Művész és közönség

Gyakran hallhatjuk íróktól és költőktől: amikor alkotnak, nem valakiknek írnak, hanem írnak, mert írniuk kell. Írnak, mert belső késztetést éreznek, mert megvan a témájuk. Legutóbb épp Esterházy Péter mondta el: írás közben nem fontolgatja az ember, kinek ír. Ír, mert van valami, amit meg kell írnia. Hogy végül kihez jut el, kit fog meg, ki válik olvasóvá, és kiből lesz "rajongó", nem tudható. Emögött ott van az írói tisztesség, az alkotó ember tudása, képessége, tehetsége, minden, ami íróvá, alkotóvá teszi az embert. Nem célzok meg rétegeket, embercsoportokat, egy-egy vallás vagy párt szimpatizánsait, csupán írok, mert az a dolgom. Az olvasónak pedig az a "dolga", hogy olvasson. És ha olvas, már az író olvasójává is vált. Legföljebb eldönti, hogy szerető vagy nem szerető olvasójává.
A filmesek (úgy tűnik, és persze tisztelet azon kivételeknek, akik filmjeik esetében nem használják sem a "közönség", sem a "művész" megjelölést) nem ilyen típusú alkotók. Talán nem is tudnak ilyen alkotókká válni. Filmet "csinálnak", és nem alkotást szülnek. Ráadásul meg is mondják, hogy amit csináltak, az közönségfilm, ami egyben már azt is jelenti és jelzi, hogy a kritika is legyen szíves ezt tekintetbe véve írni nevezett filmről, és ne tessék a művészfilmekhez hasonlítani, úgy értelmezni és értékelni meg pláne. Ha a kritika még sincs tekintettel erre, akkor pedig megsértődnek, mert a galád kritikus megpróbálta alkotásnak tekinteni a közönségnek készült filmet.
Akkor hát ki is és mi is az a közönség? Mi vagyunk, akik jegyet veszünk a mozikban. Akik kíváncsiak vagyunk az új alkotásra, és beülünk mozizni. A végén persze vagy tetszik nekünk a film, vagy nem. Attól függ, mit alkotott a rendező. A "közönség" - úgy tűnik - ma már nem olyanokból tevődik össze, akik beülnek filmet nézni, hanem olyanokból, akiknek a semmitmondó, üres, tartalmatlan, csinált gyalázat is jó. Illetve akiknek már csak ez jó. Az, aki direkt az ilyen "közönségfilmekért" megy moziba. Olyanért, amely épp őt, a húgyagyút, a kevéssel is beérőt, a nyeglén odadobott értéktelent "értékelőt" célozta meg. Úgy tűnik, a magasan kvalifikált, közönségfilmre specializálódott rendezők alább adták. Kevesebbel is beérik. Számukra más "értékek" az irányadók: a kasszasikerre apellálva nyomatják az ocsmányságaikat, tudatosan, megtervezetten, és mégis zokon véve a kritikusok kritikus megjegyzéseit. Pedig csak föl kellene vállalniuk azt, amiben buzgólkodnak. Ahogy egy utcalány sem akarja elhitetni velünk, hogy hospice nővér.
A művészfilmek is csak egyszerű, közönséges filmek, melyeket jól filmeztek s becsületesen alkottak meg. A közönségfilmek is közönséges filmek, sajnos a szó hangsúlyos értelmében: nagyon is közönségesek. Pénztől bűzlenek. Pedig a pénznek nincs szaga.