Anyanyelvi őrjárat

Kitűnő nyelvérzékre valló, érdekes kérdéssel fordult hozzánk a Szabad Föld egyik olvasója, Almási Ferenc. Idézek a villámpostán érkezett levélből: "Egyre többet hallom azt a kifejezést, hogy megmondom az őszintét. Ez a szóhasználat engem nagyon zavar. Mi itthon mindig így használjuk: megmondom őszintén. Bár nyelvileg bizonyára az általam kifogásolt használat sem rossz, engem mégis bosszant. Vajon csak az én egyéni érzékenységemről van szó ebben az esetben, vagy valóban helytelen ez a használat?"
Megnyugtathatom levélírónkat: szó sincs csupán egyéni érzékenységről! Az a gyanúm, hogy olvasóink nagyobbik része ugyanúgy vélekedik, mint a kérdező. Megértik ugyan ennek az egy-két évtizede elterjedt kifejezésnek a lényegét - azt jelenti: 'megmondom valamiről az őszinte véleményemet' -, de magát ezt a kifejezésformát nem tartják az igényes köznyelvben való használatra alkalmasnak. S ebben a véleményükben voltaképpen mi is osztozhatunk, már csak azért is, mert a szótárak is igazat adnak nekünk. Új értelmező kéziszótárunk az őszinte szócikkben már közli a megmondja az őszintét formulát, de biz rövidítéssel ellátva. Ennek a rövidítésnek a feloldása pedig a szótárban ez: "a bizalmas, közvetlen, fesztelen hangú társalgásra jellemző, a választékosabb vagy a hivatalos érintkezésben nem használatos". Azt tehát nem mondhatjuk, hogy egészében véve rossz ez a kifejezés, de azt igen, hogy csak olyan beszéd-, illetve szövegkörnyezetben kifogástalan, amelytől nem idegen az említett bizalmas stílus. Olvasóink tájékoztatására példaként felsorolok néhány ehhez hasonló, szintén bizalmas hangulatú kifejezést.
Mi az ábra? Csaknem mindenki ismeri, s így megértési zavart nemigen okoz. A sajtóban is fel-felbukkan, de főleg olyan szövegkörnyezetben, amelyhez illik a bizalmas hangvétel. Forgács Tamásnak A magyar szólások és közmondások szótára című, gazdag gyűjteménye alapján, amely példákat is közöl a bemutatott kifejezésekre, idézek egy szövegrészletet a Népszabadságból: "A badis srácok nem túl intelligensek. Akkor esik le nekik, mi az ábra, amikor egyikük lustán, de mégiscsak föltápászkodik." Ez itt jó is, a választékosabb, igényes köznyelvben azonban inkább ez a célszerű forma: mi a helyzet? Felkapja a vizet. Bizalmas színezet nélkül inkább ezt mondhatnánk helyette: dühbe gurul, megmérgesedik.
Játssza az eszét (vagy az agyát). Ha nem akarunk ilyen közvetlen, fesztelen formát használni, akkor jobb ez: okoskodik, nagyzol, nagyképűsködik.
Lila gőzöm sincs arról, hogy... Bizalmas, közvetlen hangvétel nélkül inkább így: sejtelmem, fogalmam sincs arról, hogy...
A helyzet fokozódik. Ezt a humoros, bizalmas formát nem is érti meg mindenki. Nem is csoda, hiszen egy filmből, Bacsó Péternek A tanú című filmjéből vált - illetve válik éppen ezekben az években - szállóigévé. Semleges formája körülbelül ez: a helyzet egyre súlyosabb, egyre veszélyesebb.
Visszatérve a levélírónk által föltett kérdésre - vagyis arra, hogy helyes-e vagy nem a megmondja az őszintét forma - idézem az idei könyvhétre, tehát alig néhány hete megjelent Nyelvművelő kéziszótárnak erről szóló szócikkét. Abban ezt olvashatjuk: "A kevésbé igényes beszélt nyelvben használatos, talán humorosnak szánt szófordulat: megmondja (neki) az őszintét, azaz őszintén megmondja, illetőleg megmondja (neki) az őszinte véleményét. A választékos köznyelvben és írásban csak ez utóbbiakat használhatjuk."