Két aranypánt van rajtam

Borzas, koromfekete hajjal áll az ajtóban. Nagy szakállától alig látszik sötétbarna arcbőre, tüzes tekintete viszont annál inkább. Délelőtt fél tíz van.
- Hogy tudott ilyen korán felkelni? Ez itt félig-meddig cigánynegyed, de azért nem olyan vészes, ugye? Van néhány egészen pofás ház is, látta? - teszi fel helyettem az első (költői) kérdéseket a mohácsi Hontalan, de már folytatja is. - Ne ijedjen meg, és ne nézzen körül! Felújításra készülök.
- Szemlélődés nélkül is látszik, hogy van otthona, még ha nincs is alatta kacsaláb. Akkor hát miért nevezi magát Hontalannak?
- Ez már az ötödik nevem, hivatalosan Kovács Józsefnek hívnak, de Straussnak anyakönyveztek, apám viszont Nikolits nevű ember volt. Ez egy szimbólum, amivel a cigányság sorsát fejezem ki, és próbálom visszaadni a becsületét.
- Ön romának vallja magát?
- Hm... Ez nem ilyen kérdés. Ha franciának vallom magam, akkor az vagyok? Ugye, hogy nem. Én a romákhoz tartozom, hát nem mondhatok mást. Két aranypánt van rajtam: a magyar kultúra és a cigányság. Mind a kettő az enyém. Vállalom, sőt megtiszteltetésnek tartom, ha cigány költőnek neveznek. Nagyon nagy dolog, ha egy nép azt mondja: a miénk vagy.
- Hogyan lett költő?
- Mondhatom, már gyerekkoromban írónak készültem. Hatéves voltam, amikor édesanyám beíratott a könyvtárba, és azóta nem jöttem ki onnan. Aztán történt még egy fontos esemény. Nyolcadikban a magyartanárom felsorakoztatta az egész évfolyamot, engem pedig kiállított eléjük. Mackónadrág és rozsdaszínű ing volt rajtam, a hajam szokás szerint kócos. Most agyonütnek, gondoltam. Aztán előállt a tanárom, hóna alatt a füzetemmel. Kinyitotta, és felolvasta a Petőfiről készített dolgozatomat. Így hát ő és anyám löktek be az irodalom szakadékába.
{p}
- Ilyen nehéz ez a pálya?
- Nálunk a tehetségeket eltiporják. Pedig a művészet nagyon fontos, mert kontroll a mindenkori hatalommal szemben. A költészet nekem olyan, mintha hadseregem volna, épp csak nem katonákat gyűjtök, hanem szavakat. Velük harcolok.
- Miért?
- Azért, hogy ami érték van a roma kultúrában, azt integráljuk a magyarba is. Hogy együtt létezhessenek. Hogy amit a nagyszüleimtől, szüleimtől, rokonaimtól tanultam, azt bemutathassam. Eddig tizenegy kötetem jelent meg, többet lefordítottak idegen nyelvre. Nagyon szeretik a könyveimet Ausztriában, most is megyek Grazba, a kiadóm visz. Ott fontosnak tartják a kultúránk megismerését, minálunk nem annyira.
- Versei néha még magyarul is nehezen érthetők, inkább a hangulatuk varázsolja el az olvasót. Nincsen bennük központozás és mondatok, ugyanakkor vannak igen látványos, képies, időnként meghökkentő szótársítások, sőt saját leleményű szavak is.
- Nem találok ki semmit, csak leírom, ami van. Ilyennek látom a világot. Engem nagyon szeret az anyanyelvem, és én is imádom. Inspirál, ezért kicsit megújítottam.
- Mit jelent, hogy "botreggel"?
- Hát mikor az ember felkel, és hátratántorodik, mintha a Jóisten vágná kupán. Vádolnak néha, hogy nem vagyok érthető, de nem érdekel. Nem akarok híres lenni, nem akarok majom lenni, csak azt szeretném, hogy nyugodtan éljek és írjak.
- Most éppen mit?
- Négy új kötetet készítek, köztük a József Attila emlékév kapcsán egy harminckét versből álló könyvet, ahány éves volt a költő halálakor, és a feleségemnek egy szonettkötetet. Az volt a kérése, hogy ne ajándékot vegyek, inkább írjak neki.
- Nagy szerelem?
- Csodálatos ember, igazi pilisvörösvári sváb asszonyka. Hat éve vagyunk együtt, ő az ötödik feleségem; de ezt inkább ne bolygassuk. Többször nem nősülök, már nem engedem ki a kezemből azt, ami jó.
- Úgy látom, a virágokat is szereti.
- Édesanyám rózsabokráról szedtem az udvarban, neki viszem, a temetőbe. Ma lenne hetvenkét éves. Mikor kérdezték tőle, melyik gyerekét szereti a legjobban, így válaszolt: mind a négyet egyformán, de én értem a Józsi verseit.