Hódnak a hal nem kenyere

Eurázsiai hódokat engedtek szabadon a WWF Magyarország munkatársai a Tisza-tó egyik szigetén. A Németországból származó 26 példány telepítése része annak a programnak, amelynek keretében a természetvédők újra meghonosítják a hódot egykori magyarországi élőhelyein. A WWF csaknem 200 példányt engedett szabadon 1996 óta, és a hazai állomány - a környező országokból átvándorolt állatokkal együtt - ma eléri az ötszázat. (A hód védett faj, természetvédelmi értéke ötvenezer forint.)

KultúraPintér Csilla2005. 11. 18. péntek2005. 11. 18.
Hódnak a hal nem kenyere

A visszatelepítési program a Gemenci-erdő és a Hanság után jutott el a Tisza vidékére, ahol a hódok egy kis emberi segítséggel lassan visszahódíthatják eredeti élőhelyeiket. A halászok egy része nem örül ennek, kezdenek ugyanis féltékenykedni a nagy testű rágcsálókra. Attól tartanak, hogy megdézsmálják a halállományt. Tévhit azonban, hogy a hód halon él, tápláléka elsősorban fák és bokrok gallyaiból, kérgéből, leveleiből áll, és lágy szárú növényeket, például nádat is eszik. Kanadai rokonával ellentétben az eurázsiai hód nem döntöget ki nagy fákat.
A hód természetes ártereink gyakori lakója volt a XIX. század derekáig, ám mértéktelen vadászata és élőhelyének fogyatkozása következtében jó egy évszázada eltűnt hazánk élővilágából. Bundájáért, húsáért, fogáért ejtették el. Az utolsó példányt 1854-ben lőtték le Ács környékén.
Az ártéri erdők képéhez hozzátartozó hódok életmódjukkal hozzájárultak környezetük változatosságához. Ismert, hogy nagyszerűen végzik szabályozó szerepüket a természetben, menedékként várakat építenek arra az esetre, ha a magas víz kiszorítja őket az üregeikből. Váraik más állatfajoknak is élőhelyet, táplálkozási lehetőséget nyújtanak.
Az általuk megrágott ágakból, dorongokból összerakott, sárral tapasztott, kemence formájú várat úgy építik, hogy annak bejárata lehetőleg állandóan víz alatt álljon. A hód nem szereti a változó vízszintet: az ember mellett az aszályos időszak és az árvíz is ellensége. A Tisza-tónál ideális körülmények között élhet, mert a medrét gyakran elhagyó élő Tiszával szemben ott kevésbé szeszélyes az elárasztott területek vízjárása. A faji sokszínűség mellett azért is fontos a hódok visszatelepítése, mert jelenlétükkel és munkájukkal hozzájárulnak élőhelyeik eredeti arculatának helyreállásához.

Dolgos gyűjtögetők
Az eredetileg Eurázsia mérsékelt övi részén elterjedt európai hód januári-márciusi párzás és három és fél hónapos vemhesség után hozza világra egy-öt, macska nagyságú utódját. Mivel a kicsik víz alatti úszásra képtelenek, körülbelül egy hónapig a kotorékban maradnak, és három hónapig szopnak. A hód három-négy évesen válik ivaréretté. A kifejlett példány szürkés bundája sűrű, metszőfogai nagyok és erősek. Felső ajkán bajuszsörtét hord, farkán pikkelyt, hátsó lábán úszóhártyát visel. Az állat többnyire párban él a víz színével azonos magasságú üregben: a finom forgáccsal bélelt, száraz kamra alvóhelyül és gyermekágyul is szolgál.  A hódok többnyire éjjel mutatkoznak. A tél beállta előtt megállás nélkül dolgoznak, a hideg beköszöntével napokig nem bújnak elő, az ősszel gyűjtött kérgeken, gallyakon élnek.

Ezek is érdekelhetnek