Anyanyelvi őrjárat

"Csak bot és vászon, / de nem bot és vászon, / hanem zászló." Kosztolányi Dezső kezdte Zászló című, immár klasszikusnak számító versét csaknem nyolc évtizeddel ezelőtt ezzel a költői "meghatározással". Némi szabad képzettársítással azt mondhatnám, hogy ez a körülírás az esernyőre is érvényes, hiszen az is egy botból, azaz nyélből és a tetején szétterülő (vízhatlan) vászonféléből tevődik össze.
Mégis: micsoda különbség!
Ez a sajátos párhuzam villant eszembe a múlt év novemberének egyik vasárnapján, amikor a Kossuth rádió egyik műsorában, amelyben épp a zászlókról volt szó, ez a mondat hangzott el: "De vigyázzunk, nehogy úgy járjunk, mint a régi mondásban: "Fenn a zászló, nincsen kas!""
Nana! - moccant meg s kezdett fészkelődni nyelvművelő énem. Aki ezt mondta, az nem látja a fától az erdőt, azazhogy a zászlótól az ernyőt! Merthogy ilyen mondásunk bizony nincsen! Van ellenben emilyen: "Fenn az ernyő, nincsen kas!" Szigligeti Edének volt egy ilyen című vígjátéka is, de a szólás már előtte is élt, s nem ismeretlen ma sem.
A Tinta Kiadó által nemrégiben megjelentetett Magyar szólások és közmondások szótára idéz is rá példákat napjaink sajtójából; a Magyar Hírlapból például ezt: "Tudtuk, ... milyen sokat szenvedett az író ifjúkorában a gyűlölve szeretett özvegy édesanya zsarnoksága alatt, a fenn az ernyő, nincsen kas kényszercselekvéseitől, a polgári létnek álcázott nyomortól."
A szótár szerzője-összeállítója, Forgács Tamás mindjárt rá is világít a szólás eredetére a következőképpen: "A szólás hátterében azok a régi, ekhós szekerekkel járó vándorkereskedők állnak, akik a szekér ponyváját két okból húzták fel: ha meg akarták védeni portékáikat az esőtől, illetve ha azt a látszatot akarták kelteni, hogy teli van a szekérderék, azaz a kas áruval."
Ebben a tömör magyarázatban minden lényeges tudnivaló megtalálható. Még a kas magyarázata is, ami azért fontos, mert a mai városi ember már nemigen tud mit kezdeni ezzel a szóval. Legföljebb a méhkas jut róla eszébe, s rémlik neki, hogy az valamilyen szalmából, gyékényből font s agyaggal betapasztott odú. Ám a régiek még jól tudták, a falusiak különösen, hogy a szekér aljához és oldalához illeszkedő, kosárszerűen fonott tartó is kas. Az akadályozta meg a kocsin szállított holmi, áruféle kihullását.
Emlékezzenek csak olvasóink a Debrecenbe kéne menni kezdetű, közismert népdal következő két sorára: "Vigyázz, kocsis, lyukas a kas, / Kiesik a pulykakakas!" S talán még azt fűzhetem hozzá az elmondottakhoz, hogy napjainkra a szólás csak az utóbbi, átvitt értelmében használatos. Mint szólás elsősorban azokra a személyekre vagy cégekre, intézményekre stb. vonatkozik, akik (vagy amelyek) gazdagságot, tehetősséget mutatnak, de megjátszott, látszólagos jómódjuk valójában szegénységet takar.
A zászlót pedig ne keverjük bele ebbe a szólásba, mert nincs benne keresnivalója! Igaz, a zászló is ott szerepel számos szólásunkban, de az ernyővel ne tévesszük, ne cseréljük össze! Még ha legjobb álmunkból keltenek föl bennünket, akkor se!