Tévéjegyzet

Év elején, amikor elkezdtük írni a tévéjegyzeteket, kacérkodtam a gondolattal, hogy szerkesztek egy silánysági skálát a gagyimédia produkcióinak osztályozására. Az igénytelenségnek - a bosszantótól a rettenetes felé haladva - öt kategóriáját agyaltam ki, úgymint: "médiakosz", "isten ments!", "gyomorideg", "jaj!" és "evolúciós blamázs".
A "médiakosz" fokozatban a fiatalosnak mondott semmirevalóságokat lelhetjük fel. Például leggyakrabban itt találjuk meg a Bochkor-Boross párost (ha éppen nem tanyáznak valamelyik lentebbi kategóriában). A médiakosz ragad az emberre, mint csepű a szurokhoz, de könnyű megszabadulni tőle: ha nem tetszik, letöröljük magunkról, mint sminkes a vonalból kicsúszott szemceruza nyomát.
Az "isten ments!" fokozatban azok a médiasztárok bosszantanak bennünket, akikről lesír, hogy a világörökség részének tekintik magukat. Ők az önfelfújós hólyagok, akik elfogultságaikkal, felkészületlenségükkel émelygést keltenek bennünk. Ad absurdum: van közöttük olyan, akit egyenesen "tanár úrnak" neveznek - vagy ő hívatja így magát? A "gyomorideg" kategóriába sorolható műsorok nézése közben valósággal szenvedünk. Itt szoktak a szereplők bogarat enni, férgekkel üvegkoporsóba feküdni és nagyokat hányni az ehetetlen anyagok behabzsolása után. Úgy vélem, itt alázzák meg leginkább emberségében az egyszerű embert.
A "jaj!" fokozattal akkor ismerkedhetünk meg, ha besokallunk, ha lesújtott, csaknem hűdéses állapotba kerülünk. Ez többnyire sávváltogatás után történik meg velünk, amikor a hosszas kísérletezgetésünk eredménytelen marad, mert az istennek sem bírunk rábukkanni egy nézhető műsorra. Némi változatosságot a médiaposványban legfeljebb a fent vázolt kategóriák közötti ugrálás adhat. Ilyenkor válhat ellenségünkké a televízió, amelyet le akarunk küzdeni, de már az sem segít rajtunk, ha kikapcsoljuk a készüléket. Kikapcsolhatjuk, de nem tudunk megszabadulni tőle, tovább zörög bennünk a silányságaival. Ekkor értjük meg az ősi kínai filozófia ama tételét, miszerint bármely küzdelem azzal a veszéllyel jár, hogy ellenségünk képe lassan bevésődik a szívünkbe.
Az "evolúciós blamázs" kategóriába azokat a kritikán aluli nívón készülő sorozatokat, illetve világlicenc alapján létrejövő műsorokat emelem be, amelyek több- (több száz) milliós nézőtáborral rendelkeznek szerte a sártekén. Ezeknek együttesen már olyan hatásuk van, amellyel az emberi faj fejlődését (evolúcióját) befolyásolhatják. Az úgynevezett kulturális evolúció hazai szaktekintélye, Csányi Vilmos azt írja rólunk, emberekről: "a megfigyelt magatartásmintákat minden jutalom vagy serkentés nélkül hajlandók vagyunk utánozni". Mármost a gagyitévéből erősen bárgyú magatartási és gondolati mintákat sajátíthatnak el százmilliók, nap nap után. Ha tekintetbe vesszük, hogy a silány "ismeretek" értékeket, azaz hiedelemvilágokat, vallásokat, megalapozott gondolatrendszereket szorítanak ki, akkor az evolúciós blamázs mint kifejezés és kategória helyénvalónak tűnik.
Persze a gagyiság világa annyira szerteágazó, hogy nem gyömöszölhető be öt kategóriába - éppúgy nem, ahogy a ritkán felbukkanó televíziós igazgyöngyöt is nehéz besorolni bárhová is.