Túl a beomlott falon

Rózsaszínben pompázik az előtér, kívül hullik a vakolat, belül rohad a kazán - így fest az egykori celldömölki mozi, később Bongo Club, legújabban a Soltis Lajos Színház épülete. A Vas megyei társulat kapott egy épületet ajándékba, amelyben jóformán semmi nem működik.
Különös képződmény a Soltis Lajos Színház. A történet egy apró Vas megyei faluból indult, Sitkéről, ahol huszonöt éve alakult az amatőr színjátszó kör, és fokozatosan hódította meg a község fiataljait. A hőskorban a vásári komédiák vitték a prímet, a nagyszájú, cserfes, parázna és önző figurák vérbő egyvelegben kavarogtak a színpadon, a falusi srácok hihetetlen energiákat mozgattak meg. Nem egynek közülük a színház volt a menedék, amire a nagyon nehéz megélhetési viszonyok között szüksége volt, mert értelmet adott a mindennapoknak. Aztán a Vajdaságból Magyarországra költöző Soltis Lajos, az ottani magyar színház nagy formátumú alakja szárnya alá vette őket, és a fékezhetetlen komédiásokat komolyabb művészi munkára szorította. A falusi fiatalok - hentes, kőműves, varrónő, óvó néni, hadd ne soroljam - először hüledeztek, mikor kiderült: a színházban nincs pardon.
"- Hol vagyunk, Martin Doole? - Túl a beomlott falon" - a két mondat milliószor hangzott el a sitkei művelődési házban, kérlelhetetlenül, három órán keresztül, amíg minden hangsúly a rendező szája íze szerint nem alakult. Megoldották. A Soltis Lajossal készített második darab, A szentek kútja az 1998-as balassagyarmati fesztiválon megkapta a legjobb amatőr előadásnak járó díjat.
A következő előadás épp hogy csak elkészült, amikor a társulatra leszakadt az ég: autóbalesetben meghalt "a Lajos", a végtelenül szeretetreméltó Fíger Szabina és a Tóték tűzoltója, Kurucz László s a társulatot vezető Nagy Gábor is alig élte túl a sávjukba átruccanó autóval bekövetkezett frontális ütközést. Másnap a csapat mélységes gyászban üldögélt a sitkei művelődési házban néhány gyertya mellett, amikor megérkezett az újabb rossz hír: mivel a társulatnak úgyis vége, nincs többé helyük az épületben.
A megmaradt színészek és a lassan felépülő Nagy Gábor elvitték a színházat Sitkéről Celldömölkre, hogy a Kemenesaljai Művelődési Központban folytassák, amit elkezdtek. Beindították a színészképzést, szakembereket hoztak szerte az országból, megnyerték a fiatalokat, és játszottak, játszottak, játszottak. Ugyanakkor kiderült, hogy színházból élni nehéz vagy inkább lehetetlen, és a régiek közül majdnem mindenki távozott, hogy önálló életet kezdhessen. Mára az eredeti gárdából Nagy Gáboron kívül csak az apró termetű, de annál erősebb színpadi jelenléttel rendelkező Bruckner Roland és Dávid Péter maradt. Van utánpótlás: a szemünk láttára lassan a harmadik generáció lép színre. Ők már olyan időben kezdték a színházat, amikor jobbak a lehetőségeik a továbblépésre. Több sitkei vagy celldömölki növendék tanul az állami és magán színművészeti iskolákban, egyetemeken, a celldömölki színház pedig újraindul, új amatőrökkel, elölről, mindig.
{p}
Mégis van folytonosság. A sitkei Herczeg Tamás - a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, aki ezernyi vásári komédiában vitézkedett, és az inszeminátori kesztyű felvétele elől lépett a színészi pályára - rendezte Weöres Sándor Szkíták című drámai jelenete alapján a "...Majd mély csönd leng..." című darabot. Nagy Gábor már-már gyerekes büszkeségének tárgya ő, aki a leghamarabb került az eredeti amatőr társulatból a vitathatatlanul profi színház szöges kerítésén belül - rendezése sok-sok díjjal gazdagította a társulatot.
A nem is olyan rég még kezdő színészek fegyelmezettek és tehetségesek - csak a fények ritkásak, csak a szék hideg, csak az előtér rózsaszín. A pultot Soltis Lajos újvidéki színiakadémista fia támasztja, bent a tétova kezdés után egyre sűrűsödik a levegő. A celldömölki színház törzsközönsége, a helybeli gyerekek nem érthetik Weöres Sándor szövegét, figyelmük mégsem kalandozik el. Kellett már egy saját épület - nekik adta hát a mozit használatra az önkormányzat. De a színház ismét kapott is meg nem is. Végóráit járta az elektromos rendszer, életveszélyesek voltak a kazánok, a milliós felújításra nem telt a színháznak - mindez egy nappal az ünnepség előtt derült ki. Úgyhogy avattak, s utána lakat került a házra megint. Talán csak a télre - talán örökre. Nagy Gábor mindenesetre optimista: 2004-ben körülbelül hatvanötezer ember előtt játszottak el összesen kétszázkét előadást. Tájoló színházként folyton mennek, mindig utaznak, oda, ahol az ő játékuk hiányzik.
A régiek meg - akikből nem lett profi színész - élik a saját életüket. Ódor József, alias Öcsi két pici babájukat csiklandozza, és ha ráér, a házat alakítgatja, amit az öreg kovács, akitől megvették, atombiztosra épített, ezért ha egy falat vagy kerítést le akarnak bontani, legalábbis dinamit kell hozzá. Öcsi ilyenkor nekifekszik, és fűrészel, bont, alakít, miközben nem tudni, hány munkahely között ingázik fáradhatatlanul. Mégis, ha az ember leül vele és feleségével, Ó. Kovács Tímeával, előbb-utóbb előkerül, hogy is volt A szentek kútjának próbáján, ahol akkor kellett sírni, amikor "a Lajos" azt mondta. Ma is jól tudják a csúf, vak házaspár szövegét, és ma is beleborzong az ember, ahogy egymásnak felelnek.
- Hol vagyunk, Martin Doole?
- Túl a beomlott falon.