Csatornamélyítés dinamittal

Az 1700-as évek Holland Köztársaságában a szelet a föld szárítására és az élelmiszer-készítéshez szükséges energiaként hasznosították mindaddig, amíg Cornelius Cornelis nem szabadalmaztatta széllel hajtott fűrészét. Ezzel a szerkezettel harmincszor gyorsabban ment a fa megmunkálása, mint a hagyományos kézi fűrészekkel. A Zaan vidékén nyolcszáznál is több szélmalom mozgatott hajóalkatrészeket készítő futószalagot, így ez a régió a világ első nagy ipari központja lett.
A franciaországi Lyont a textilgyártás tette híressé. A francia kelmék igen nevesek voltak, bár kidolgozott és finom mintákat nagyon nehéz volt rájuk varázsolni. Jacquard 1805-ben készült szövőszéke volt az első olyan automata gépezet, amely jócskán lerövidítette a mintakészítés fázisait, s ennek köszönhetően gyorsan elterjedt egész Európában.
Joseph Marie Jacquard selyemszövő fiaként 1752-ben született Lyonban. Megörökölte apja kicsiny boltját, de hamarosan csődbe ment. 1790-ben azt a feladatot kapta, hogy javítson meg egy szövőszéket. Ennek köszönhetően fordult Jacquard érdeklődése a szövőszékek mechanikai felépítése felé. 1801-re készítette el az első prototípust, amelyet később folyamatosan továbbfejlesztett. Egy évre rá már 11 000 szövőszéke működött szerte Franciaországban, és találmánya kezdett elterjedni más országokban is. Gépének köszönhetően hihetetlen fejlődésnek indult a textilipar: az 1830-as évekre egyedül Angliában több mint 100 000 üzemi szövőgép állt hadrendbe.
{p}
Joseph Jacquard 1834-ben halt meg, de felfedezése még halála után is inspirált másokat. Charles Babbage például az ő lyukkártyarendszerére alapozva alkotta meg számológépét, így ezt a mai számítógépes programozás egyik ősének tekinthetjük.
Bizonyos folyamatok vezérlésére egyébként már évszázadok óta alkalmaztak különböző vezérlési módokat. A zenegépekben a tüskés henger volt a jellemző megoldás. A henger mérete (vagyis a kerülete, merthogy azon voltak a tüskék) természetesen megszabta a program hosszát; a henger minden körbefordulása után ugyanaz a mechanizmus ismétlődött. A mintás szövés vezérlésére viszont olyan módszer kellett, amivel egyrészt hosszabb programot is meg lehet adni, másrészt pedig viszonylag egyszerűen lehet a mintát megváltoztatni, a szövőszéket úgymond átprogramozni.
Az idők folyamán többféle ilyen vezérlést találtak fel. Brösel például 1690 körül vászonszalagra faelemeket ragasztott, ezzel határozta meg a szőtt anyag mintáját. A mintát a vászonszalagok cseréjével lehetett változtatni. A lyoni selyemszövő gépekben 1725 óta lyukasztott papírcsíkok látták el ugyanezt a feladatot. Joseph Jacquard ezt a vezérlést tökéletesítette. A XIX. század elején olyan automatikus szövőszéket tervezett, amelyben fából készült, vékony, megfelelően kilyuggatott lapok (ma azt mondanánk: kártyák) vezérelték a bonyolult minták szövését. A lyukkártyákat láncra fűzte, ezzel lehetővé tette a minták (azaz a szövőszék vezérlésének) gyors és könnyű megváltoztatását.
Az ezerhétszázas években a nyomdák számának elterjedésével nőtt az újdonságok száma is. Az antwerpeni Plantin és Moretus nyomdának köszönhetően, később pedig a német Koenig gőznyomdagépek általános használatával a nyomtatás ipari méreteket öltött a XVIII. században. Az újfajta gépekkel könyveket, térképeket, sőt még pénzt is lehetett nyomtatni.
{p}
Egészen az 1840-es évekig Angliában tiltották a textilgyártáshoz kapcsolódó technológiák exportálását a kontinentális Európába. Ez természetesen nem tartotta vissza William Cockerillt attól, hogy kémkedjen. Miután kitanulta az angol textilgyártás csínját-bínját, 1799-ben Belgiumba szökött, ahol útjára indította az ország ipari forradalmát a gépek ellopott tervrajzai alapján. Fia is folytatta a családi hagyományt, a kémkedést. Neki köszönhetően átkerültek a kontinensre a gőzgépek is, amelyekkel a szövőgépeket hajtották. Ráadásul ő még gőzgépeket összeszerelő, illetve gőzmozdonygyárat is épített - ez utóbbit Európában elsőként.
Az európai hajózás sokáig a szél és az ember erejét volt kénytelen kiaknázni.
Aztán egyszer csak egy francia férfi, J. C. Périer egy Bolton & Watt motor meg egy nagy kerék segítségével megépítette az első lapátkerekes gőzhajót. Ilyen lapátkerekekkel szelte át gőzhajó először az Atlanti-óceánt, s a hajók így haladhattak akár széllel szemben is. Többé nem volt sem méretbeli, sem súlybeli akadály, nem számított, hogy a szélmentes belvizeken a lovaknak sikerül-e elvontatniuk a hajókat. (A korai hatalmas gőzhajók többsége még mindig működőképes.) Noha a gőzzel hajtott motor nagyon jól bevált, a kerék sokszor túl nagynak bizonyult a keskeny csatornák méreteihez képest. A svéd származású Ericsson találmánya, a hajócsavar oldotta meg később ezt a problémát.
A német Maffei vállalat a mozdonygyártást tűzte ki céljául. Hamarosan egy olyan brit mérnököt szerződtetett, aki igazi szakértője volt a területnek. Az így megerősített cég valósággal ontotta az új motorokat a rohamosan fejlődő piacra. Miután hallott az ausztriai Semmering vasútvonal versenyéről, a Maffei benevezte egyik mozdonyát, amely könnyedén leküzdötte a Semmeringre vezető meredek kaptatót. Ezzel meg is nyerte a küzdelmet, így azt a lehetőséget is megkapva, hogy az Alpokat az olasz tengerparttal összekötő szakaszra gyártsa a mozdonyokat.
A pirotechnika fejlesztése elengedhetetlen volt a növekvő ipari igények mellett. Először a XVII. században robbantottak puskaporral bányát és kőfejtőt. Az első csatornákat és vasútvonalakat azonban még igen kockázatos robbantási technikák alkalmazásával építették. Azonban 1860-ban Alfred Nobel egy csapásra megoldotta ezt a gondot. Bátyja halála - amely egy balul sikerült kísérlet következménye volt - és több gyárának elpusztulása után Nobel végül bárkákon kísérletezve találta fel a dinamitot, amely háromszor erősebb volt a korábbi robbanószereknél. A görögországi csodálatos korinthoszi csatornának is például dinamittal mélyítették a medrét - és fejezték be a munkálatokat 2000 évvel elkezdésük után.