Filmek a pálya széléről

- Vajon mi az oka annak, hogy a nagy sikerű film rendezőjének neve csak kevesek előtt ismert?
- A hatalom mindig gondoskodott róla, hogy filmjeim népszerűsége és nevem ismertsége ne legyen azonos.
- Mivel érdemelte ki ezt a különös figyelmet?
- A filmrendezőnek alkalmazkodni kell ahhoz, aki a pénzt adja, azt hiszem, ez a világon mindenütt így van. Én sohasem tartottam eléggé a számat.
- Nem sajnálja?
- De, nagyon. Visszatekintve az életemre mondhatom, hogy elkövettem néhány ostobaságot. Például amikor a hatvanas években a Mar del Plata-i filmfesztivált követően visszautasítottam egy hollywoodi meghívást. Első filmemmel, az Iszonnyal érdemeltem ki az amerikaiak figyelmét, ezzel nyitották meg az ottani filmes fesztivált, akárcsak egy hónappal korábban Pécsett az első magyar filmszemlét.
- A lexikonok szerint egyébként a Rab Ráby volt az első filmje.
- Valóban az került először a nézők elé, ám az Iszony előbb elkészült.
- Elég későn, akkor már negyvenéves is elmúlt.
- Lehet, hogy ma, amikor huszonéves zsenipalánták már rendeznek, kezdésem kissé későinek tűnik, ám nem vált káromra, hogy nem kaptam menten nagy lehetőséget.
- Úgy tudom, tizenhat évesen kezdett ismerkedni a szakmával...
- Igen, már akkor belógtam a bölcsészkarra egy kis filmesztétikát hallgatni, majd az érettségi után két hónappal már a filmgyárba kerültem.
- ...ahol lépegetett szépen fölfelé a szamárlétrán...
- Lépegettem, s már az önálló film rendezése közelébe kerültem, amikor 1958-ban egyik napról a másikra kirúgtak.
- Bizonyára helytelenkedett a forradalom alatt...
- Nem csináltam én semmit, ránéztem a térképre, összehasonlítottam a Szovjetunió és Magyarország méretét, és azt mondtam: ez reménytelen.
- Valami oka mégiscsak lehetett annak, hogy kirúgták.
{p}
- A feloszlatott ÁVH egyik oda helyezett alkalmazottja bizonyítani akarta, milyen jó elvtárs, ő "buzgott túl".
- Úgy tűnt tehát, be is fellegzett filmkészítési vágyainak, még mielőtt elkezdhette volna?
- Akkor igen, ám szerencsémre Várkonyi Zoltán bevitt a Nemzeti Színházba. Ott sajátítottam el például azt, miként kell a színészekkel szót érteni, amit ugyancsak jól hasznosítottam, amikor visszakerülhettem a filmgyárba.
- S elkezdődhetett végre a rendezői pályafutása, amelynek vitán felüli csúcspontja az A veréb is madár.
- Ültem a legendás Fészek Klubban, amikor odajött hozzám Kabos László, és azt mondta, ő vörös is, kicsi is, csúnya is, sohasem fog filmszerepet kapni. Nem panaszképpen mondta, mert akkor meg sem hallom, csak úgy tárgyilagosan megemlítette. Azonnal tudtam, keresek számára szerepet.
- Ez tehát a jó döntései közé tartozott...
- Hát igen, a filmnek a bemutató után még tíz évvel is akadt nézője a mozikban, összesen három és fél milliónyian látták. Tudna az azóta készült magyar filmek közül még egy ilyent említeni?
- Zavarba hoz.
- Jó, majd én említek. Mondjuk a Németh László-sorozatomat, például a hatrészes Égető Esztert, ami miatt négymilliónyian ültek a képernyő elé.
- A hat rész alatt összesen?
- Csodát! Részenként. Na jó, azt tévében játszották, de akkor is.
- De minek ment egyáltalán a tévébe?
- Egyszerű: évekig nem kaptam megbízást a filmgyárban.
- Ezt komolyan mondja? Az A veréb is madár után?
- Éppen amiatt. Az elvtársak észrevették, hogy a szatíra róluk szól, s egymás után utasították vissza az ötleteimet. Meg aztán lassanként amúgy is kezdett hanyatlani a filmgyártás.
- Nem volt rá pénz?
- Ennek semmi köze a pénzhez. Illetve... A rendezők már régóta a saját forgatókönyveiket jelenítik meg, mert rájöttek, inkább felveszik a honoráriumot azért is, az írók meg szépen kiszorultak a filmgyárból. Nevetséges! Mintha a színházi rendezők Csehov helyett saját műveiket játszatnák.
{p}
- Pedig a hatvanas évek a magyar filmgyártás nagy korszaka.
- Ezt nem vitatom. Nemcsak a filmgyártásé, a kultúráé is. A magyar kultúra az elmúlt században kétszer élte a virágkorát. Egyszer Klebelsberg Kunó minisztersége alatt, másodszor a hatvanas években, amikor Aczél György felügyelte.
- Szokatlan társítás.
- Szokatlan, de igaz. Aczél a maga szempontjából zseniálisan végezte a munkáját. Amikor némelyik filmrendező önjáróvá kezdett válni, s rendszerbíráló filmeket készített, megengedte a közönségidegen művészfilmek gyártását. Ez volt a hanyatlás igazi oka. Ki is ürültek a mozik.
- De azért a Hét tonna dollár című Hintsch-filmre még sokan váltottak jegyet...
- Arra még igen. Utána még egy tévéfilmet készítettem, az is bírálta a rendszert, többre aztán végképp nem kaptam pénzt.
- Az ön idejének tehát a rendszerváltás után kellett eljönnie.
- Szép is volna. A rendszerváltozás óta tovább romlott a szakma helyzete, megszakadt a folytonosság a nemzedékek között, a fiataloknak nincs kitől ellesniük a szakmát.
- Ön pedig végképp a pálya szélére került?
- Így is lehet fogalmazni. Egyetlen filmet készíthettem 1990 óta, az Mansfeld Péterről szól, pedig számtalan ötletem van.
- Mit forgatna legszívesebben?
- Bárdossy László egykori miniszterelnökről szóló filmet.
- Bárdossyt háborús bűnösként kivégezték.
- Meggyőződésem, hogy ítéletét kirakatperben mondták ki.
- Mégis oka lehet annak, hogy sokakkal ellentétben őt nem rehabilitálták.
- Akárhogy is, de tény, hogy karakteres figurája a magyar történelemnek, élete filmre kívánkozik.