Mentőöv

Kinn a pusztán, a kisvároshoz közel, ötvenen élnek. Szegényen, elhagyatottan, elzártan, fényévnyire a civilizációtól. Omladozó házak, ledőlt kémények, beázó tetők, gaztenger. Mintha nem is emberek laknának arrafelé. De azok: kisnyugdíjasok, munkanélküliek, tehetetlen öregek.

KultúraBorzák Tibor2005. 11. 04. péntek2005. 11. 04.
Mentőöv

Jani bácsitól mindenki fél. Borzas ősz hajú, mosdatlan, borostás. Masszív alkoholista, ha felönt a garatra, gorombán viselkedik. Az élő fába is beleköt. Nem csoda, hogy senki nem áll szóba vele. A hetvenen túli remete bottal hadonászik, ha portájára téved valaki.
A tanyagondnok elhatározta, hogy felveszi a kapcsolatot a különc emberrel. Ettől persze az összes szomszéd óva intette, s ő maga sem számított túl sok jóra. Hosszasan és hangosan köszöngetett a kapuban, míg végre előbújt odújából az öreg.- Ki maga? - förmedt rá a jó szándékú segítőre.
Jani bácsi nadrágja fényes volt a kosztól, szakadt kardigánja alól seszínű ing lógott ki, zokniban lépkedett. Ahogy közeledett, egyre jobban árasztotta magából az orrfacsaró bűzt: a testszag, az alkoholgőz és a száradt vizelet penetráns elegyét. Csodák csodájára nem zavarta el a tanyagondnokot. Rövid párbeszéd után a roskadozó épületbe is betessékelte. Sötét odú volt az inkább, piszkos ablakokkal, óriási rendetlenséggel. Üres borosflakonok, konzervesdobozok a szoba közepén, ételmaradékok, ruhakupacok mindenfelé. Döbbenetes látvány, elviselhetetlen bűz.
A tanyagondnokot teljesen felkavarták a látottak. Tisztában volt vele, hogy segítenie kell. Ruhákat szerzett, élelmiszert vitt az öregnek, aki néha napokra eltűnt. A szomszédok szerint ilyenkor merev részegen aludt odabenn. Italra ugyanis mindig jutott, és ivócimborái hordták az utánpótlást. Az előfizetéses ebédet drágának tartotta. Egyszer mégis előkotorta szutykos ételhordóját, s "őrangyalával" babgulyást hozatott a kisváros vendéglőjéből. Ez a változás jelének látszott, úgyhogy a tanyagondnok az alkoholizmusra terelte a szót, mondta az öregnek, szenvedélybetegségéből csak intézeti gyógykezeléssel tud kikecmeregni. Végül halkan hozzátette:
- Nem lenne jobb az idősek otthonában?
Jani bácsi hallani sem akart róla. Mérgesen dohogta: ő nem beteg. És hosszabb időre visszahúzódott a csigaházába. A tanyagondnok jót akart, és mégis rosszul sült el. Átlépte azt a bizonyos határt. Az öreg megsértődött. De aztán mégis megbékélt. Lelke mélyén tudta, hogy nem neki van igaza.
Haladt az idő, semmi sem változott. Egyszer csak megcsörrent a tanyagondnok telefonja. Kétségbeesett hang szólt bele: "Jani bácsi félrebeszél, nem ismer meg senkit, halott csecsemőt keres az ágyában." A tanyagondnok már rohant is, a háziorvossal együtt. Az öreg rezzenéstelenül ült piszkos ágyán, szeméből patakokban folytak a könnyek. A doktor azt javasolta, vigyék be az idegosztályra. Csakhogy ez nem volt ilyen egyszerű, egy makacs alkoholistát - aki krízishelyzetbe került - nehéz arra kényszeríteni, amit nem akar. A tanyagondnok türelmesen beszélt hozzá, s a végén megszólalt az öreg:- Mehetünk.
Hat hét kórházi ápolás következett. Stabilizálódott a helyzete, kitisztult a tudata, egyre jobban érezte magát. Mintha kicserélték volna. A tanyagondnok gyakran meglátogatta. Intézte a sorsát is, merthogy Jani bácsi már nem feltétlenül akart visszamenni a pusztára. Megtapasztalt egy másfajta világot, ahol kiszolgálják, nincs gondja semmire. Csodák csodájára beleegyezett, hogy elhelyezzék az idősek otthonában.
Jani bácsit azonnal befogadták. Csendesen éldegélt, betartotta a napirendet, a szokásokat. Egy hét elteltével meglátogatta a tanyagondnok.
- Hát megint eljöttél? - fogadta az öreg. Nyugalom, derű áradt belőle. Tíz perc után felpattant, mondván, neki dolga van, vége a diskurálásnak. Elindult kávét főzni. S az ital?... Gyógyszerek mellett legfeljebb csak egy pohárka bort kaphat. Vége a pokoljárásnak. Hazatért. Megtalálta otthonát. Többé már nincs szüksége segítségre.
A tanyagondnok lassan lépkedett. Mintha könnyes lett volna a szeme.

Ezek is érdekelhetnek