Anyanyelvi őrjárat

Olvasóink bizonyára mindnyájan jól ismerik azt a játékos mondókát, amelyre írásom címében utalok, s amelynek az a lényege, hogy miközben a gyermekek a néhány soros versikét végigmondják, annak ritmusára egy török basát rajzolnak le. Az egész szöveg így hangzik: Pont, pont, vesszőcske, / Készen van a fejecske. / Kicsi nyaka, nagy a hasa, / Készen van a török basa. Azért kezdtem így rovatomat, mert benne ma az írásjelekről szeretnék szólni abból az alkalomból, hogy egy jeles nyelvészünk, Keszler Borbála jóvoltából sok más nemzet után végre nekünk is van egy Írásjelhasználat című tudományos kézikönyvünk. Ilyen tárgyú magyar nyelvű tanulmányok, könyvfejezetek eddig is jelentek meg szép számmal, s a helyesírási szabályzat is elég részletesen foglalkozik a beszéd, a mondatok tagolódását tükröztető jelek (pont, vessző, kérdőjel, felkiáltójel, kettőspont, pontosvessző, kötőjel, nagykötőjel, gondolatjel, zárójel, idézőjel és még néhány kevésbé gyakori írásjel) használatával, ennek az illusztrációkkal együtt 276 oldalas szép könyvnek azonban mégis méltán örülhetünk. Itt persze nem lehet az a célom, hogy kifejtsem, milyen sokféle szerepet töltenek be az írásjelek, tehát hogy elkülönítenek, illetőleg összekapcsolnak különféle beszédegységeket; jelölik a mondat fajtáját; eligazítanak a hangvétel, a hanglejtés dolgában; stb. Ehelyett az írásjelek közül kiválasztok egyetlenegyet - a vesszőt -, s pusztán arra mutatok be néhány példát "az életből ellesve", hogy elhagyása milyen félreértéseket, jelentésbeli zavarokat okozhat.
Az állattulajdonosok néhány éve egy ilyen szövegű értesítést kaptak az illetékes hatóságtól: "A kötelező veszettség elleni védőoltás beadásakor minden állaton részletes betegvizsgálatot végzünk." Ez így azt sugallja, hogy a veszettség a kötelező, holott valójában a védőoltás az. Ha ott lett volna a vessző ("A kötelező, veszettség elleni védőoltás...") nemcsak félreérteni, hanem még félremagyarázni sem lehetett volna a szöveget.
Egy népszerű hetilap divatrovatában jelent meg régebben ez a mondat: "A homlokba húzott sapka... hosszú nyak köré tekerhető sálban végződik." A szövegben hangsúlyozottan hosszú nyak köré tekerhető sálról van szó. Pedig bizonyára nem a hosszú nyakú lányokra és asszonyokra gondoltak e mondat megfogalmazói, hanem arra, hogy a sapkából kinyúló, kiágazó sál a hosszú. Természetesen mi is arra gondoltunk volna, de csak akkor, ha egy vessző el is igazít bennünket a következőképpen: "hosszú, nyak köré tekerhető sálban végződik".
Végül még egy példa! A mondatbeli értelmezőnek az értelmezett szótól való elkülönítését leginkább vesszővel jelöljük. Például: Mátyás, az igazságos vagy: István, a király. Ám vannak olyan - szerencsére nem országos elterjedtségű - lapjaink, amelyek mintha nem is ismernék a vesszőnek ilyen használatát. Ha pl. ilyen típusú filmcímeket említenek, rendre elhagyják a vesszőt, s ilyeneket írnak le: Hugó a víziló, Constantine a démonvadász, Bonbon a kutya, Süsü a sárkány. Nem érzik, illetve nem tudják, hogy így egészen mást jelent a cím. Arra a kérdésre, hogy "Hugó és Süsü közül melyik a sárkány?", jogosan válaszolunk így: "Süsü a sárkány." Ez így épkézláb mondat, s egyúttal válasz a kérdésre. De ha a cím azt akarja jelenteni, hogy 'Süsü, aki egyébként sárkány', akkor ezt csakis ilyen írásmóddal jelenti: "Süsü, a sárkány".