Senki többet? Harmadszor!

- Mindig ekkora gondot fordítanak a katalógusaikra?
- Ez nálunk elvi kérdés. Az aranyalmát ezüsttálon illik fölszolgálni, ezt már az ókori bölcsek megtanították számunkra.
- Ezt szolgálják a külsőségek is az árverezéseiken?
- Ezt. Árverezéseinket a Budapest Kongresszusi Központban tartjuk, stábunk tagjai egyenruhát viselnek, fehérkesztyűsen. Egy Munkácsy-kép kikiáltásának azért mégiscsak meg kell adni a módját.
- Gondolom, a licitálók is értékelik a látványt.
- Feltétlenül. Mielőtt például Munkácsy Mihálynak A baba látogatói című festményét árvereztük, hirtelen elsötétült a terem, majd Csajkovszkij b-moll zongoraversenyének zenéje mellett leereszkedett a kép a zsinórpadlásról. Jutalmunk tapsvihar volt.
- Bizonyára ennek is köszönhető, hogy a kép az akkori rekordáron, százhatvanmillió forintért kelt el.
- Elismerem, az ilyen hatások feltétlenül szerepet játszanak az ár kialakulásában, ám az aukció külsőségein túl azért a lényeg mégiscsak a tartalom.
- Vagyis a képek összeválogatása.
- Az is, no meg, ha szükséges, a restauráltatás, újrakereteztetés is.
- Ma már egyébként szinte minden valamire való árverésen hasonló külsőség fogadja az érdeklődőket.
- Ha nem hangzik dicsekvésnek, elmondom, hogy a szakma követett bennünket.
- S önök ki után mentek?
- A legnagyobb kereskedőházaktól, a Christie's-től, a Sotheby's-től lestük el ezeket a fogásokat.
- Hogy jutott eszébe egyáltalán, hogy képeket árverezzen?
- Nem készültem rá tudatosan, csupán az volt biztos, hogy szeretem a művészetet. Ezt még otthonról hoztam. Ezért is iratkoztam be az egyetemen a művészettörténet-francia szakra. Innen kerültem a Kiscelli Múzeumba, egy sötét szobába, s írtam a disszertációmat Pest-Buda 1873-as városrendezési tervéről.
{p}
- Gondolom, nem szedték szét a könyvtárakat a munkájáért...
- Hát, nemigen... Alig vártam, hogy eljöhessek onnan. Meg hát az is az igazsághoz tartozik, hogy muzeológusként hétezer forintot kerestem, s ennyi pénzből már akkor sem lehetett sarokházat venni. Inkább a Műgyűjtők Galériájához szegődtem becsüsnek.
- Honnan tudta, mit ér egy kép?
- Az az igazság, hogy sehonnan. A képekhez értettem, de az áraikról legfeljebb sejtésem volt. Beszereztem hát a Bizományi Vállalat katalógusait, onnan igyekeztem kitanulni, hogyan alakulnak a képek árai.
- Innen már csak egy lépés lehetett, hogy saját hasznára dolgozzon.
- Előbb azonban még meg kellett tanulnom egy fontos dolgot. Az árverezést. Ezt az egyik francia ügyfelünktől, Jean-Claude Anaftól lestem el. Munkája maga volt számomra a megvilágosodás. A sármja, az öltözködése, az eleganciája, az energiája, hú...! A végén, a vacsoránál egyszerűen megmondtam neki, hogy én ezt meg akarom tanulni tőle.
- Mit szólt?
- Azt, hogy ez nem nőnek való mesterség.
- Úgy tűnik, ő sem tévedhetetlen...
- Szerencsére. S mivel határozott voltam, engedte, hogy kimenjek hozzá Lyonba, és beletekintsek abba a világba. Mondhatom, minden másképp volt, mint nálunk. Hogy csak egyet említsek, ott láttam először telefonos licitálást. Amikor hazajöttem, kiverekedtem magamnak, hogy én vezethessem le a következő licitálást.
- Izgalmas élmény lehetett.
- Olyannyira, hogy lefelé kezdtem haladni az árakkal... De túléltem valahogy. Aztán végiglátogattam a világ nagy kereskedőházait, lestem a szakmát. Amikor hazajöttem, már érett a gondolat, hogy önállósodjak. Járni kezdtem az Ecseri piacot meg a pécsi vásárt, s adtam-vettem.
- Romantikusan hangzik.
- Az is volt, s éppen ezért nem is tarthatott sokáig. Társam, Törő István biztatott, hogy lépjünk nyilvánosságra. Vettünk hát egy galériát a Falk Miksa utcában.
- De ez még mindig nem az árverezés korszaka volt.
- Eljött az is hamarosan, mivel rájöttünk, hogy a legjobb árat árverésen lehet megkapni egy műtárgyért. Azóta még inkább efelé tolódott a piac.
{p}
- A Mű-Terem Galéria pedig a legnagyobb aukciós házzá nőtte ki magát.
- Kellemes a fülemnek, amit mond, de az igazság az, hogy ketten vagyunk piacvezetők: mellettünk ott van a Kieselbach Galéria is. Fej-fej mellett haladunk, ami nem is baj, legalább nem kényelmesedik el az ember.
- Megkérdezhetem, hogy milyen haszonkulccsal dolgoznak?
- Természetesen, akiknek a képeit eladjuk, azoktól tizenegy százalék jutalékot kérünk, akik pedig megvásárolják, azoktól húszat.
- Magasnak tűnik a százalékuk.
- Lehet, ám a kiadások sem csekélyek. Csak a katalógusunk, amely 1200 példányban jelenik meg, nyolcmillióba kerül, egy-egy aukció összköltsége pedig eléri a negyvenmilliót is.
- Kik azok manapság, akik képet ajánlanak föl eladásra?
- Vannak, akik a családi gyűjteményből akasztanak le egy festményt, mert alacsony a nyugdíj, vannak, akik az örökségüket bocsátják áruba, s olyanok is, akik azért adnak el egy képet, mert az árából másikat akarnak venni. S persze vannak tudatos kereskedők.
- Az árverezés gondolata tehát fényesen igazolódott. Ma már nem is foglalkozik mással a galéria, mint ezeknek az előkészítésével?
- Kiállításokat is szervezünk, most például a magángyűjtemények legjelentősebb képeiből. Nem először. A tavalyi kiállításunk akkora siker volt, az utcán is álltak az érdeklődők. Őszig ezzel telik a legtöbb időnk.
- No meg a nyári szabadsággal, a pihenéssel, gondolom.
- Bár így volna! Három napra még elmehetek, de három hétre már semmiképpen, annyit már nem vár az, aki képet ajánl föl. Közben lehet, hogy éppen a következő árverésünk szenzációja van a hóna alatt.
- Elfáradt?
- Bevallom, el. Legszívesebben elbújnék valahová, ahol telefonon sem lehet engem utolérni, és a festmény szót ki sem ejtik. Persze nem akarok panaszkodni, szeretem, amit csinálok, csak hát jó volna néha kikapcsolni. Ezt azonban éppúgy nem tehetem meg, mint amikor havi hétezret kerestem.