük kellemetlen, önző fráter is, de az volt a kivétel, az elenyésző kisebbség. Zömük igenis nagyszerű hazafi volt.
- Interjúnk az októberi forradalom napjaiban jelenik meg. Hogyan szokott megemlékezni az ünnepen?
- Gyűlölöm a szólampuffogtató, manapság már többnyire csak gyűlölködésbe, gyalázkodásba, köpködésbe torkolló hivatalos "ünnepségeket". Leginkább csak otthon, csendben, önmagamban emlékszem vissza azokra az időkre.
- Családja története beivódik a század eleji kelet-közép-európai történelembe. Milyen útravalót kapott otthonról?
- Apámtól a tisztesség, a szorgalom, a szerénység iránt érzett mélységes vonzalmamat kaptam. Anyámtól a fantázia, a művészetek iránti vonzódásomat, testvérbátyámtól a kaland, a szabadság iránti vágyamat. Szülővárosomtól, Prágától az időtlen szépség, a városi életforma, a szabad gondolkodás, a demokrácia iránti vonzalmamat.
{p}
- Nem bánja, hogy a kilencvenes évek elején politikai pályára lépett?
- Ellenkezőleg. Máig is hálás vagyok a sorsnak, hogy megadatott nekem, akár a legcsekélyebb mértékben is, hogy valamelyest részt vehettem az úgynevezett rendszerváltozásban, hogy bizonyos értelemben aktívan beleszólhattam Magyarország belügyeibe.
- Mennyire szorult háttérbe a művészi tevékenysége?
- Az alatt a négyéves ciklus alatt egyetlenegy bemutatóban vettem részt. Az is egy régebben már játszott vígjáték felújítása volt.
- Volt szava Darvas Ivánnak?
- Egyéni képviselőként választottak meg, s tudatosan nem vállaltam szerepet egyetlen bizottságban sem. Persze olyan kérdésekben, amelyek nem kívántak különleges jogi vagy egyéb szakmai jártasságot, különféle témakörökben igen gyakran hallattam a hangomat. Fő tevékenységem azonban főleg a szűken vett választói kerületem gondjaira korlátozódott. Kéthetente esedékes fogadóóráimat mindig igen szorgalmasan és lelkiismeretesen megtartottam, a hozzám forduló választók gondjain igyekeztem képességeim s lehetőségeim szerint enyhíteni.
- Kértek öntől protekciót?
- Protekciót senki sem kért tőlem. Segítséget annál inkább.
- És ön fordult valaha is valakihez segítségért?
- Természetesen. Miután a hozzám fordulók döntő többségének problémái tulajdonképpen leginkább az önkormányzatra tartoztak, magától értetődően igen gyakran kértem a kerületi polgármester segítségét.
- Melyik a legboldogabb színészi-alkotói időszaka?
- Legszívesebben a Vígszínházban, Várkonyi Zoltán vezetése alatt eltöltött éveimre emlékszem vissza. Úgy gondolom, az volt számomra a csúcs.
- Gazdag életpálya áll ön mögött. Ahhoz képest, hogy eltanácsolták a színiakadémiáról...
- Igaz. Háromszor is nekiveselkedtem a színészmesterség eltanulásának, de egyszer sem sikerült. 1943-ban jelentkeztem először, fel is vettek, de a félévi rostavizsgán már kiestem. 1944-ben másodszor is sikerrel felvételiztem, közbejött azonban a háború, az ostrom, s végül a felszabadulás. 1945-ben harmadszor is megpróbálkoztam, de 1946-ban aztán végleg búcsút mondtam színinövendék-pályafutásomnak. Ezúttal saját elhatározásomból. Ugyanis Várkonyi Zoltán a vezetése alatt álló Művész Színházban, teljesen váratlanul, főszereppel kínált meg. Boldogan le is szerződtem. Akkor persze még nem sejthettem, hogy eljön az az idő, amikor hosszú, kényszerű szünet után, negyedszer is újra kell majd kezdenem a pályát.
{p}
- De kárpótolta az élet. Jelentős szerepeket játszott, elhalmozták díjakkal. Ha csak az utóbbi éveket nézzük, mindent megkapott. Örül neki?
