Véletlenek nincsenek

Nyáron, a Pécsi Országos Színházi Találkozón a Szerelemben nyújtott alakításáért kapott díjat. Legtöbben a Jadviga párnája című mozifilm főhőseként ismerjük. Főszerepet játszik Szabó István készülő filmjében, a Rokonokban. Gyakran láthatjuk vidéki színházakban.
- Mostanában Tatabányán vendégeskedsz.
- Harsányi Sulyom László, a színház igazgató-rendezője egy "láthatatlan társulatot" próbál létrehozni Tatabányán. Vannak színészek és rendezők, akiket szinte minden évadban újra meghív egy-egy munkára. Nekem a Szerelem az ötödik szerepem a Jászai Mari Színházban. A város közel van Budapesthez, hamar oda lehet érni, jól lehet dolgozni. Szeretek és szeretnek ott. A díj, amelyet Kornélia megformálásáért kaptam, nem csak az enyém.
- Ezt szokták mondani...
- Én ezt is gondolom. Az előadás közös munka. Egy szerep olykor kiemelkedő lehetőségeket tartogat. Ahhoz azonban, hogy ezeket a lehetőségeket a szerencsés személy ki tudja használni, jó partnerek kellenek.
- Véletlen, hogy sokat dolgozol Novák Eszterrel?
- Nem. És nem hiszek a véletlenekben. Az, hogy ez vagy az, jó vagy rossz történik velünk, a mi saját, gyakran sokkal korábbi választásunk eredménye. Novák Eszterrel 1994-ben beszéltem először. Az Új Színházban Deák Krisztinával próbáltunk akkor egy darabot. Ő kérte, hogy találkozzam Eszterrel, mert tudna segíteni egy táncbetét létrehozásában. Az első közös munkánk néhány évvel később a Csongor és Tünde volt.
- Egy "véletlen", amely befolyásolta a későbbi sorsodat.
- Nem ez volt az első. Ilyen sorsszerű "véletlen" az is, hogy bekerültem a főiskolára. Harmadik próbálkozásra. Mert az első és a második kudarc után nem adtam fel. Amikor másodszor is kirúgtak, felvételiztem a Nemzeti Színház stúdiójába. Oda fölvettek. "Véletlenül"... Ott találkoztam azzal az emberrel, aki esztétikai és morális értelemben egy életre meghatározta a színházhoz való viszonyomat. Bodnár Sándornak hívták.
{p}
- Miket tanultál tőle?
- Önismeretet. Szituációs gyakorlatokat kellett végeznünk, amelyeket mi magunk találtunk ki, és így elsősorban rólunk magunkról szóltak. Ezeken keresztül tanultunk meg saját magunkat és egy helyzetet elemezni, bátran véleményt mondani és mások kritikáját elviselni. Arra tanított, hogy az ember minden akadályt le tud küzdeni, de legalábbis képes továbblépni egy-egy kudarc után. Mert nem minden sikerül úgy, ahogy szeretnénk. Nem is sikerülhet, hiszen nem vagyunk gépek... Rajtam kevésbé látszik, ha padlóra kerültem, mert befelé forduló ember vagyok, a "szenvedéstörténeteimből" keveset teszek a kirakatba.
- A kritikusok szerint a legjobb magyar színészek közé tartozol. Az utcán viszont nem biztos, hogy felismernek...
- Szerinted ez baj? Rajtam is múlt, hogy így alakult. Sok-sok előnye van. Például nem fotóznak folyton, és nem szedik ízekre a magánéletem.
- Mióta vagy szabadúszó?
- Ezerkilencszázkilencvennyolc óta. Az egész váratlanul jött. Amikor Székely Gábor után más lett az Új Színház igazgatója, az a szellemiség, amelyet ő és az ottani csapat képviselt, megszűnt. Jó néhány kollégámmal együtt eljöttem a színházból. Úgy döntöttem, nem keresek meg társulatokat. Egy kicsit naivan azt gondoltam, mindenki értesült arról, mi történt, biztosan tudják azt is, hogy én szabad vagyok. Ahová kellek, hívnak. Szerencsére voltak és vannak ilyen helyek.
- Milyen volt Szabó Istvánnal dolgozni?
- Jó. Káprázatos a tudása, a tapasztalata. A szó legnemesebb értelmében profi. Kíváncsi a színészei elképzeléseire, véleményére. És azt gondolja, amit én is: az a legérdekesebb film, amely két-három ember arcának rezdüléseivel érzékeltet mindent.
- Mi lesz a következő feladatod?
- A filmet nem tudom, az mindig váratlanul jön, ha jön. Színház? Tavasszal Tatabányán mutatjuk be az A szecsuáni jólélek című Brecht-darabot. "Véletlenül" Novák Eszter rendezi. A mű arról is szól, hogyan darálja be a tömeg az egyént, aki a sokasággal szemben olyan értéket képvisel, amely nem is divatos, nem is jövedelmező. És arról is, hogy kellenek ilyen emberek. Mert ha nem lennének, a világ elpusztult volna már. Hiszen létszükséglet az a szeretet, amelyet nem vérségi kötelék vagy érdek diktál. Csak egyszerűen van. Mert elviselhetetlen lenne a hiánya.