Anyanyelvi őrjárat

Mivel kiváló új szótárunk, a Magyar értelmező szótár így adja meg az andalog ige mai jelentését: 'mélázva, lassan megy, jár', egyáltalán nem csodálkoztam, amikor alig néhány hete levelet kaptam Kovács Istvánné sümegi olvasónktól, s abban ezt olvashattam: "Bár csak egy viccben fordul elő az a képtelenség, hogy valaki ülve andalog, azt hiszem, érdemes szóvá tenni. A viccbeli hölgy nyilván nem andalogva, hanem elandalodva hallgatta Mozart zenéjét, főleg, ha közben kényelmesen ült."
Ha már idéztem levélírónknak a viccel kapcsolatos véleményét - na meg a jobb megértés végett is -, kötelességem idézni magát a pellengérre állított élcet is. Ez  a következő:
"A hölgy andalogva hallgatja a közönségnek hátat fordító zongoraművész játékát. Odahajol a mellette ülőhöz, és megkérdezi:
- Szerinted is Mozart?
A férfi megvonja a vállát.
- Fogalmam sincs. De majd meglátod, ha megfordul."
A vicc, amely egyik műsorújságunkban jelent meg pár hete, s amelynek férfi szereplője a XVIII. század második felének kiemelkedő zeneszerzőjét ma is élő alaknak vélte, se nem jó, se nem rossz, hanem amolyan közepes vicc, olvasónk levele azonban nagyon is érdekes és tanulságos, ezért köszönettel tartozunk érte. S hogy miért érdekes a levél? Mert a benne található példa kiválóan alkalmas annak szemléltetésére, hogy szavaink jelentése korántsem változatlan, korántsem örök. Igen, az andalog ma csakugyan legnagyobbrészt 'mélázva, lassan megy' értelemben használatos. Levélírónk nem ok nélkül vélekedett úgy, hogy egy hangversenyteremben ülve nem lehet andalogni, legföljebb elandalodni. Csakhogy még új szótárunk is, amelyre cikkem elején már hivatkoztam, feltünteti a már idézett jelentés mellett ezt a másodikat is, igaz, régiesnek minősítve: 'érzelmes álmodozásba merül'.
Hozzátehetem: száz-kétszáz évvel ezelőtt még senki nem lepődött volna s nem is lepődött meg az andalog ige ilyen, tehát utóbb említett használatán, ugyanis akkoriban  még épp az volt a fő jelentése ennek a szónak, hogy valaki - testhelyzetétől függetlenül - 'önfeledten belemerül az érzelmeibe, álmodozik'. Persze járkálhatott, sétálgathatott is eközben, de, hogy az írásom címében föltett kérdésre egyenesen válaszoljak, ha úgy hozta a kedve, bizony, ülhetett is! A XIX. század közepén kiadott, híres Czuczor-Fogarasi-szótárban még ilyen példát is olvashatunk az andalog szócikkben: andalogva ülni a kedves mellett, Ballagi Mór egy-két évtizeddel későbbi, hasonló szótárában meg ilyet: ül s andalg a remete. S hogy a költészet se maradjon ki, íme, egy példa Arany Jánostól: "Túlparton egy halász űl, andalog; / Fejérlik a hal, melyet néha fog."
Az andalog minden valószínűség szerint ugyanabba a szócsaládba tartozik, mint andalít, andalító, elandalodik s néhány más, kevésbé ismert szavunk. Arra, hogy szócsaládbeli társaival  ellentétben miért ment végbe, azazhogy megy végbe nyelvünkben egyre inkább az andalog szó jelentésének az a fajta korlátozódása, szűkülése, amelyre levélírónk remekül ráérzett, sőt amelyet már befejezettnek vélt, nem tudok válaszolni. Legföljebb egy halvány sejtésem van. Lehetségesnek tartom, hogy azoknak a hasonló végződésű szavainknak a hatására kapcsolódott hozzá a mozgás fogalma is az andalog szóhoz, amelyekhez a járás, menés fogalmi jegye már eleve hozzátartozik: gyalog, oldalog, eloldalog s még egy-kettő. De ki tudja? Nyelvünk minden titkát hiánytalanul kifürkészni úgysem leszünk képesek sohasem...