- Persze, hogy örülök neki. Miért is ne örülnék?
- Visszatekintve a pályájára: hiányol-e valamit?
- Nem. Úgy volt teljes, ahogy volt.
- Mindent ugyanígy tenne, vagy van, amit másképp csinálna?
- Ha előre tudtam volna, mi milyen következményekkel jár, bizonyára sok mindent másként csináltam volna. De hát nem tudtam.
- Mondana egy példát?
- Tizenöt-tizenhat éves koromban rettenetesen vágytam rá, hogy felnőttnek nézzenek. Ezért többek között rászoktam a dohányzásra. Ha csak a legtávolabbról is megsejtettem volna, hogy később, negyvenöt évre rá micsoda embertelen erőfeszítésembe kerül majd leszoknom róla, egészen bizonyos, hogy nem gyújtok rá akkor az első cigire. De hát, mondom, nem sejtettem. Továbbmegyek: ma már arról is szívesen lemondanék, hogy felnőttnek nézzenek.
- Volt valaha elégedetlen önmagával?
- Mindig elégedetlen vagyok önmagammal.
- Milyen emlékeket őriz korábbi szerelmeiről?
- Nem tartozik önre.
- A sármos Darvas Ivánért rajongtak a hölgyek, mondjuk ki, sokan szerelmesek voltak önbe. Visszaélt a helyzetével?
- Úgy gondolom, ez végképp nem tartozik sem önre, sem a nyilvánosságra. Nem kívánok effajta pletykaéhes, alantas kérdésekre válaszolni.
- Pedig nem titkolja, hogy nagykanállal habzsolta az életet. Éjszakázás, alkohol, nők... Kállai Ferenc elmesélte nekem, hogy most, idős korában rettenetes lelkiismeret-furdalása van hajdani magánéleti dolgai miatt.
- Azt, hogy valamely kollégám önre bízza-e lélektani problémáit avagy sem, kizárólag őrá tartozik. A magam részéről nem szándékozom önt beavatni magánéletem titkaiba.
- Mi nyugtatja meg? Ha egyáltalán felidegesíti valami...
- Ha békén hagynak, s nem zaklatnak idétlen, buta kérdésekkel.
- Akkor váltsunk. Járatos a komputervilágban. Netán internetfüggő?
- Nem vagyok internetfüggő. Szeretek ugyan szörfölni a hálón, de módjával. A chatelést, a különböző vitafórumokat utálom, messze elkerülöm őket.
{p}
- Másik szenvedélye a rajzolás. Már fiatal színészként is megörökítette pályatársait. Nem sértődtek meg soha?
- Korántsem nevezném szenvedélynek. Szórakoztató hobbi inkább. Gyerekkorom óta szeretek firkálni. Aligha hinném, hogy ezzel bárkit is megbánthattam volna.
- Most számítógéppel készíti karikatúráit. Ez jobb technika?
- Nem technikai kérdés. Bizonyos értelemben egyszerűen megkönnyíti a munkámat. A lényeg azonban ugyanaz, mint a szabadkézi rajznál.
- Lesz a műveiből könyv?
- Még nem foglalkoztam ezzel a gondolattal.
- A Lábjegyzetek című, 2001-ben megjelent önéletrajzi kötetét sem folytatja?
- Nem tudom.
- Jobban megfontolja, hogy mit vállal el manapság?
- Igen.
- Kikkel dolgozna szívesen a fiatalok közül?
- Nemigen ismerem a mai fiatalokat.
- Jövőre Csehovot rendez a Madáchban. Úgy tudom, régi vágya valósul meg, hiszen alig rendezett.
- Rendezésre csak úgy, önmagáért a rendezésért, soha nem vágytam. Volt egy-két olyan darab, amelynek révén, úgy éreztem, elmondhatok valamit. Csehov mindig is kedvencem volt.
- Miért Gálvölgyi Jánost választotta a főszerepre?
- Mert erre a feladatra őt tartom legalkalmasabbnak.
- Foglalkoztatja a saját életkora?
- Nem én foglalkozom az életkorommal. Ő foglalkozik énvelem.