Halott farönk ágain élő levelek. Kifejező jelkép, régi hagyományok alapján életre hívott közösség emblémája. Az alapítók annak idején kicsit féltek attól, hogy bajuk lehet belőle, mivel a kiszáradt fából serkenő életnek félreérthető jelentése is lehetett a pártállamban.
Az időpont mindent megmagyaráz: 1985-öt írtak, odébb volt még a rendszerváltozás, akkortájt éberen őrködtek a civil kezdeményezések fölött a hivatalok. A helyszínt tekintve is oda kellett figyelniük, hiszen Dunapataj mindig is azon települések közé tartozott, ahol konok emberek konok hittel álltak igazuk mellett. Mondjuk ki: Pataj rebellis falu hírében állt.
A Patajiak Köre is lázadó lokálpatriotizmusból sarjadt két évtizede. Az első elnök, Dávid János és társai az alakuló ülést követően nyilvánosan folytathatták világot jobbító eszmecseréiket, kínáltak művelődési és szórakoztató foglalatosságokat. Sokan melléjük álltak: Hankiss Elemér, Makovecz Imre, Kemény Bertalan, Romány Pál például. Szabad György rendszeresen tartott körükben előadást, Juhász Pál, Schiffer Pál és Elbert Márta dokumentumfilmeket forgatott a falu múltjáról, jelenéről, életéről, Magyar Bálint fiatal szociológusként tanulmányokat, könyveket írt Dunapatajról.
Húszesztendős jubileumot ültek a minap. Volt mire emlékezni, hiszen két évtized alatt megannyi érdekes esemény történt a közösség életében. A legizgalmasabbakat ünnepi műsor keretében idézték fel sok-sok videobejátszás kíséretében. Bámulatos az a közösségi munka, amit az idők során véghezvittek a székházfelújítástól kezdve a családi vacsorákig. Hagyományokat honosítottak meg a faluban, például fáklyás felvonulást március 15-én, színes rendezvénysorozatot ősszel.
A patajiak mindmáig példát mutatnak rá, hogy igenis meg lehet állni egy időre és értelmesen együtt tölteni egy-egy estét. Ezt a missziót vállalva néznek a következő évtizedek elé. A régiek sokfelé sodródtak, de mindig jönnek újak, fiatalabbak is szerencsére. Vehetjük úgy: a kiszáradt fatörzsből egyre több élő levelecske hajt ki, egyre terebélyesebb az a lombkorona.