Faludy, a fénypászma

Kilencvenöt év nagy idő. Volt benne háború, menekülés, forradalom, fogság. És mennyi olyan pillanat, amely éles volt, és tragédiát hordozott magában, mint a nyaki ütőérnél megcsúszott penge.
A mester egész életében megszállottan kereste a boldogságot. Erről így beszélt e sorok írójának: "Mindig a boldogságot és a szépséget kerestem a világban, és gyakran sikerült rálelnem - ahogy mostanság is, feleségem, Fanny oldalán, itt Budapesten. Néha olyan helyen is megtaláltam a boldogság valamilyen formáját, ahol csaknem lehetetlen. Például a recski fogolytábor sötétzárkájában az ötvenes évek elején. A kulcslyukon ugyanis bejutott egy vékonyka fénycsík. Levettem a kabátomat, kigomboltam a mocskos ingem, és úgy álltam be, hogy a fénysugár a szívemre hulljon. Sikerült a napban fürdőző Hawaii-szigetre képzelnem magam - oly mértékben, hogy szabályosan megizzadtam, pedig nulla fok alatt volt a hőmérséklet."
Faludy ma már nem fénypászmában áll, ő maga a fénypászma.