Haldoklik az Aral-tó

Az Aral a Föld negyedik legnagyobb tava - volt.
Négyszáz kilométeres hosszával, háromszáz kilométeres szélességével akkora területet foglalt el, mint Írország, csaknem hetvenezer négyzetkilométert. Mélysége elérte a 68 métert is. 
Egy tíz évvel ezelőtt készült térképen már negyvenezer négyzetkilométerre csökkent a területe, jól láthatóan kettészakadt. Déli része a következő másfél évtized alatt teljesen kiszáradhat és élettelen sivataggá válhat.
A tó sorsa akkor pecsételődött meg, amikor a Szovjetunió fejesei kieszelték, hogy Közép-Ázsia sivatagait gyapottal ültetik be. A gyapotföldek öntözéséhez az Aralt tápláló két folyó - a Szir-darja és az Amu-darja - vizét használták fel. A politikai vezetés döntése megpecsételte a tó sorsát, mivelhogy elvonta vizét. Kényszermunkások ezrei ástak irdatlan csatornákat a Kara-kum és a Kizil-kum forró sivatagaiban, ahol a két folyó átfolyik. Csatornák, zsilipek és átemelő állomások segítségével terelték vizüket a sivatagba. A jó ezer kilométer hosszú, nyitott csatornák medrét nem tömítették, ezért sok víz elszivárgott a homokban, és egyre kevesebb jutott belőle a tóba.
A beavatkozás hatására az Aral-tó 57 méteres tengerszint feletti magassága 2002-re harminc méterre apadt, vizének sótartalma pedig több, mint kétszerese lett a tengerek átlagos sótartalmának (mivel a folyók megcsappant édesvize már nem volt képes hígítani az Aral eredetileg enyhén sós vizét). Mindezt az élőlények többsége már nem tudta elviselni. Az ott élő mintegy 24 halfajból húsznak írmagja sem maradt, és az ötvenes években még hatvanezer embernek munkát adó halászat megszűnt.
Ma elhagyott falvak jelzik a tó régi partvonalát. A kiszáradt fenékről a szél évente mintegy 40-140 millió tonna mérgező só-por keveréket ragad fel s viszi tovább a környező szántóföldekre, további óriási károkat okozva. A tudósok szerint a folyamat már megfordíthatatlan, és a pusztuló vidék újabb természeti katasztrófák forrása lehet. A tó helyén hatalmas sós sivatag lesz, átalakul a környék időjárása. Hosszú, forró nyarakra, pusztító szelekre, homokviharokra, zimankós telekre kell számítani.
Az Aral környékén élőket az is veszélyezteti, hogy a világ harmadik legnagyobb gyapotültetvényén egyre több növényvédő szert használnak a sokasodó kártevők ellen, sőt aratás előtt vegyszerrel lombtalanítják a növényeket. Ráadásul az emberek az Amu-darjából érkező szennyezett vizet isszák. Egyre több a beteg, a haláleset, mert az ivóvízben oldott vegyszermaradványok, nehézfémsók gyengítik az immunrendszert, és az örökletes tulajdonságokat is megváltoztatják. Ennek következtében egyre több torzszülött jön világra, és nagy a gyermekhalandóság.
Napjainkban, aki csak tudja, elhagyja a vidéket. Először a megélhetés nélkül maradt halászok indultak útnak, most a többieken a sor, hogy elköltözzenek, ha nem akarnak úgy járni, mint a tó.