Anyanyelvi őrjárat

Olvasóink egyszerűen csodálatosak. Most is milyen remek kérdést küldtek! Ezúttal a szombathelyi Godán Évát illeti a köszönet. Idézek leveléből néhány sort: "Ha félrenyeltünk, s légcsövünkbe egy falat étel vagy egy kortynyi ital került, gyakran mondjuk: cigányútra ment (a falat, a korty stb.). Mi a magyarázata ennek a cigány-nak? Nem "rasszistázunk" ezzel?"
Válaszomat a szólás magyarázatával kezdem. A cigányútra megy vagy szalad vagy téved szólással ma valóban csak akkor élünk, ha rosszul nyeltünk, s ennek árát fuldokló köhögéssel fizetjük meg. Egy-két évszázaddal ezelőtt azonban még tágabb értelemben is használatos volt ez a kifejezés; igaz, akkor cigányút helyett többnyire cigányutca szerepelt benne. Egy példát idézek is erre, mégpedig Jókaitól: "Cigányutcára ment a dolgod. A két gránátost elfogták, akik be voltak avatva." A jelentése itt körülbelül ez: 'balul sült el, félresiklott, rossz irányba tévedt'.
Hogy e szólásba miért éppen a cigányok kerültek bele? Ennek két oka, illetőleg magyarázata is van vagy legalábbis lehetséges. Az egyik az, hogy a cigányokat nálunk is, más népeknél is századokon át lenézték, megvetették, szinte kirekesztették a társadalomból. Hogy ezt a magyarázatot nem söpörhetjük egyszerűen félre, azt az is bizonyítja, hogy számos olyan régi szólásunk van, amely a cigányokat gúnyolja; tolvajnak, lustának, élősködőnek tünteti fel. De hozzáteszem: számos olyan "cigány"-os szólás is él nyelvünkben, amelynek nem ez a fő tanulsága, hanem az, hogy a cigány a maga elmés furfangjával nemegyszer túl tud járni a magyar ember eszén. Ezért, bár a cigány szóhoz a múltban kétségtelenül sok rossz íz tapadt, én azt a másik magyarázatot tartom természetesebbnek, amely szerint ez a cigányútra megy kezdetű szólás az úgynevezett etnosztereotípiák közé tartozik: azok közé a sajátos felfogást tükröző kifejezések közé, amelyek egy-egy nem szabályos, nem megszokott, nem tetsző dolgot valamely más nép, más nemzet fiainak nyakába igyekeznek varrni. Ugyanis a régi világ egyszerű emberei általában csak azt tartották helyesnek, rendjén valónak, amit ők maguk megszoktak. Minden mást visszásnak, helytelennek, fordítottnak véltek, s eszerint is neveztek el. Ezért jelenti a csehül áll azt, hogy rossz helyzetben van, ezért mondjuk a kártyacsomagban található fordított lapot zsidó-nak, arra pedig, aki a földre terpesztett két kezére támaszkodva, felfelé kinyújtott lábbal a feje tetejére áll, azért mondjuk, hogy tótágast áll, mert az ágas olyan oszlop, amely a felső végén ágazik szét, a tótágast álló ember két keze viszont, éppen megfordítva, alul.
Hogy ez "rasszistázás" volna? Ugyan, dehogy! Minden nép így tesz, s többnyire nem harag, ellenszenv indítja erre a beszélőket, hanem éppen a gyakori érintkezés, amely könnyen csábít efféle évődésre. Talán mondanom sem kell, hogy német, román, szlovák, szerb stb. szólások is akadnak szép számmal, amelyekben a magyar nép neve fordul elő hasonló értelemben. Az efféle etnosztereotípiák lényege az, hogy ami nincs ínyünkre, azt lehetőleg más népnek tulajdonítjuk. Ha például valaki különféle finom étkek elfogyasztása után fizetés nélkül távozik a vendéglőből, ezt mi gyakran így fejezzük ki: angolosan távozott. A maga nyelvén ugyanígy mondja a francia is: filer %u0155 l' anglaise. De az angol, az bezzeg nem! Szerinte az ilyen viselkedésű ember franciásan távozik: take a French leave.