Mi mozog a sötétben?

A magasabb rendű élőlények szemideghártyájának fontos alkotói a csapsejtek és a pálcikasejtek. A csapocskák finomabb teljesítményre képesek, azonban csak erősebb fényben aktiválódnak, míg a pálcikasejtek gyenge fényt is érzékelnek. Például a bagoly ideghártyájában csak pálcikasejteket találunk, így általában véve be kell érnie a bizonytalanabb látással, ámde kárpótlásul félhomályban is kiválóan tájékozódik. A gyors mozgású, éles szemű állatoknak, mint például a sasnak, csupán csapocskái vannak, ezért alkonyatkor alig lát. Az állatok nemcsak a fény alapján tájékozódnak. A denevér például ultrahang segítségével sötétben repülve sem ütközik akadályba, és az éjjeli rovarokat is észreveszi. Ez a rovarevő kisemlős ultrahangot bocsát ki, amelyeket az emberi fül nem képes érzékelni. A rövid hanghullámok egészen kis tárgyakról is visszaverődnek, ezáltal a denevér előtt "fülben" kirajzolódik alakjuk. Az éjszaka vadászók - a tudomány mintegy 175 ilyen fajt ismer - kitűnően látnak félhomályban, és elég jól a nappali világosságban. A macska szemében kétezerszer, a mély vizekben vadászó delfinében hétezerszer több pálcikasejt van, mint az emberében. A baromfiak közül a kacsa szemének ideghártyájában sok a pálcikasejt, így gyenge fényben, a víz alatt is jól lát.
A sötétben gyakran felvillanni látszik némelyik állat, különösen a macska szeme, ám ez csupán visszatükröződése valamilyen fényforrásnak. A jelenség magyarázata, hogy sok állat szemében fényvisszatükröző kristályos réteg található. (A visszaverő rétegben gyakran mészkristályok is előfordulnak, ezek fokozzák a visszatükröződést.) Az ember szemében ilyen anyag nincs. Minthogy a visszatükröző réteg hozzájárul a sötétben való tájékozódáshoz, a legtöbb éjszakai életmódot folytató állat jobban lát ilyenkor, mint az ember.