Ernest Hemingway: Karácsony Párizsban

Párizs, hóesésben. Párizs a kávéházak előtt vörösen izzó faszénkályhákkal. A kávéházi asztaloknál fázósan összehúzódzkodó férfiak ülnek feltűrt kabátgallérral, és Grog américain-es poharat fogdosnak, a rikkancsok pedig az esti lapok címét kiabálják.
A buszok zöld démonként morognak a szállingózó hóban. Fehér házfalak emelkednek a hóesés szürkületében. A hó sehol sem olyan gyönyörű, mint a városban. Csodálatos érzés Párizsban kiállni egy hídra a Szajna fölé, felpillantva belenézni az embert lágyan befüggönyöző havazásba, elnézni a Louvre szürke tömbje mellett, végigpillantani a hidakkal ívelt folyón, melyet a régi Párizs szürke házai fognak közre egészen addig, ahol a Notre-Dame kuporog a szürkületben.
Csodálatos Párizsban lenni karácsonykor, és nagyon magányos.
A fiatalember és a lány a magas házak árnyékában sétálnak a rue Bonapartén, és a quai-től a fényesen kivilágított kis rue Jacobig. A kis második emeleti vendéglőben, A Harmadik Köztársaság Legigazibb Vendéglőjében, melynek két szobája, négy apró asztala és egy macskája van, különleges karácsonyi vacsorát szolgálnak fel.
- Nem ilyen az igazi karácsony - mondta a lány.
- Nekem hiányzik az áfonya - felelte a fiatalember.
Rávetik magukat a különleges karácsonyi vacsorára. A pulyka valamilyen rendkívüli mértani alakzatban felszeletelve érkezik, ami magába foglal egy falatka húst, nagy adag porcogót és egy hatalmas csontdarabot.
- Emlékszel az otthoni pulykára? - kérdezi a lány.
- Ne is említsd - feleli a fiú.
Rávetik magukat a burgonyára, amit túl bő zsírban sütöttek ki.
- Szerinted most mit csinálnak odahaza? - kérdi a lány.
- Nem tudom - mondja a fiú. - Gondolod, hogy valaha is hazakerülünk?
- Nem tudom - válaszolja a lány. - Gondolod, hogy valaha is híres festő lesz belőlünk?
A tulajdonos jött be a süteménnyel és egy kis üveg vörösborral.
- Elfelejtettem a bort - mondta franciául.
A lány sírva fakadt.
- Én nem tudtam, hogy Párizs ilyen - mondta. - Én azt hittem, vidám és csupa fény és gyönyörű.
A fiú átkarolta a lányt. Ezt legalább nyugodtan megteheti az ember egy párizsi vendéglőben.
- Ne bánkódj, édesem - mondta. - Még csak három napja vagyunk itt. Lesz még Párizs más is. Várj csak.
Megették a süteményt, és nem említették egy szóval sem, hogy kicsit odaégett. Aztán kifizették a számlát, lementek a lépcsőn, ki az utcára. Még mindig havazott. Besétáltak a régi Párizs utcáiba, melyek egykor kóborló farkasokat és vadászó férfiakat láttak, a magas, régi házak közé, melyek mindent végignéztek, és elszántak voltak, és nem hatotta meg őket a karácsony.
A fiúnak és a lánynak honvágya volt. Ez volt az első karácsony, amit hazájuktól távol töltöttek. Az ember sosem tudja, mi is az a karácsony, amíg egy idegen országban el nem veszíti.