Nem kell fukarkodni a mosollyal

Örökös tagsága kapcsán portréfilmet forgatott róla a "királyi" televízió, és kiadásra vár önéletrajzi ihletésű könyve. Nem mellesleg pedig a Tom-Tom Recordsnál elkészült új lemeze, melyen Wolf Péter és Sztevanovity Dusán sokszínű és változatos műfajú dalait énekli. Ezerféleképpen vélekedtek már Sass Sylviáról. Jómagam egy kedves, mosolygós, életigenlő nővel találkoztam.

*

 - Jó itthon?
- Mindig boldogan jövök haza. Főleg, ha kedvemre való feladatok várnak.
- Kinek jut eszébe? Ki csábítja haza időnként?
- A legkülönfélébb helyekről hívnak fellépésekre és kiállításokra.
- Páratlan karrier az öné. Hogyan értékeli a pályáját?
- Harminchárom gyönyörű esztendő... Hálát adok a Jóistennek, hogy ennyi lehetőséget adott. Nagy ívű nemzetközi karrierem két évtizedig zajlott, állandóan úton voltam. Hét évig tartoztam a Magyar Állami Operaház társulatához, és később is sokszor visszahívtak vendégszereplésre. Azután, főként egészségügyi okokból, a festészetre és a tanításra helyeződött át a hangsúly.
- De korábban is festett.
- Igen, folyamatosan. Huszonöt éves korom óta festek, nemrég nyílt meg a negyvenharmadik kiállításom.
- Ezt még egy hivatásos festőművész is megirigyelhetné. És önt ráadásul kényezteti a sors, mert duplán hódolhat a művészeteknek, hiszen amikor tárlatot rendez, énekelni is felkérik.
- Nagyon kedvelem az ilyen alkalmakat. Csodálatos emlékeket őrzök róluk... A képek hangulata és az éneklés élvezete sok esetben páratlan élményt tud nyújtani. Sose felejtem el, amikor a szekszárdi zsinagógában koncerteztem, lekapcsolták a lámpákat, a sötétben világítottak a fények a képeim fölött, s a színpadra is odatették egyik festményemet, különlegesen intim légkör alakult ki. Egyébként a két tevékenység jól kiegészíti egymást, sőt ösztönzőleg is hat egyik a másikra.
- Újabban grafikákat készít. Megunta volna a festést?
- Nem, szó sincs erről. Sokkal egyszerűbb az oka. Szállodai szobákban, üres óráimban szívesen festenék, de nem mindenhol megfelelőek a körülmények, arról nem beszélve, hogy a felszerelés is súlyos kilókat tesz ki. Papírt és ceruzát viszont könynyebb magammal vinni.
{p}
- Korábban cipelte a festőállványt?
- Bizony, bizony. Ha operaprodukcióra hívtak, akkor legalább két hónapot töltöttem egy helyen. Ilyenkor általában lakást béreltem, ott pedig nem kellett attól tartanom, hogy nem lesz időm befejezni a képet vagy nem szárad meg az olajfesték az utazásomig. Aztán kész művel a hónom alatt megérkeztem a következő helyszínre, ahol nekiláttam az újabb alkotásnak.
- Mire hazatért, lett egy csomó festménye. Hogy bírta a világjárást?
- Pályám intenzív időszakában kilenc-tíz hónapot voltam távol az otthonomtól. Akkoriban bőröndlakónak hívtam magam.
- Nem volt honvágya?
- Én soha nem neveztem honvágynak, hiszen bármikor hazajöhettem a szeretteimhez. Néha azért gondoltam rá, hogy jó lenne már a saját tárgyaim közt lenni, nyugalomban tölteni az életem. S a szerződés lejártával ez is bekövetkezett.
- Most kihez jön haza?
- Édesanyámhoz. Sajnos édesapám tavaly itthagyott bennünket.
- Miért költözött Franciaországba?
- Az egészségem megőrzése érdekében. Huszonöt kilométerre a tengertől, egy dél-franciaországi kisvárosban telepedtem le. Ott olyan páradús a levegő, hogy a gyufát el kell dugni a fiók mélyére, mert különben nem lehetne meggyújtani, úgy átnedvesedne. Mivel az orvosok gyógyhatású környezetet javasoltak, meg hát arrafelé sosincs tél, ami számomra megint csak fontos tényező, egyértelmű volt a kiköltözés melletti döntés.
- Befogadták az ottaniak?
- Az első perctől kezdve. Az elején adtunk egy koncertet a párommal, aki szintén komolyzenével foglalkozik, tavaly karácsonykor pedig a barátainkat leptük meg egy műsorral. Azt mondják, amióta ott lakunk, gyakrabban összejárnak egymással az utcabeliek. Barátságos, szívélyes légkör vesz körül bennünket. Érzem az emberek szeretetét, még azok is rám mosolyognak, akiknek fogalmuk sincs, hogy énekesnő vagyok.
- De hát ön is szépen mosolyog. A betegségből való gyógyulást ez is segítheti?
