Adrienne

A XVII. században járunk: színház a színházban. Mindenki a híres és hírhedt színésznő, Adrienne Lecouvreur nevét emlegeti, őt akarja látni, a nagy tragikát. Szalonjába járnak mind a komoly íróemberek, hercegek, művészek, filozófusok, maga Voltaire is. Vajon a valóságos színésznő valódi társai hogyan viszonyultak a sikeréhez? Változott-e a világ háromszáz év alatt, vagy biztosak lehetünk benne: a szerelem és a féltékenység nem mai találmány. Eugéne Scribe jó nevű, sikeres francia szerző, darabjainak felépítése iskolai tananyag a drámaíróknál.
A tehetséges, imádott színésznőt valakinek gyűlölni is kell. Aki gyűlöli: Bouillon hercegné - Balogh Erika alakításában - már 46 éves, jó egy évtizeddel idősebb, mint az ünnepelt Adrienne, tud egyet s mást a sikerről és a mellőzöttségről. Ismeri a férfiakat, női logikával állít csapdát, csak úgy árad belőle a ravasz, kegyetlen méreg. Apropó: méreg. Ez a furcsa kísérleti "fehér por" a darab végén halálos erejű lesz - bár soha nem derül ki, hogy Adrienne halálát ki okozta.
Zsótér Sándor rendező miniszínházat kért Ambrus Mária díszlettervezőtől, ahol állandóan jelezve látjuk a "kint és bent" állapotot, a színházi előtér és a szalonok pletykáinak áramlását. Benedek Mari jelmezeiben néha színpadi szerepekben, máskor civil báli toalettben járkálnak a szereplők. Izgalmas a bennfentes sztárok és tagok közé vágyódó játékmester alakja, Makranczi Zalán figyelemre méltó, tehetséges játéka.
A színi és a valódi közönség szeretetét mégis egyedül birtokolja Börcsök Enikő, a címszereplő. Hosszú haláltusája színháztörténet: csuklik, nyeklik, feláll, szaval, ájul, lefejti a saját arcát, majd összevarrja, tartja magát, szétesik, kiskanállal kaparja magát ismét össze, egyszóval maga a lenyűgöző színész, aki játszik a játékban, és bármit elhitet a hite által.