Húsvét-szigeti kőfigurák

A szigeten néhány ezer, nyomorúságos körülmények között élő lakóra bukkantak, akik kőszerszámokat használtak és ütött-kopott kenukon közlekedtek. Ötven évvel később a híres angol Cook kapitány jutott el a szigetre. Legénységének egyik tagja értette a szigetlakók polinéz nyelvét, és megtudta tőlük: ők a szoborfaragók leszármazottai, akiket a legenda szerint 22 emberöltővel korábban egy Hota Mauta nevű törzsfőnök hozott a szigetre. A régészek egyik feltételezése tehát az volt, hogy egy új-guineai nép, a lapiták érkeztek ide hosszú és kalandos úton.
A kihalt őslakosság kultúrájának eredete ma is rejtély. Mert történhetett úgy is - miként Thor Heyerdahl norvég régész állítja, kinek expedíciója 1955-56-ban tárta fel a szigetet -, hogy az első telepesek keletről, az inkák előtti Dél-Amerikából érkeztek, magukkal hozva a kőfaragás mesterségét és az édesburgonyát, mely később bőséggel termett a Húsvét-szigetek vulkanikus krátertavai körül. Ami bizonyos: a Csendes-óceán szigeteinek valamennyi népe közül az itt élők voltak a legügyesebb kőfaragók, ennek ma is látványos tanúiként állnak a vulkáni tufából azonos mintára faragott, húsz méter magas szobrok. A nagyobbak elkészítése és felállítása legalább egyéves munkájába kerülhetett harminc-negyven férfinak. Feljegyzések híján minden csak a legendán alapul, hiszen még az írásjelekkel telerótt fatáblák üzeneteit sem tudták megfejteni. Így a Chiléhez tartozó, ma alig ezer lelkes, a turisták által kedvelt Húsvét-sziget a modern világ egyik nagy talánya maradt.