Tévéjegyzet

Van nekünk egy köztévénk. Iszonyatos milliárdokat emészt fel közös pénzünkből, és egyre kevesebben nézik. A hivatalos adatok szerint a közszolgálati adó a nézők mindössze 12,9 százalékát ültette szeptember 12. és 18. között a képernyők elé, pedig ez a tíz nap már éppen az m1 új műsorstruktúrájának bemutatkozásával esett egybe.
Vajon miért? Vegyük hát kézbe a távkapcsolót! A reggel vallási öt perccel indul. Aztán jön az Agrárhíradó, évek óta láthatjuk benne ugyanazokat a kombájnos meg tehenes vágóképeket, egyébként pedig különböző fejek beszélnek nekünk. Az hinnénk, ez ügyben már nincs tovább - de van: a Nap-kelte. Hétköznap jobbára politikusok beszélgetnek az aktuális riporterekkel, hét végén pedig gyereket, kutyát-macskát magukkal behurcoló szépségkirálynőkkel, médiaszereplőkkel, s persze ilyenkor is látunk politikusokat, csak most azt kérdezik tőlük, mi lesz a vasárnapi ebéd. De a képernyőn - csak beszélő fejek.
A délelőtt láthatóan nincs igazából kitalálva: valószínűleg a "hasonlítson a másokéra" gondolat jegyében készül. Előbb valamilyen szappanopera kerül elénk, aztán tízkor Híradó, majd a Napi mozaik meg annak fél óra múlva kezdődő "extra" változata, rengeteg stúdióval, kevés élő képpel, meghívott vendégekkel. Van benne minden, mégis olyan az egész, mint amikor valaki nagyot akar (hm...) sóhajtani, aztán köhögés lesz belőle. Ezután déltől kettőig megint sokat beszélnek nekünk, mert a "nagy" Híradó után még hét darab különböző, külpolitikai, kulturális, körzeti meg nemzetiségi híradót láthatunk, ami persze a közszolgálati kötelesség része, de így, ahogy elkészül, borzasztóan unalmas.
Következik ezután megint valami folytatásos "szapiopi", aztán néhány hosszabb-rövidebb kisfilm, majd a kötelező Híradó, vallási műsor, egy ifjúsági magazin, a 12+ - ez utóbbi egyébként nem is rossz, ahogy az A Nagy vitá-ról is hasonlót mondhatunk. Kiderült: a riporter apa (Nagy György) és lánya tud egymással és a közönséggel úgy is beszélgetni, hogy még véletlenül se hasonlítson a Mónika-show-szerű szörnyszülöttekre és "beszélő fejes" műsor se legyen. (Kíváncsi vagyok, mikor kerül le a képernyőről.)
Aztán jön két mese, az egyik a gyerekeknek, a másik a felnőtteknek (utóbbi a Szomszédok ismétlése). Híradó után hol egy filmsorozatot, hol egy úgynevezett célmagazint kínálnak nekünk (például a Kék Fényt, vagy az A tv ügyvédjét - műfajában egyébként mindkettő kiváló, így hát nézettek is). Aztán megint merő szöveg jön: az Este. Egy-másfél órás "kulturális-alternatív" időszak után (tapsoljuk meg!) éjszaka időnként remek filmeket is láthatunk. A vasárnap nagy durranása egyébként vitathatatlanul A szólás szabadsága. Friderikuszt lehet szeretni vagy utálni, de tény: ez a műsor pergő, izgalmas témákat körüljáró, valódi tévémagazin. Elébe is ül legalább másfél millió ember. Ki is rúgták a készítőjét...
Ám ezzel együtt is a köztelevíziót egynémely szakberkekben gunyorosan "nemtévéként" is szokták emlegetni. A műsoridő felét olyan produkciók uralják, amelyek nyugodtan futhatnának a rádióban is. Nincs pénz, elavult a technika - tárják szét kezüket az illetékesek. Lehet. De hogy igazi televíziós ötletből is hiány van, az bizonyos.