József Attila évszázada

A költészet papja
1988. április 11., reggel 10 óra. A Fiatal Művészek Klubjában (Népköztársaság útja vége, ma Andrássy út) Galkó Balázs kiáll a pódiumra és kinyitja a könyvet. József Attila összes versei. És elkezdi a legelsőnél.
Reggel 10 óra. Iskolapszichológus vagyok, ma kell beszámolnom a tantestületnek a diákok között végzett munkámról. Az értekezlet után rohanok az FMK-ba József Attilát hallgatni. Sokan vagyunk. Halkan jön és halkan megy mindenki, amikor más dolga van. Maradok, amíg tudok. Galkó minden verset személyes ismerőseként tálal. Belepillant a kötetbe, lapoz, de tudjuk, hogy ő tudja. Könyv nélkül is. Farmer, fehér ing, "atilla", később mellény. Ha jól emlékszem. Délután 14 óra. Temetésre jövök. Életem meghatározó egyéniségét temetjük, találkozom volt tanárokkal, osztálytársakkal. A drága Jávorka Péter tanított irodalmat. Vagyis annak látszó életszeretetet, gondolkodást, önálló véleményalkotást, kíváncsiságot. (Akkoriban ez ritka ajándék volt.) Hol? Régen, a József Attila Gimnáziumban. Érdemelhet-e tanár szebb gesztust, mint a költészet napjára szervezett temetést?Délután 16 óra. Galkó mondja a verseket, a Fiatal Művészek Klubja tele van, kint az előtérben is látható a műsor (volt már videó), az ajtótól a kertkapuig sorban állnak, hogy hallhassák. Ünnepi és kivételes a hangulat, a rádió helyszíni közvetítést ad, a színpadon Galkó mellett a pianínónál egy igazi jó barát, Az Igazi Barát: Márta István. Egyes verseket megzenésítve, másokat aláfestve adnak elő. Kezdek aggódni. Ettek-ittak ezek ma valamit?
Délután 18 óra. Megyek a Családsegítőbe, ahol évek óta vezetek klubot állami gondozott gyerekeknek. Kitalálom, hogy ma új helyszínen leszünk: mindenki átsétál az FMK-ba. "Nincsen apám, se anyám..." Ezek a srácok többször voltak javítóban és börtönben, mint színházban. A kezükben cigi, rugós bicska és csocsóasztal gombja van könyv helyett. Tátott szájjal hallgatják a verseket. Egyikük könnyezik. Ekkor már befészkeltük magunkat, egymás ölében ülünk-fekszünk, mezítláb, versek között. Galkó mesél, a jobb kezével gesztikulál, a szeme csillog, ő is jól érzi magát. Ma már nem mozdulok innen. Összekacsintunk barátokkal, van, akit délelőtt is itt láttam, van, aki estére bukkan fel.1988. április 12., éjjel 1 óra. Galkó Balázs végigmondta J. A. összes versét. A lába remeg, a hangja nem, hívnak egy orvost, túléltük, szép volt.2005. április 11. A költészet napja. Az Új Színházban (a mai Andrássy út közepén, a Paulay Ede utcában) Galkó Balázs színész - a költészet papja - ismét elmondja József Attila minden versét. Mellette ül, zenél, játszik: Márta István. Már tudjuk: reggel 10 órától másnap éjjelig.
{p}


Golyó a fában
Élő klasszikusunk, a 95 éves Faludy György költő nem nevezi barátjának a tragikus sorsú poétát.
- Aki arról beszél, hogy jó barátja volt Attilának, az hazudik vagy utólag teszi édesebbé a viszonyukat - állítja a mester. - Ő olyan természetű volt, hogy veszekedett, vitatkozott az emberrel barátságos beszélgetés helyett.
- Önök között sem volt egyetértés?
- Egyszer órákon át vitatkoztam vele Babits Mihályról a Vörösmarty téren. Attila korábban egy helyen "dala dög"-nek nevezte Babitsot. Én ezt kifogásoltam, erősnek találtam, noha tudtam, hogy éppenséggel Babits sem kímélte Attilát.
