Tévéjegyzet

Jó sorsom úgy hozta, hogy néhány napot Horvátországban tölthettem. Az idő azonban nem nekünk kedvezett, esett az eső, szél fújt, szobába kényszerültünk, ahol az ember ma már szinte automatikusan nyúl a távkapcsoló után. Az első számú horvát tévéadó műsorszerkezetéről hosszasan lehetne értekezni (mi éppen a Vihar nevű, a fél országot a szerbektől visszafoglaló hadművelet tízéves évfordulóján voltunk ott), de egy olyan állam hivatalos műsorhordozójáról nehéz lenne bármi rosszat írni, ahol nagyon sok kertben minden reggel ünnepélyesen felhúzzák a nemzeti lobogót.
Nos, ugyanakkor ebben az országban semmilyen külföldi filmet nem szinkronizálnak. Egészen vicces volt például, amikor Gojko Mitic jugoszláv indián "szerbhorvátul" mondta, hogy uff, s a képernyő alsó csíkján ott volt a felirat: "goti". Nálunk ilyen nincs. Mifelénk Winnetou éppúgy magyarul beszél, mint az ismeretterjesztő csatorna Hitlere vagy éppen a filmkockákra idézett Sztálin. Ma Magyarországon egyetlen csatorna, az HBO próbálkozik azzal, hogy hétfőnként néhány sikerfilmet eredeti hanggal, magyar felirattal adjon közre, minden más kanálisnál a totális szinkronizálás dívik. Régebben ennek a gyakorlatnak különleges kultúrköre alakult ki, alighanem országunk lakosságának fele hallotta már azt a mondatot, hogy "magyar hangja: Láng József". Nekem Woody Allen mindig Kern András hangján szólal meg, Columbo mindig Szabó Gyula orgánumán lehet csak hiteles, s Bajor Imre hangját sem fogom elfelejteni soha, amint süvölt hangszóróban: Jó reggelt, Vietnam! Mindez már a múlté.
Színpadon keveset foglalkoztatott színész ismerősünk a tavalyi nyarat bruttó 162 ezer forintért azzal töltötte, hogy bizonyos Rodrigó hangja volt egy csaknem százötven részes venezuelai tévésorozatban. Óriási bajban volt, mert a filmbéli szereplőt (októbertől láthatjuk az egyik kereskedelmi tévé délelőtti műsorában) iszonyúan rossz színész alakítja, leginkább ott csinál széles karmozdulatokat, ahol nem kéne, s akkor hallgat el, szólal meg, amikor a legkevésbé sem kellene neki. A felvételt "magyarító" stúdió vezetője ismerősünk panaszait azzal hárította el, hogy akik ezt nézik, azoknak így is jó lesz, egyébként meg ketyeg az úgynevezett hasznos felvételi idő, lesz szíves visszafáradni a mikrofon elé, különben nincs fizetés. "Hangalámondás vagyok, nem szinkronhang" - kesereg ismerősünk. Csaknem tíz éve a közszolgálati televízió, majd az egyik kereskedelmi csatorna próbálkozott eredeti hanggal, magyar felirattal leadni néhány filmet, hogy aztán nagyon gyorsan elálljon ettől a próbálkozástól. Az utóbbi országos kanális szakértője szerint ennek egyszerű az oka: határainkon belüli nemzetünk negyede funkcionális analfabéta, lassan olvas, a pörgős akciófilm feliratait követni nem tudja. Egy tanárember erre viszont azt mondta, hogy a "cselekményes képfolyamhoz" kapcsolódó életszerű kifejezések gyorsabban húzzák fel az idegen nyelvek tudásának igényét, mint százezer hirdetés.
Ez a meccs azóta is döntetlenre áll. Lehet, hogy a horvátok nálunk jobban tudnak olvasni, nekünk meg amúgy is elég a puszta hangalámondás? Láng József, gyere vissza!