Jó sorsom úgy hozta, hogy néhány napot Horvátországban tölthettem. Az idő azonban nem nekünk kedvezett, esett az eső, szél fújt, szobába kényszerültünk, ahol az ember ma már szinte automatikusan nyúl a távkapcsoló után. Az első számú horvát tévéadó műsorszerkezetéről hosszasan lehetne értekezni (mi éppen a Vihar nevű, a fél országot a szerbektől visszafoglaló hadművelet tízéves évfordulóján voltunk ott), de egy olyan állam hivatalos műsorhordozójáról nehéz lenne bármi rosszat írni, ahol nagyon sok kertben minden reggel ünnepélyesen felhúzzák a nemzeti lobogót.
Nos, ugyanakkor ebben az országban semmilyen külföldi filmet nem szinkronizálnak. Egészen vicces volt például, amikor Gojko Mitic jugoszláv indián "szerbhorvátul" mondta, hogy uff, s a képernyő alsó csíkján ott volt a felirat: "goti". Nálunk ilyen nincs. Mifelénk Winnetou éppúgy magyarul beszél, mint az ismeretterjesztő csatorna Hitlere vagy éppen a filmkockákra idézett Sztálin. Ma Magyarországon egyetlen csatorna, az HBO próbálkozik azzal, hogy hétfőnként néhány sikerfilmet eredeti hanggal, magyar felirattal adjon közre, minden más kanálisnál a totális szinkronizálás dívik. Régebben ennek a gyakorlatnak különleges kultúrköre alakult ki, alighanem országunk lakosságának fele hallotta már azt a mondatot, hogy "magyar hangja: Láng József". Nekem Woody Allen mindig Kern András hangján szólal meg, Columbo mindig Szabó Gyula orgánumán lehet csak hiteles, s Bajor Imre hangját sem fogom elfelejteni soha, amint süvölt hangszóróban: Jó reggelt, Vietnam! Mindez már a múlté.
Színpadon keveset foglalkoztatott színész ismerősünk a tavalyi nyarat bruttó 162 ezer forintért azzal töltötte, hogy bizonyos Rodrigó hangja volt egy csaknem százötven részes venezuelai tévésorozatban. Óriási bajban volt, mert a filmbéli szereplőt (októbertől láthatjuk az egyik kereskedelmi tévé délelőtti műsorában) iszonyúan rossz színész alakítja, leginkább ott csinál széles karmozdulatokat, ahol nem kéne, s akkor hallgat el, szólal meg, amikor a legkevésbé sem kellene neki. A felvételt "magyarító" stúdió vezetője ismerősünk panaszait azzal hárította el, hogy akik ezt nézik, azoknak így is jó lesz, egyébként meg ketyeg az úgynevezett hasznos felvételi idő, lesz szíves visszafáradni a mikrofon elé, különben nincs fizetés. "Hangalámondás vagyok, nem szinkronhang" - kesereg ismerősünk. Csaknem tíz éve a közszolgálati televízió, majd az egyik kereskedelmi csatorna próbálkozott eredeti hanggal, magyar felirattal leadni néhány filmet, hogy aztán nagyon gyorsan elálljon ettől a próbálkozástól. Az utóbbi országos kanális szakértője szerint ennek egyszerű az oka: határainkon belüli nemzetünk negyede funkcionális analfabéta, lassan olvas, a pörgős akciófilm feliratait követni nem tudja. Egy tanárember erre viszont azt mondta, hogy a "cselekményes képfolyamhoz" kapcsolódó életszerű kifejezések gyorsabban húzzák fel az idegen nyelvek tudásának igényét, mint százezer hirdetés.
Ez a meccs azóta is döntetlenre áll. Lehet, hogy a horvátok nálunk jobban tudnak olvasni, nekünk meg amúgy is elég a puszta hangalámondás? Láng József, gyere vissza!
