Tévéjegyzet

Napjaink humoristáinak korszakos felfedezése, hogy témáik többségét az emberi derékvonal alatti tartományból kell meríteniük. Ismert, hogy az óvodások pukkadoznak a kacagástól, ha valamelyikük nagybátran kimondja a "pisi" és a "kaki" szavakat, az alsó tagozatosok kuncognak, ha a nemiszervek nevét hallják, a felső tagozatosokat pedig - hála a fejlődésnek - immár a szex alternatív módozatainak magyaros nevén nevezésével lehet megnevettetni.
Nos, úgy látszik, a magyar tévénéző is ezen a szinten van, de a stúdióközönség mindenképpen. Fábry Sándor minden bizonnyal lubickol a sikerben, mert amikor e témakörben időz, nézői fetrengenek a röhögéstől. Ez az egykor kiváló, elragadóan szellemes, okos és művelt értelmiségi ma ott tart, hogy például hosszasan ecseteli, mi mindent kell eltűrnie egy nőnek, ha hozzá akar tartozni, így elsősorban, hogy is mondjuk csak, az ő hajlamát a bélgázosságra. De nem ám így, hanem a régi, jó magyar kifejezéssel, sokszor körüljárva a témát, alaposan kivesézve annak összes lehetőségét. Legközelebb vélhetőleg be is mutatja az adásban, mire gondol. Férfibüszkeségéről már éppen eleget hallottunk, oly sokat, hogy nehéz nem gondolni arra a mondásra: amelyik kutya ugat...
Bizonyára nem lehet nyolc éven át, kéthetente nagyot alkotni. Persze érvelhet azzal az előadó, csakúgy mint a producer, hogy az RTL Klub legsikeresebb, legnézettebb műsoráról van szó, hát akkor mi a hézag? Ha meg Fábry Sándor nem aggódik a saját lejáratódása miatt, akkor másnak miért fáj? S igazuk is lenne. Elvégre ki is lehet kapcsolni a tévét. Magam részéről hajlok rá. Mégis fáj néha a szívem a régi Fábryért. Azért, aki például a legutóbbi műsorában tökéletes minitárcát kanyarított egy zuglói utcán felejtett aszfaltdarabról. De ezek már csak percek, pillanatok. Nagyon jót tenne neki, ha elmenne egy fél évre pihenni.
Ennek a műsornak állandó fellépője Marót Viki és a Nova Kultúrzenekar. A hatvanas évek retrója illik a műsor hangulatához, különösen a dizájn centerhez. A csinos és jó hangú lány nagy értője a stílusnak. De tegnapelőtt a fogorvos várószobájában kezembe akadt egy női lap, amelyben ez a kis művésznő nyilatkozik, valami olyan üde, ártatlan butasággal, hogy egy percig azt hittem, ez valami Fábry-féle beugratás. De nem.
"- Lenne kedved az ötvenes, hatvanas években élni? - kérdi az újságíró.
- Mindenképpen. (...) Sokkal szimpatikusabb nekem az a felhőtlen korszak - válaszol a kislány.
- Sok szempontból elég kemény volt...
- Tudom, persze. Az is világos, hogy a zene volt az, amivel a politikai irányítás el akarta fedni a nehézségeket, ez sokszor kiderül a szövegekből. Ott van például a Nekem a Balaton a Riviéra kezdetű dal, amivel megpróbálták itthon tartani azokat, akik disszidálásra gondoltak."
Nos, ez a szöveg a szinte tökéletes, ártatlan, kedves hülyeségében kacagtató. Mikor mondott utoljára Fábry ilyen jót?!