- Mit jelent a "dala dög"?
-  Egy dög, aki dalt csinál... Elég az hozzá, elmondtam Attilának, én sem szeretem Babitsot, de tagadhatatlan, hogy a versei az irodalomba tartoznak. De ő kötötte az ebet a karóhoz.
- "...mint golyót a fában / hagytad szívünkben minden szavadat" - írta a József Attila temetése című versében 1937-ben. Eszerint ön azok közé tartozott, akik már akkor felismerték a nagyságát.
- A temetése idején körülbelül hatvanöt-hetven ember tudta, főként azok, akik megvették a Nagyon fáj című utolsó kötetét, hogy Magyarország akkori legnagyobb költője fekszik a koporsóban. Kétségbeejtő volt a temetés. Négy csendőr is "tiszteletét tette". Álltunk, vártunk, néztük, ki jött el, ki nem? Illyés Gyulára például nagyon számítottunk, de nem jelent meg.
- Talán érthető: József Attila is, Illyés is szerette Flórát, nemde?
- Azért a távolmaradás mindenképpen furcsa, hiszen Flóra és Illyés is azt állította, jó barátja volt Attilának.
- Halála után a költő egy pillanat alatt befutott. Hogy lehet ez?
- Kétségkívül váratlan fordulat volt. Nem mindennapi, hogy abban az országban, amely lassan a szélsőjobb irányába sodródott, egy kommunista költőt tartottak nagyra. Mivel lehetne magyarázni a különös fejleményt? Talán a magyar fejetlenséggel, rendetlenséggel, sokféleséggel.
{p}
Költészet-napi merengés
Hátborzongatóan különös gyászmenet haladt végig London utcáin 1824. július 12-én. A sánta Lord Byront temették, a hírhedt angol költőt - aki többek közt azzal keltett botrányt, hogy aranyozott szélű emberi koponyából kínálgatta a bort vendégeinek. Negyvenhét üres hintó haladt a drámai szenvedély és a világfájdalom poétájának halottaskocsija után. Ilyen furcsán tisztelegtek a főrendű családok az életvitele miatt megvetett és megtagadott zseni halhatatlannak gyanított szelleme előtt. Azzal ugyanis tisztában voltak az arisztokrata famíliák, hogy százszor hamarabb kifakulnak az időben az üres hintók oldalán színesen virító címereik, mint Byron sötéten festő verssorai.
Kevés olyan állandó és elpusztíthatatlan dolog van a világon, mint a költészet nevű szellemi építmény. Alighanem egyidős a gondolkodó emberrel. Akkor kezdték lerakni az alapjait, amikor az első ősünk rádöbbent, nem szólíthatja meg az istenét ugyanolyan egyszerű módon, mint a vadásztársát. És máris válogatta a szavakat, új fogalmakat alkotott. Paul Valéry francia poéta szerint "a költők nagysága abban áll, hogy szavakkal képesek kifejezni azt, amit szellemükben csak halványan sejtettek".
A poéták értékteremtő, lélekrezdítő emberek. Ezt mindig tudták róluk a nagy átlátóképességgel rendelkező személyiségek. Becsülték is a vers mestereit. Petrarcát például 1341 húsvétján költőkirállyá koronázzák Rómában. Nápoly és Párizs is verseng az immár babérkoszorús nagyság kegyeiért. Amikor Hulagu, Dzsingisz kán unokája az Arany Horda élén leigázza Perzsiát, a falak elé parancsolja a meghódított városok lakóit, majd felszólítja a költőket és az építészeket, hogy lépjenek ki a sorból - a többieket lefejezteti, és koponyáikból hatalmas piramisokat rakat. Ugyanez a sereg beveszi Bagdadot. A történetírók szerint közel egymillió embert beleznek ki a megszállók, hogy megszerezzék a helybeliek lenyelt gyöngyeit. De a költőket - ahogy lehet - itt is kímélik. Miért? Mert még e barbárok is tudták, hogy a szellem emberei értékesebbek a gyöngynél és minden rablott holminál.
