Csodalovak albumban

Ezt vallja az a négy egészen különböző szakterületet művelő szerző - Győrffy-Villám András, Hecker Walter, Jankovics Marcell és Szelestey László - is, aki nemrég olvasmányos, nagy formátumú, albumszerű könyvben foglalta össze népünk és a ló időtlen időkre visszanyúló kapcsolatát. "A lóság könyvében" - ahogyan a művet gondozó Helikon Kiadó munkatársai fogalmaztak.
A Lovas nemzet egyik fejezete az A ló a magyar mitikus hagyományban címet viseli, szerzője a neves művészettörténész, Jankovics Marcell. Először arról kérdeztem, miként került az alkotóközösségbe.
- Jókor talált meg az ajánlattal Hecker Walter szerkesztő, hiszen éppen a szarvas könyvén dolgoztam. Ennek egy része a lóról szól, hiszen a magyar mondavilágban gyakran a ló vette át a szarvas mitológiai szerepét. Az Ének a csodaszarvasról című rajzfilmemben is egy fehér ló vezeti Árpád népét az új hazába.
- Kultúrtörténeti munkásságának visszatérő témái a krónikákban  és a mondai szövegekben ránk maradt lólegendák.
- Legismertebb lovas történetünk, "a fehér ló mondája" a Képes Krónikában maradt fenn. Lényege, hogy a magyarok egy aranyos nyereggel és kantárral felszerszámozott nagy fehér lóért vették meg Szvatopluk fejedelemtől Pannóniát. A köztudatban eleink kis termetű, "borzas" lovakon jöttek a Kárpát-medencébe. Ám vezetőik nemes türkmén lovakon jártak, ilyen volt a morva fejedelemnek küldött ajándék mén is, ami sokat elárul arról, honnan is jöttek Árpádék. Türkmenisztán ugyanis a Kínából kiinduló, Ázsiát átszelve a Földközi-tengerig vezető kereskedelmi útvonal, a selyemút egyik oldalán fekszik, míg őseink annak másik oldalán élhettek.
- Ilyen mitikus alakról készült a Fehérlófia című alkotása is, amely Los Angelesben elnyerte a minden idők legjobb rajzfilmje díjat.
- Régen volt már, éppen húsz esztendővel ezelőtt. Minél inkább beleásom magam ezekbe a munkákba, annál inkább rájövök, milyen keveset tudunk valójában, s mennyire fontos a töredékesen ránk maradt ismeretekre támaszkodó képzelőerő. A lóáldozati szokáshoz vezethető vissza például a "lovamat kötöttem piros almafához" szövegű népdalunk is. A fehér lovat őseink a szent hegyen álló szent fához kötötték, majd a főrangú halott tiszteletére eljátszották az áldozati szertartást, végül a főtáltos ledöfte az állatot. Húsából ettek, bőrét a halott sírjába temették vagy a táltosdobra feszítették.
- Az ajándéknak sem utolsó, karácsonyfa alá kívánkozó könyvet átlapozva mit üzenne a majdani olvasónak?
- Szégyen, hogy a lovakhoz való viszonyulásunkban elég mélyre jutottunk. Benne van ebben a világháborús lópusztítás éppúgy, mint a bűnösnek nyilvánított nagy tudású lovassági katonatisztek lehetetlenné tétele, valamint a Rákosi-éra kártékony szemlélete. De ne a múlton keseregjünk. A Lovas nemzet megjelenését a lóval való újbóli találkozásunk fontos mérföldkövének tartom. Minden magyarnak el kellene olvasnia.