Nagy ugrásokkal a Holdon

Az elképzelés 2005-ből nézve mesébe illően merész, ám ha meggondoljuk, hogy a történelem során milyen nagyratörő álmok és vágyak vetettek alapot nagy horderejű technikai újításoknak, fölfedezéseknek, a holdbeli űrkolónia terve talán nem is olyan utópisztikus. Persze addig jó néhány kérdést meg kell válaszolni. Például, hogy honnan nyer vizet és energiát a készülő holdbázis.
Meg kell kezdeni az előkészületeket az újabb holdutazásra. El kell érni, hogy lehetővé váljon a hosszabb idejű ott-tartózkodás. Olyan holdbázisokat kell létrehozni, amelyek kiindulópontjai lehetnek a Marsra induló expedíciók legénysége felkészítésének. Mindez nem valamiféle tudományos-fantasztikus regény tartozéka, hanem a NASA (az amerikai űrkutatási ügynökség) legújabb hosszú távú űrprogramjának legfontosabb elemei foglaltatnak benne. A Hold azért is került ismét az érdeklődés középpontjába, mert viszonylag könnyen elérhető (űrhajóval négy napig tart oda az út), emellett igen alkalmas kísérleti terep olyan új technológiák kipróbálására, amelyek más égitesteken is biztonságos körülményeket nyújthatnak. Az ott szerzett tapasztalatok pedig nagy segítséget adhatnak a még nagyobb álmok megvalósításához: a Naprendszer más bolygóinak meglátogatásához.
A holdbázis létesítésének első számú feltétele a víz. Enélkül nemcsak hogy élet nincs, de az űrtelepesek hosszabb távú Holdon tartózkodása is megoldhatatlan. Ha a vizet a Földről kellene odaszállítani, az igencsak megdrágítaná a vállalkozást. Így érthetően nagyon megkönnyítené az egészet, ha valamiféle vízkészletre bukkannának az égitesten.
A vízre a holdbázis lakói alapvető létszükségleteinek kielégítése, illetve a növénytermesztés megindítása és fenntartása miatt lenne szükség. A vizet oxigénre és hidrogénre bontva pedig rakéta-hajtóanyaghoz juthatnának az űrhajósok. A kutatók szerint van rá esély, hogy használható vízkészletekre leljenek a Holdon. A gondot az okozza, hogy mivel a bolygónak nincs légköre és a gravitációs erő is kisebb, a víz nem marad meg a Hold felszínén: a napfény hatására elpárolog, elszökik. Ezért csak abban lehet reménykedni, hogy az égitest mély és hideg krátereinek aljában talán felgyülemlett, illetve megmaradhatott nagyobb mennyiségű vízjég. Ilyen, örökös árnyékba burkolózó kráterek többnyire a Hold sarkvidékein találhatók. Némelyik sarki kráter közvetlen közelében ugyanakkor egy-egy magaslati pont örökös napfényben fürdik, ami a napkollektoros energiaellátásnak lehetne kiváló terepe.
Van tehát még mit megoldani az első holdbeli kirándulásokig. E pillanatban a bolygón való gyalogos kirándulás látszik a legkevésbé problémásnak. A súlytalanság folytán az űrturista igen haladósan közlekedhet: egyetlen lépésével több métert is megtehet (ugorhat) előre. Arra azonban ügyelnie kell, hogy a sétákra mindenkor kiváló minőségű szkafandert öltsön, olyat, amelyen még a nappali plusz 100 és az éjszakai mínusz 150 Celsius-fok közötti hőmérséklet-ingadozás sem fog ki.
V. L. Az Apollo 17 űrhajósai Földünk égi kísérőjén 1972 decemberében. Kettőezer-húszban szálloda várja az asztronautákat?