A félezer esztendővel ezelőtt élt Bábur türkmén fejedelem és költő még a háborúit is alárendelte költészetének. Az indiai Hindusztán elfoglalásakor például, ha elkapta az ihlet, egy-egy hétre megállította az előrenyomuló katonáit. Amíg az uralkodó ki nem írta magát, szünetelt a hódítás. Bábur képes volt távlatosan gondolkodni. Tudta, hogy előrehaladva az időben Hindusztán bekebelezése jelentéktelen semmiséggé törpül. A költészete azonban örök maradhat.
Az ókori Kínában nem viselhetett állami hivatalt az, aki nem tudott verset írni, illetve nem ismerte a költészetet. Szigorú poétikai vizsgát kellett tenniük a tisztségekre pályázóknak. Azért emelték "hatalomba" a költészetet, mert úgy tartották, aki képtelen verseket alkotni, élvezni a művészetet, annak elégtelen a beleérző képessége, következésképpen nem fogja megérteni a gondjaira bízott emberek, a nép bajait, kívánságait.
Faludy György kortárs költőnk arra szolgál példával, hogy a poézis alkalmas a fizikailag halálosan leromlott emberek életben tartására. Az ötvenes évek elején a recski koncentrációs táborban fogolyként szerzett élményeiről így ír egy helyütt: "Aki nem beszél Platónról, annak meg kell halnia. Keats verseinek szavalása immunizál a tífuszbaktériumok ellen." Ám még ennél is furcsább, hogy a rabtartó ávósokat is megérinti a szellem szépsége. Még ezek a vadállati ösztöneiket szabadon kiélő emberek is be-be rendelik magukhoz Faludyt, Villon-verseket mondatnak vele, és élvezettel hallgatják.
Hogyan alakul a jövőben a költészet léleksivárságra nevelő, elgépiesedő világunkban? Könnyen lehet, az önfejlesztő robotok, a gépek annyival jobbak lesznek nálunk a mindennapi életben, hogy az ember rákényszerül rejtelmekben, kísértésekben megtalálni, igazolni önmagát. Menekülni fog olyan területekre, amelyek gépaggyal értelmezhetetlenek. Ekkor értékelődhet csak fel igazán a művészet, ez lesz a költészet kényszerüdve.
{p}
Vándorlás
Ki az a szerencsés, aki megengedhet magának három hét versolvasást? Vagy hogy író-költő emberként huszonkét napig a nagyok lábnyomában járja az országot? És ki az, akiért a rajongó utókor megteszi ezt? A Rondella fiatal művészeket pártoló civil szervezet három fiatal tagja egy-egy József Attila-összessel a zsebében, odaútnyi vonatjegyre való pénzzel és minimális váltóruhával felszerelve a napokban nekiindult Magyarországnak.
A Vándorlás - ahogyan elnevezték - a valóságshow-k dokumentum-változata. Szállást, élelmet a lakosságtól kell szerezniük, cserébe nagy-nagy tüzet raknak a városban, hogy melegedhessenek az emberek, akik segítik őket. És bárki, akinek leróni valója van a költészet előtt, vagy csak néhány órára bekapcsolódna az ünneplésbe. A "láng őrei" a Vers évét, József Attila születésének századik évfordulóját e metaforával teszik emlékezetessé. Az úton csatlakoznak hozzájuk ismert művészek és kevésbé híresek, lelkükben örökifjú alkotók, állandó kísérőjük pedig a bekapcsolt kamera.
Főbb állomások: Budapest, Eger, Szabadka, Pécs, Öcsöd, Tatabánya, Kolozsvár, Miskolc, Hódmezővásárhely, Tata, Komárom, Debrecen, Szeged, Nyíregyháza, Makó, Kaposvár, Szabadszállás, Lillafüred, Balatonszárszó. A vándorok április 11-én érkeznek vissza Budapestre, és csatlakoznak a fővárosi rendezvényekhez.