Hazamennek a dalok

Legendás alkotópáros: Cseh Tamás és Bereményi Géza dalain egy generáció nőtt fel, életérzéseiket megörökítő szerzeményeik műfajt teremtettek. Ma ritkán találkoznak. A gitáros-énekes Cseh Tamás mindazonáltal járja az országot. Lemezei sajnálatosan gyér visszhangot kapnak.

KultúraTanács Gábor2005. 06. 03. péntek2005. 06. 03.
Hazamennek a dalok

Négy napja nem gitározott. Cseh Tamás lassan befejezi új műsorának turnéját, és úgy tűnik, örül neki. Érdekes, mondja, nem mindig van kedve színpadra menni.
- Három lemezed is megjelent tavaly, hosszú hallgatás után.
- Véletlenül alakult úgy, hogy három album, az Ady-versek, az Igazi Levél nővéremnek és a Bereményi Gézával írt új lemezünk (A véletlen szavai) is karácsonyra készült el. Nem így szerettük volna, mert mindenki mindent karácsonyra hoz ki, de csak tolódott, tolódott. Talán az Ady-verses lemeznek volt valami sajtóvisszhangja... De az A véletlen szavait magánkiadásban adtuk ki. Még sajtóbemutatót sem tartottunk. A lemez jóformán hír nélkül jutott bele a világba.
- De a turné azért felhívta rá a figyelmet.
- Hát igen, ez egy ilyen turnészerű valami, az első és az utolsó turném. Az, hogy a dalokat elviszem vidékre, természetes. A dalok vidéken születtek, Szegeden énekeltem életemben először nyilvánosan, és azóta is mindig oda mentem, ahova hívtak. Mai gondolkodás szerint hívhatnánk ezt hírverésnek. Csak én nem szervezkedem, nem tervezek semmit. Az énekes oda megy, ahol akarják hallani. És a közönség sem miattam jön, hanem a dalok miatt.
- A kezdetek kezdetén Bereményi Gézával a saját kedvetekre írtátok a dalokat. Most, ha nekiláttok, már egy reménybeli műsor lebeg a szemetek előtt?
- Igen, most már van ilyen szándék, hogy műsort akarunk. Egy műsorra való dalt. Van ennek valami hajtóvadászat íze. Mi ketten egyetlen dolgot tudunk csinálni együtt, ilyenek a találkozásaink. Régen sok közös vonás volt az életünkben, közös albérlet, hadd ne soroljam... Most már, ha találkozunk, biztosan dal lesz belőle. Picit sajnálom. Nemrégen eljött. Kávéztunk, beszélgettünk, boroztunk, aztán rögtön lett két dal. Talán jobb volt régebben: felelőtlenül együtt lenni, úgy, hogy nem volt muszáj dalt szerezni. Zalaegerszegen volt egy rendezvény, csak negyed órára maradtunk kettesben a nagy rohanásban. A művelődési ház irodájában ültünk, és egyikünk azt mondta: írjunk már dalt. Ez egy jó első mondat. Mert ez a legjobb dolog egyébként. Dalt írni.
{p}
- Nem fenyeget a nosztalgia veszélye? Hogy egyszer már csak azért ültök együtt, mert összekötnek a régi dalok?
- Nem. Ez az egész egy nagy rejtély, borzasztó nagy csapda, egy furcsa tét. Mi soha nem írtunk kedvetlenül dalt. Az egészben mindig ott van az izgalom, az alkotás oltóanyaga. Én nem tudom, hogy Géza melyik dallamot fogja kiválasztani, és hogy arról neki mi jut majd eszébe. Ő sem tudja előre. Amikor ő kész van, én megint visszakapom a dalt, és onnantól nekem kell azt vinnem. A dal erkölcsi kérdés, és amíg én felelek érte, igaz embert kell faragnom magamból egy időre. Rejtély, hogy mi jön ki a végén, ezért nincs veszély, hogy ráunnánk. A közönség azonnal észrevenné, hogy ez a két pali rutinból dolgozik. A dal körül minden pillanatban felelősséget kell vállalni, azzal kezdve, hogy ha nem olyan jó, nem szabad a nyilvánosság elé engedni. Ez nem valami szent felelősség. De rokon vele.
- A műsorban van egy dal, amelyben nem gitározol, csak énekelsz. Ez valami új?
- Csináltunk már ilyet régebben. A gitár nekem mankó, hangulatkeltő eszköz, előadói kellék. Nem vagyok virtuóz. Szegény gitár, néha csépelem is. A Legénytánc című dalban is, amelyiket említesz, gitároztam kezdetben, de később rájöttünk, hogy nem kell, mert kíséret nélkül is van saját lüktetése. A közönség hálásan fogadja, holott csak az történt, hogy a dal a kelléket ledobta magáról.
- A szegedi koncert vége felé volt egy furcsa érzésem. Mintha a közönség arra várt volna, hogy az új dalok után ráadásként elénekeled valamelyik régi, népszerű darabot.
- Észrevettem, még az első néhány előadáson, hogy az emberek várnák a régit. A sorrendet Géza állapítja meg. Ő mondta, hogy akkor a Lánchidat tegyem be, mert az nem sztárdal, mégis erős, ütős, elbizonytalanító valami. Különben is bajban vagyok a ráadással. Az emberek várják, de számomra akkor már vége van, én már meghaltam. Elénekelhetnék valami baromi dögöset a régi időkből, de az sikerhajhászat volna. Sem feldobni, sem leereszteni nem szabad a műsort, csak emberileg befejezni. "Nincs már mit végeznem", ez az utolsó dal utolsó sora. Számomra itt van vége. Miért nem tud elmenni egy ember? Alapszabály, hogyha csajozol, vagy ha a fiad csajozik majd, neki mondjad: hagyjál hiányt. Egyszer úgyis abba kell hagyni.

Ezek is érdekelhetnek