Haláltánc és újjászületés

Pannon freskó címmel a napokban mutatta be új táncjátékát az Állami Népi Együttes. Kritikusunk úgy véli: a produkciót kvalifikált csúcsmenedzserek és fejkendős nagymamák egyaránt élvezettel nézik.

KultúraKutszegi Csaba2005. 06. 17. péntek2005. 06. 17.
Haláltánc és újjászületés

Hagyományt kétféle módon lehet őrizni: vagy tartalmában felélesztem és hasznossá teszem az eredeti tevékenységet (például kosarat fonok, és azzal indulok a plázába vásárolni), vagy formáját felújítva, a művészet nyelvén megfogalmazva jelképessé teszem az egykori gyakorlatot. A fonott kosár egyszerre jelképes és praktikus, tánctudásból viszont már nemigen lehet a mindennapokban gyakorlati haszonra szert tenni. Konkrét példával élve: a most épülő csűrök padlózatát már a legeldugottabb helyeken sem bödöncsizmás legények döngölik zeneszóra egyenletesre, hanem szerencsés esetben népdalt fütyörésző józan kőművesek öntik ki önterülő aljzatkiegyenlítővel vízszintesre. A fonóba sem járnak már úgy, mint régen, a gépek zaja különben is elnyomná a mesét.
A korok változásának üzenetét a Magyar Állami Népi Együttesben értik. Jómagam a hetvenes években egyformán szerettem az Ecseri lakodalmast és az Omega-koncerteket, de be kell látnom: az előbbi változatlan formában ma már nem piacképes. Mihályi Gábor rendező-koreográfus a Művészetek Palotájában bemutatott Pannon freskó című táncjátékával sikeresen folytatja a néhány éve a Naplegendával megkezdett új utat: hagyományos folklórelemekből modern táncszínházi estet rendez. A Pannon freskó látványában és tartalmában is korszerű. Az utóbbiban nem nehéz annak lenni: "csak" színvonalasan újat kell mondani az örök témákról. Mihályi és koreográfustársai az évszakok váltakozását táncban jelenítik meg, és ennek ürügyén születésről, harcról, szerelemről, elmúlásról mesélnek. Sebő Ferenc korszerű hangzású, kitűnő muzsikát írt, világzenei etnokörnyezetben gyönyörűen csendülnek fel benne a magyar népi motívumok. A jelmezek kortalanul rusztikusak, színviláguk ízléses, a néha ősi ábrákat felvillantó vetítés illedelmes. A táncosok kegyetlenül jók, a boszorkánytánc közben többször kirázott a hideg. Az alkotók nem modernkedni akartak, hanem fogyaszthatóvá korszerűsítették az évszázados folklórkincset. Az előadás korunk hőseit, a kvalifikált csúcsmenedzsereket is meg tudja érinteni, de a fejkendős nagymamámnak is tetszett volna.
A darab végén könyörtelen haláltánc jelképezi az elkerülhetetlen véget. Már a negyedik évszakban, a télben járunk, logikus lenne ezzel befejezni az előadást. De a legvégén váratlanul újra kitavaszodik: a szerelem legyőzi a halált. Hát ezt a hagyományt kellene az életben alkalmazva, praktikusan megőrizni. Ha sikerülne, 3005-ben is elmennék az együttes premierjére.

Ezek is érdekelhetnek