Tévéjegyzet

Aki kapcsolatba kerül a bűnnel, az olyan, mintha a kolumbiai nyílméregbékát érintené meg: könnyen belehalhat. Nos, a bűnnel párban járó, csóró figurákról szól A Ritter napja című mai magyar filmdráma, amelynek szombat este volt az ősbemutatója a Duna Televízióban.
A társadalom és a lét peremén tengődő, nyomorult alakokat láttunk a filmben, akiknek üres a tekintetük, korlátolt az észjárásuk és erőszakos a fellépésük. Olyan természetes nekik az ölés, mint madárnak a repülés. "Arról szól az élet, hogy az embernek a legnagyobb hülyeséghez is joga legyen" - mondja Ritter, a címszereplő, aki fegyveres bankrablással akar nagy pénzt szakítani.
Világháborús veteránoktól hallottam valaha, hogy a fronton nem bírtak megszabadulni a tetvektől - merthogy csak a halott katonákról másztak le a vérszívók. Amolyan frontharcosi létben élnek az ábrázolt figurák a mai Magyarországon, állandó készenlétben, állandó feszültségben, a bűn pörgésében. És miként a frontharcosokat a tetűtől, úgy a filmbéli nyomorultakat is csak a halál választja szét a bűntől. A halál persze alvilági körülmények között gyilkosság formájában találja meg a maga emberét.
Nyomasztó, túlontúl nyomasztó "A Ritter napja". Az ábrázolt teljes kiúttalanság számomra gyanús, sőt hamis. Abban is nehéz hinnem, hogy az embereknek totális kiúttalanságot kell megélniük, pusztán azért, mert nincs pénzük vagy nincs elegendő pénzük. Az pedig végképp elfogadhatatlan, hogy valaki a szorult, kilátástalan helyzetéből csak bűnnel legyen képes kivágni magát. E tekintetben túlságosan belehelyezkedő, megértő és megengedő a Siklósi Szilveszter rendezésében készült film. A bűnt az alkotás nem csak ábrázolja, az adott sanyarú körülmények között már-már jóváhagyja. Ettől olyan hideg a film, mi több, percről percre előrehaladva benne tovább hűlő hidegség árad belőle.
Egy ősi német legenda szerint Faust, a tudós és mágus eladja a lelkét az ördögnek, cserébe a sátán megelégedetté teszi. "A Ritter napja" nagyjából azt vázolja fel, hogy léteznek olyan, a társadalom alsó szeletkéjéhez tartozó emberek, akik már ott tartanak, hogy meg sem kell kötniük a fausti alkut, az ő lelkük már rég elkelt, ők már csak beleszületnek, belehelyezkednek a bűnbe.
Jómagam elutasítom az eleve elrendeltséget, és gyanítom, hogy társadalmi szinten sem sokra megyünk az efféle gondolkodással. Mindazonáltal kár volna elhallgatni, hogy mai világunkban könnyebb dolga volna az ördögnek egy fausti szituációban, mint abban az időben, amikor a léleknek még mindenki számára különös értéke volt. Manapság sokakban oly erős a hit, hogy csak a pénz boldogít, hogy ahhoz képest számukra minden más háttérbe szorul.
Tulajdonképpen nem is csoda, hogy nem érzi a bűn súlyát Ritter, és ugyanúgy nem érzik a társai. Azon sem nagyon csodálkozhatunk, hogy csakis a pénztől várják a megváltást. De azért fel nem menthetők.