Ihlet a rácson túl

Aranysárga fény ömlik be a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön kápolnájának gyönyörű festésű ablakain.  Magyar történelmünk szelíd tekintetű szentjeit két elítélt férfi festette, akik képeikkel, szobraikkal már a szegedi börtönben is hírnevet szereztek.
Rácsos ajtók nyílnak, csukódnak. Hajdú Miklós börtönlelkésszel az emeleti kézműves-foglalkoztatóba tartunk. Jó tíz éve látogattam ide utoljára, azóta szépen felújították az intézményt. Az előtér falát most is azok a monumentális képek díszítik, melyeket a hatvanas években egy képhamisításért "elhíresült" elítélt festett. Az Aurora cirkálóét viszont levették!
- Zárt falak között is változnak az idők - mosolyog felfedezésemen Hajdú atya. - Bár itt időből van a legtöbb. Öt éve jöttem ide, hogy lelki támaszt és hitet nyújtsak az elítélteknek, értelmet adjak bent töltött éveiknek. Az istentiszteleteken kívül ehhez hasznos elfoglaltságra van szükség. A képzőművészeti tevékenységet különösen támogatom, hiszen még sok szabad embernek sem adatik meg a lehetőség, hogy tehetségével szerezzen jövedelmet. Nálunk az elítélteknek igen. Amikor a felújított börtönkápolna üvegablakainak festését szorgalmaztam, tudtam, kikre számíthatok, mert ismertem a szegedi börtönben készített alkotásaikat. Jó fél éve ők nem csupán ezért kérték az áthelyezésüket, hanem a hozzátartozóik miatt, akik a közelben élnek. A börtönben jöttek rá, hogy tehetséggel áldotta meg őket a Teremtő. Szívből remélem, mellettük is marad...
A kézműves-foglalkoztató falait festmények, a polcokat különleges agyagszobrocskák, kerámiák, az asztalokat ecsetek, festékek borítják. Ez István és Imre "boldog kis birodalma", ahol reggeltől estig úgy elröpül az idő, hogy csak ebéd- és vacsoraosztáskor ocsúdnak fel, az esti zuhany alatt pedig már a másnapon jár az eszük.
{p}
- Különleges munka volt. Majdnem négy hónapig dolgoztunk rajtuk tavasszal - néz fel a kápolna meleg színű ablakaira, a boldoggá és szentté avatottak portréira a két "mester". - Hajdú atya hozta a skicceket, a többit ránk bízta. Nem tagadjuk, éreztünk közben valamiféle áhítatot, pedig egyikünk sem volt odakint templomba járó. Idebent más a helyzet. Ha valaki olyan slamasztikába kerül, mint mi, joggal sóhajtozik: "Istenem, segíts!" Velünk megtette...
István középkorú, szikár. Arca megtört, szavai higgadtan megfontoltak. Gépkocsivezető volt, majd verekedésbe keveredve "emberölési bűncselekmény társtetteseként" húsz év fegyházbüntetésre ítélték. Ebből tizenöt évet Szegeden töltött, Sátoraljaújhelyen már "csak" öt van hátra.
- A képzőművészethez korábban annyi közöm volt, hogy egy szobrász barátom művészkörében néha megfordultam. A szegedi börtönben, már nem is emlékszem mikor, hirtelen rám tört az érzés: festeni szeretnék! És kiderült, hogy tehetségem is van hozzá. Azóta rengeteg portrét, tájképet festettem a büntetés-végrehajtási intézetek megrendeléseire, és tisztességes órabért fizetnek érte. Ez is munkának számít. Annyi a különbség, hogy nekem hihetetlen örömet okoz. Tájképeket emlékezetből festek, annak idején sokat jártam a Tisza-partra horgászni, nyaraltam tenger mellett is. Az egyik legnagyobb büszkeségem a szegedi börtönkápolna 1831-ben készült oltárképének a restaurálása. Amikor múzeumi restaurátorok megnézték, azt mondták: "Uram! Szabadulása után jöhet hozzánk dolgozni!" Ennél nagyobb dicséretet elképzelni sem tudtam! Én készítettem el a szegedi börtön makettjét is, ami az előcsarnokban látható. Beleszerettem a festésbe! Micsoda gyönyörűség, ha megéled egy arc, egy szép vidék. Már nem tudnám abbahagyni. Ha letöltöm a büntetésemet, egy tanyán szeretnék élni. Festeni, létrehozni egy amatőr képzőművészeti stúdiót. Ha felkopik az állam, mert nem tudom a képeimet eladni, akkor is megéri!
Imre 42 éves, energikus fiatalember, szakmája villanyszerelő. Ő szintén húsz évet kapott egy súlyos bűncselekményért, amiből még hat éve van hátra a szabadulásig. Csak pár éve fest, igazából az agyagszobrászat a szenvedélye.
- Szegeden eleinte "balhés nehézfiú" voltam. Zárkából zárkába raktak, hogy megfegyelmezzenek. Aztán lecsendesedtem. Először "brahiból", unaloműzésből kezdtem kisplasztikázni, szobrokat készíteni. El sem hittem, hogy országos kiállításokon első-második helyezéseket, pénzjutalmakat, sőt külföldi díjakat is nyertem velük! Amikor áthelyezésemet kértem ide, a szegedi parancsnok alig akart elengedni. Itt is támogatnak, megbecsülnek minket. Elítélttársaink viszont, akárcsak Szegeden, afféle "mázlista csodabogaraknak" tartanak, hiszen kedvtelésből teszünk valamit, s még fizetnek is érte. Szabadulásom után is ebből szeretnék megélni. Könyvtárakban tanulmányoztam a primitív népek művészetét, szobraim, maszkjaim zömét ősi afrikai, ázsiai, dél-amerikai motívumok ihlették. A maszkok újabban olyan divatosak, hogy üzletekben árulják őket. Engem teljesen átformált ez a dolog. Ha "szent" nem is, jobb ember lettem tőle. Kár, hogy nem előbb történt...