Tündöklő drágakövek

A gyémánt a természet egyik különös csodája. Valójában egy különlegesen szabályos rendben kristályosodott, nagyon kemény, fényáteresztő szén. Kristályszerkezete szerint lehet színtelen (ez a leggyakoribb), különböző színű és fekete. Ez utóbbi fúróberendezések magjául szolgál, amellyel a kemény kőzeteket fúrják át. A gyémánt elemi szén, el is égethető. Különlegességének titka keletkezésének rendkívüli körülményei közt rejlik. A természetes ipari, illetve ékszergyémántok túlnyomó többsége a Föld kőzetburkának legalsó, 150-200 kilométer mély rétegéből származik. Ott a nyomás 4-5 gigapascal, a hőmérséklet pedig 1000 Celsius-fok, éppen annyi, amennyi a kő keletkezéséhez szükséges. Ez azonban csak az egyik föltétel, mert ahhoz, hogy megmaradjon stabil állapotában, igen gyorsan kell a felszínre kerülnie. Ellenkező esetben grafittá alakul, amely a gyémánttal ellentétben puha, fénytelen vagy fémes fényű, és, mint ismeretes, a ceruzabél alkotóeleme.
A gyémántbányák sorában a dél-afrikai Kimberley bánya az egyik leghíresebb. Egy vulkán kürtőjében kezdődött a vájás, majd az ehhez csatlakozó föld alatti fejtésekben folytatódott. Üzemelése idején, 1871 és 1914 között több mint huszonkétmillió tonnányi kőzetet termeltek ki, amely 13,6 millió karát, azaz nagyjából 2,7 tonna gyémántot adott. Ez azt jelenti, hogy egy tonna kibányászott kőzetből mindössze 0,6 karátnyi gyémántot nyertek ki átlagosan, ami súlyra átszámítva 0,12 gramm. Nem csoda, hogy olyan drága ez a drágakő.
A briliáns a gyémánt különlegesen megmunkált, csiszolt formája. A csiszolással előállított káprázatos színhatás alapja a kő nagy fénytörési (színszórási) tulajdonsága, a gyémántfény, ami abban nyilvánul meg, hogy a felületére eső fényből aránylag sokat visszaver. A mesterien csiszolt kő még a belsejébe jutó fény nagy részét is több lapon és teljesen visszaveri. Ez adja a gyémánt belső ragyogását (fényét). A csiszolatból megtörve kilépő fénysugarak - a kő nagy színszórása miatt - színekre bomlanak, ez adja a gyémánt tüzét.
{p}
A gyémántcsiszolás célja a kő fénytörési adottságainak minél teljesebb érvényre juttatása. Az első briliánsokat a tizenötödik században készítették, akkor fedezték föl ugyanis, hogy a gyémánt a saját porával csiszolható. A csiszolatok formája évszázadokon át változott, mondhatni tökéletesedett, ám a csiszolók versenye a még ragyogóbb alakzat megformálásáért napjainkban is tart. A briliánsok jellegzetes alakzatának, a poliédernek (síklapokkal határolt testnek) a vizsgálata külön kutatások tárgya még ma is. Elvileg annál káprázatosabb a gyémánt, minél több csiszolási lapot, úgynevezett fazettát képeznek ki rajta. A lapokat egymáshoz képest olyan szögben csiszolják, hogy a fényvisszaverődés a lehető legtökéletesebb legyen. (A modern briliánsformákon legkevesebb ötvenhat fazettát alakítanak ki.) Az egésznek azonban határt szab például a nyers kő alakja, hiszen a lehető legkevesebb anyagveszteséggel kell kialakítani a lehető legtöbb csiszolási lapot. De a fazetták száma sem növelhető korlátlanul, hiszen ha emiatt az adott formán belül túlságosan megnövelik a csiszolt felületet, akkor a briliáns szépen ragyog ugyan, de veszít a belső tüzéből. Mindezekből következik, hogy a tökéletesnek mondott briliáns a forma, a méretek és az arányok mesteri összhangját föltételezi. Így aligha túlzás, hogy a gyémántcsiszolás mérnöki tervezést és pontosságot igénylő, igen munkás feladat, ami jócskán megdrágítja az egyébként is vagyont érő követ.

Műgyémántok
Gyémántot legelőször ötven éve sikerült mesterséges körülmények között előállítani. Napjainkban az ipari célra fölhasznált műgyémánt nagyságrendje 600-700 millió karátot tesz ki. Korábban a természetet utánzó módon, nagy nyomáson és magas hőmérsékleten, szintézissel gyártották. A jelen és a jövő módszere minden bizonnyal az úgynevezett kémiai gőzfázisú rétegleválasztás (CVD-eljárás). Ennek során a légköri nyomás tizedén és 1000 Celsius-fokhoz közeli hőmérsékleten egy bizonyos gőz halmazállapotú vegyületből hoznak létre stabil állapotú gyémántfilmet, illetve -réteget. E módszerrel néhány héttel ezelőtt a washingtoni Carnegie Intézet kutatóinak az ipari igényű háromkarátos minőség helyett tízkarátos műgyémántot sikerült előállítaniuk. A színtelen, drágakő minőségű anyag optikai fölhasználásra is kiválóan megfelel, azaz remek briliáns is csiszolható belőle. Gyémántspecialista legyen a talpán, aki kideríti róla, hogy nem eredeti...