Anyaszomorítottak

Persze képletesen kell gondolkodnunk, hiszen itt nem a testünk tényleges csontjairól van szó, hanem arról az érzelmi vázról, amelynek a valódi csontokkal egyszerre, egy időben kellene nőnie, épülnie a felcseperedő emberekben.
Elsősorban az anyák felelősek az ember érzelmi vázának felépítéséért. Ám ha az anya rosszéletű, és - ahogy a filmben - elhagyja csemetéit, ott az érzelmi "csontozat" megsérül, torzó marad vagy egyszerűen összeomlik. Csakhogy az elhagyott gyerekek előbb-utóbb felnőttkorba érnek, és kezdeniük kell valamit magukkal meg a világgal. Hogy mi történik velük és a lelkükkel, ezt kísérelték meg ábrázolni a Csodálatos vadállatok alkotói. Az világlik ki a filmből, hogy a gyerekkorban érzelmi hátrányt szenvedett emberek később eleve a leállósávon akarják végighajtani az életüket. Igazából egyvalami fontos nekik: szilárd érzelmi - lehetőleg szerelmi - kapcsolatot teremteni a másik emberrel. Ám ez valamiért mégsem akar összejönni. Kár, mert például a szerelem egyesülni képesít bennünket a világegyetem egy további lélek- és anyagrészecskéjével, azaz a másik emberrel - talán ettől olyan csodálatos ez a nagy érzés, ezért sóvárogja boldog, boldogtalan.
Van a filmben egy asszonyka, akit még gyerekkorában elhagyott az anyja. Nos, az asszonyka most rettentően szerelmes, de nem a férjébe, hanem egy költőbe, aki viszont csak "alátétnek" használja őt. Mindazonáltal az asszonyka lelkesen olvassa a poéta verseit, sőt viseli a költő pólóját, hogy mindig érezhesse a férfi illatát. (Itt szeretném felhívni a figyelmet egy dramaturgiai lazaságra. Férjes asszony ugyanis a legritkább esetben veszi fel az imádott szeretője ruhaneműjét, hiszen az esetleges gyanúsítás vagy lebukás pillanataiban ez éppoly kimagyarázhatatlan, mint - fordított esetben - bugyi a kesztyűtartóban. Férjes asszony, ha szeretője illatára vágyik, abba a törülközőbe szokott beleszippantani, amelyet a férfi zuhanyozás után használt. Azt a törülközőt a világért se mosná ki a következő légyottig.)
Az érzelmi sikertelenségnek olyan nyomasztó mértékére mutat rá a film, hogy az a benyomásunk, ha az anya nélkül nőtt szereplőkhöz befutna a halál mint kéretlen pizzafutár, nem nyitnának vitát a címzés helyességéről. Ugyanakkor szelíd megvetéssel és mérsékelt gúnnyal viszonyulnak a saját töredezett, kiüresedett kapcsolataikhoz. Hazugságokból, fél igazságokból, elhallgatásokból bonyolult rendszert építenek maguk köré; és miközben arra vágynak, hogy szívemberek legyenek, "rendszergazdákká" válnak.
A film bevilágít annyira a lélek ködös rejtelmeibe, amennyire a műfaj lámpái bevilágítani képesek, ám lássuk be, a lélek, az ember megismerhetetlen: nagyobb hegy vagyunk annál, mint amit megmászni tudunk.