Anyanyelvi őrjárat

Csuda érdekes levelet kaptam a Tiszafüred közelében levő Egyekről Csepregi Józsefnétől. Az lesz a legjobb, ha idézek belőle néhány sort: "Én Kárpátaljáról kerültem Magyarországra. Itt, Egyeken, ahol most lakom, általában ezt kérdezik attól, aki éppen sírdogál: mért rísz? Hát ezzel nem vagyok kibékülve. Miért nem így kérdezik: miért sírsz? A rí szerintem rossz, csúnya szó."
Azért örülök ennek a kérdésnek, mert ennek kapcsán rávilágíthatok arra, hogy szinte mindnyájunknak vannak olyan szavaink, amelyeket kedvelünk s éppen ezért elég gyakran használunk is, de vannak olyanok is, amelyeket nem szeretünk, sőt ki nem állhatunk. Én például sok-sok olyan levelet kapok olvasóktól, hallgatóktól, amelyben kifejtik, hogy milyen randa, gügyögő szó az 'igazán' jelentésben használt igazándiból, mások ellenben minduntalan ezzel élnek; látszik, hogy egyik kedvenc szavuk ez. Vagyis nem vagyunk egyformák. Az olyan szavakat, amelyek kedves, szép dolgot jelentenek, a nagy többség persze szívesen fogadja, de ha egy-egy szónak nincs ilyen többletértéke, akkor bizony nemegyszer jócskán megoszlanak róla a vélemények. A kapott levélből az következik, hogy bizonyos mértékig a rí is ilyen. Ugyanazt jelenti, mint a sír ige a leggyakoribb jelentésében, vagyis ezt: 'fájdalomtól, megindultságtól szaggatott lélegzés és jellegzetes hang kíséretében könnyeket hullat', mégsem egyformán ítéljük meg. Pedig voltaképpen nincs okunk rá, hiszen mindkettő hangutánzó eredetű, s többé-kevésbé hasonlítanak is egymásra, például abban, hogy mindkettő csupán egy szótagból áll, s magánhangzója, az í csakugyan emlékeztet(het) bennünket síró hangra. Legföljebb az a stiláris különbség állapítható meg köztük, hogy a rí igéhez valamiféle népies íz, hangulat is tapad, a sír-hoz viszont nem. Ezt a megállapítást tájszótárunkkal is megerősíthetem; ugyanis abban a rí benne van, mégpedig több száz adat kíséretében, a sír ellenben hiányzik belőle, mivel az egyértelműen köznyelvi szó. Levélírónk bizonyára Kárpátaljának olyan területén élt korábban, ahol nemigen használták a rí igét, Egyek környékén viszont sűrűn találkozik vele. El kell ismernem, ez is elegendő magyarázat arra, hogy egy szó tetszik-e nekünk vagy sem. Aki gyermekként gyakran hallotta a rí szót vagy akár annak réttam, rílok, rínyi és egyéb helyi nyelvjárási toldalékos alakjait, annak az a szó már alighanem egész életében kedves lesz, aki viszont csak idősebb korában találkozott vele, már nem tudja eléggé megszokni. Nem baj, sőt éppen így van ez rendjén.
Ettől függetlenül azonban bátran kimondhatjuk, hogy a rí is köznyelvi szó, hiszen, bár csakugyan érződik valamiféle népies íze, országszerte ismerik, használják, legföljebb kevesebben, mint amazt. S azt alighanem olvasóim is elismerik, hogy ha a rí a sír igével együtt bukkan fel, még csak népies jellege sincs. Gondoljunk csak József Attila Szegényember balladája című versének következő soraira: "Szegényember sír-rí a börtönben./ Szegényember nevet a börtönben." Bizonyára abban is egyetértenek velem, hogy a cikkem címéül írt sírás-rívás sem népies, hanem egyértelműen köznyelvi. Még olyan származéka is van rí szavunknak, amelyben nem is lehet felcserélni a sír igével! Ez a megríkat. Jelentése: 'valakit sírásra késztet, könnyekre fakaszt'. A megsirat-é ellenben: 'sírva gyászolja valakinek elvesztését'. Aki valakit megríkat, az nem maga sír, aki megsirat, az igen. Hát nem csodálatos?