- Mármint az, hogy szépen mosolygok? Úgy gondolom, sokkal jobb kiegyensúlyozott lelkiismerettel élni, és nem kell fukarkodni a derűs mosolyokkal sem. A magyar emberek hajlamosak a negatívumokat felnagyítani, miközben a pozitívumokról tudomást sem vesznek. Sokszor nem is értem, miért jó nekik, hogy szándékosan felborítják a hangsúlyokat. A bajok halmozásával saját életüket keserítik meg, ami aztán akár betegséghez is vezethet.
- Hogyan nézett szembe súlyos betegségével?
- Nem haragudtam miatta a sorsra. A Jóisten figyelmeztetésének vettem.
- Merthogy?
- Butaságokat csináltam. Nem figyeltem oda eléggé magamra. Nem pihentem eleget, már-már a kizsákmányolója voltam önmagamnak. Nem volt bennem elég erő ahhoz, hogy bármire is nemet mondjak.
{p}
- Ma már tud nemet mondani?
- Igen. Sok mindent átértékeltem az életemben. Korábban mindig fegyelmezetten viselkedtem, nem mertem beszélni arról, ami bánt, inkább magamba fojtottam. Most pedig az első igaztalan megnyilvánulás láttán udvariasan megvédem magam, kimondom azt, amit gondolok. Tükröt kell mutatni a másiknak.
- Az a jó, ha az ember kibeszéli magából a fájdalmat.
- Így van. De én senkinek sem akartam visszaadni a pofonokat.
- Sokan bántották önt. Magyarországon nem kapott kellő megbecsülést, holott a világ legnagyobb operaszínpadain a legnagyobbak partnereként énekelt. Itthon alig vannak kitüntetései, például Kossuth-díjat "elfelejtettek" adni önnek. Talán nem tévedek, hogy ezek is előidézhették a betegségét, amit ön ráfogott a bútorfestésre.
- A bútorfestésnek köszönhetem, hogy egyáltalán kiderült a baj, hiszen az erős festék miatt jelentkezett a gyulladás. Korábban is voltak tüdőpanaszaim, de mindenki azt hitte, hogy allergia. Igen súlyos állapotban kerültem orvoshoz, de szerencsére még időben. Igaza van: betegségemnek lehettek lelki okai is. Volt, amikor valóban nagyon elkedvetlenített a hozzám való negatív viszonyulás. Nem kellett volna hagynom, hogy befolyásoljanak a kárörvendő vélekedések, nem lett volna szabad elkeserednem miattuk. Elismerem, hogy ebben hibáztam. De mire rájöttem, hogy nem érdemes másokkal foglalkozni, addigra szép lassan kialakultak a daganatok.
- Megjárta a poklok poklát, de meggyógyult.
- A szteroidoktól például tizennyolc kiló súlyfölöslegem lett. Megfogadtam, ha a Jóisten életben hagy, mindent elkövetek az egészségem megtartásáért. Igyekszem nyugalmat teremteni magam körül, jobban megfontolom, milyen és menynyi feladatot vállalok el. Ma már ezt megtehetem.
- Mire tud nemet mondani?
- Ha összerándul a gyomrom egy felkérés hallatán, azt biztosan nem vállalom el, mert abból jó dolog nem származhat. Tehát ilyen apró belső jelekre is adok. Abba viszont boldogan belemegyek, ami az első pillanatban megérinti a lelkemet.
- Hogyan élte meg a nagy sikereit? Ünnepelt sztárként? Visszahúzódó emberként?
- Mindkettőben volt részem. Előadás után hangosan ünnepelt a közönség, de amikor kiléptem a színházból, meg tudtam maradni hétköznapi embernek. Sosem tartoztam az önmagát mutogató művészek közé. Inkább visszahúzódó vagyok, szeretek egyedül lenni. Távol állnak tőlem a sztárallűrök, nem vagyok híve a mindenkivel való jópofáskodásnak, de azért szívesen elbeszélgetek a kollégáimmal. Külsőleg komolynak látszom ugyan, ám belül folyamatosan mosolygok.
{p}
- Ezért írták önről, hogy erős, büszke, határozott, sőt gőgös?
- Nagyon kemény tudok lenni. Vagy inkább fegyelmezettségnek nevezném. Ezt a műfajt másképpen nem lehet művelni. Betegségem idején is minden áldott nap felkeltem, és másfél óráig gyakoroltam. Nem számított, milyen állapotban voltam.
- Énekhangjával gyógyította önmagát?
- Biztosan segített. S az is sokat jelentett, hogy volt mellettem valaki, aki hitet adott és táplálta bennem a reményt.
- Mit szeretne még elérni?
- Hogy életem végéig megőrizhessem a belső nyugalmam. Szeretném, ha mindig lenne annyi erőm, hogy az embereknek örömet tudjak okozni, és én is érezzem ezt az örömet.

*

Sok mindenről beszélgettünk még Sass Sylviával. Például magánéleti titkairól. Elárulta, hogy négy házasságából kétszer ugyanahhoz a férfihez kötötte az életét. Most kilencedik éve él együtt párjával, akivel esküvő nélkül is boldogok. Francia barátaik száma folyamatosan gyarapszik, s rendszeresen összejárnak a kint élő magyarokkal is. Ha csak egy interjú erejéig is, de jó volt látni a betegségéből felépülő boldog énekesnőt.