Anyanyelvi őrjárat

Éppen negyed százada annak, hogy egy jeles kollégám, Pásztor Emil tanulságos dolgozatot tett közzé a Magyar Nyelvőr című folyóiratban ezzel a címmel: "Hogy is írta Arany János?" A tanulmány írója, aki az akkoriban megjelent Toldi-szótár szerzőjével azonos, sorra vette a tanulmányban Arany Toldijának azokat a helyeit, ahol Arany eredeti szövegétől jelentősebben eltérnek az 1945 utáni Toldi-kiadások, s összeállítása nyomán furcsa dolgokra figyelhettünk fel. Megtudhattuk például, hogy az ostoros gyermek-ből az évek, évtizedek folyamán ostoros gyerek lett - tehát elmaradt a gyermek szó m hangja -, a néki neki-re módosult, a kémel ige kémlel-re, a csolnak csónak-ra, mégpedig jó néhány helyen, és még hosszasan sorolhatnám a példákat arra, hogy a pontos idézés enyhén szólva is nem erőssége az újabb nemzedék(ek)nek.
Most, huszonöt év elteltével azt kell megállapítanom: a helyzet e téren még tovább romlott. Egyre kevesebben gondolnak arra, hogy ha költőt idéznek, abban minden módosítás durva hibának számít, hiszen megváltoztat(hat)ja az idézett rész értelmét, hangulatát, ritmusát, stílusértékét. Ezenkívül azt is tapasztalom, hogy az idézők mind gyakrabban tulajdonítanak egy-egy ismert verssort más költőnek, mint akitől valójában származik. Ennek szemléltetésére bemutatok olvasóinknak két olyan, nem régi példát, amelyben mindkét említett botlás föllelhető.
Egy kora reggeli rádióműsorból való a Holczer József kecskeméti levélírónk által megfigyelt következő részlet: "Kölcsönös félelem igazgat bennünket Radnótival szólva." Levélírónk dicséretesen óvatos a példa megítélésében, elvégre - mint írja - elképzelhető, "hogy Radnótinak van ilyen sort tartalmazó verse". A szomorú valóság azonban minden bizonnyal az, hogy a rádióban nyilatkozó személy tévedett, többszörösen is. Egyrészt azért, mert a részlet, amelyet idéz, pontatlan - a kölcsönös helyén az eredetiben fortélyos áll -, másrészt pedig mert a szerző nem Radnóti Miklós, hanem az a szintén jeles, sőt, korszakos költőnk, akinek alig néhány hete ünnepeltük születése századik évfordulóját: József Attila. Az ő Hazám című versciklusából való az a kiragadott részlet, amelyet helyesbítve s valamivel tágabb szövegkörnyezetébe beépítve most megismétlek: "Retteg a szegénytől a gazdag, / S a gazdagtól fél a szegény. / Fortélyos félelem igazgat / minket s nem csalóka remény."
Másik példám, sajnos, hasonlóan beszédesen igazolja, hogy nemegyszer hibásan idézünk, s még a szerző kilétével sem vagyunk tisztában. Ezúttal egy megyei lapunkból idézek egy részletet: "Széchenyi István mondta: ?...minden állam támasza és talpköve a tiszta erkölcs?."Akkor következzék itt is az együttes hibaigazítás! Az eredetiben nem minden állam olvasható, hanem minden ország; nem támasza és talpköve, hanem és nélkül: támasza, talpköve; végül pedig nem Széchenyi István mondta ezt, hanem Széchenyinek költő kortársa, a klasszikus időmértékes verselés mestere, Berzsenyi Dániel írta A magyarokhoz című versében, a következő szövegkörnyezetben: "Így minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs, mely ha megvész: / Róma ledűl, s rabigába görbed."
Most látom csak: Petőfi, akinek nevével s verssoraival talán leggyakrabban élnek vissza napjaink tévesen idézői, még nem is szerepelt példáim között. Az Anyanyelvi őrjárat következő cikkeinek egyikében igyekszem majd pótolni ezt a mulasztást...