Hajnali kávézó szobra

Városunkat a Dunakanyar ékszerdobozának hívják - mondanom sem kell tán, hogy a hideglelés meg a jegeces frász kerülget bennünket, ha ezt halljuk. Márpedig meghalljuk. A tavasz első fuvallatával elárasztanak bennünket a turisták, no nem panaszképp, de azért a szecessziós főtéren nem lehet úgy keresztülmenni - áprilistól októberig -, hogy napjában úgy nyolcszor ne lennénk fültanúi a különböző nyelveken előadott basic-bédekkernek.

KultúraTörök Monika2005. 06. 10. péntek2005. 06. 10.
Hajnali kávézó szobra

Valami egészen rejtélyes okból ugyanis minden, magára kicsit is adó turista, ha Magyarországra látogat, kötelességének érzi, hogy futó, ám baráti látogatást tegyen Szentendrén. Ilyenkor végigrohannak minden kultuszhelyen, ipi-apacsolnak a Kovács Margit Múzeumban, megnézik a Templomdombot, a pestiskeresztet meg a szerb ortodox püspöki palotát kertestül, ebédelnek egyet a kifejezetten erre a célra szakosodott - értsd: procc és méregdrága - étteremben, még elszopogatnak egy fagyit a Duna-parton, megállapítják, hogy lám-lám, a festők városa, nagybányai iskola meg ilyenek, aztán csavarás vissza Pestre, persze csak ha már megvásárolták a hihetetlenül ronda és ízléstelen "szuvenír from Szentendre" feliratú izéket. Mi, megfeketedett tulkok, civilizálatlan bennszülöttek csak az éj leple alatt merészelünk kióvakodni valami betevőért.
Nagyon kedves ismerősöm, történetesen Európa-hírű nagybőgős, a Vujicsics együttes alapítója, és legnagyobb kislányom volt osztálytársának apukája, bár ez mellékszál, szóval Eredics Kálmán mesélte a minap, kifejezetten panaszképp a következőket. (Ja, a történethez nem árt tudni, hogy a szentendrei sétálóutca végén, egy - mit tesz a véletlen: szerb - templom mellett van a háza, bár erről ő egy cseppet nem tehet, végül is nem lehet egy egész várost arrébb tolni a kedvéért.) Szóval, hogy üldögélt Kálmán a minap a kertben, borostásan, rosszkedvűen, fáradtan - előző nap koncert volt -, szakadt pólóban, no, hát úgy, ahogy az ember a saját háza előtt szokta az első, életmentőnek is nevezhető kávéját leöblögetni. Nézte Kálmán a cseresznyefát, lesz-e egyáltalán rajta termés az idén, gondolkodott, melyik fiának milyen programja is lesz aznap, meg ilyen apró-cseprő kis semmiségekről, amelyeket mindközönségesen életnek is szoktunk csúfolni - amikor egy húsz-huszonöt fős japán turistacsoport hatolt be a nyilván feledékenységből nem kulcsra zárt kapun. És jöttek, csak jöttek a kis napernyőcskéikkel, bólogattak, körbejárták Kálmánt, aki meg sem mert moccanni, meg is bökdösték kicsit, ni, mondhatták egymásnak, milyen furcsa fajta ez a nagybajuszú, mogorva magyar ember, egyikük még a csészéjébe is belepislantott, aztán az idegenvezetőjük intésére szépen, fegyelmezetten távoztak. Kálmán meg csak ült, a hajnali kávézó szobra, meglehetősen rémülten, és csak hosszú percek múltán tért magához, amikoris elbődült, hogy: Asszony, hozd a kulcsot, de szaporán!
{p}
Költői képek
József Attila összes fényképét tekintheti meg a látogató a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításán Idesereglik, ami tovatűnt címmel. A költő születésének századik évfordulójára rendezett fotótárlaton a József Attiláról készült, összesen hetvenhét fénykép nemes másolatban, eredeti méretben, színben és állapotban került a falra. A keretekben elhelyezett képek - pontos adatokkal ellátva - időrendben követik egymást. Bár József Attila arcait szinte valamennyien ismerjük, mégis akadt hét olyan felvétel, részint variáns, részint új beállítású kép, amely az utóbbi időben került a kutatók látókörébe. A kiállítótér központjában mozgalmas, fóliákra nagyított kompozíció áll a költő felnagyított portréiból. Magyarázatként csatlakozik hozzá egy idézetekből összeállított visszaemlékezés-montázs, amelyből barátok, kortársak idézeteire támaszkodva kirajzolódik József Attila arcának, alakjának, személyiségének alakulása. A tárlat anyaga hasonló címmel fényképkatalógusként is megvásárolható.

Ezek is érdekelhetnek