Tévéjegyzet

"Szabó László, te kedves, ismeretlen tettes / megvan a gyilkos, az ország örül, kék dicsfény a fejed körül" - üvöltötte bele a nyolcvanas évek elején a nagy magyar éjszakába egy URH nevű zenekar. A dalban természetesen a "kék fény"-es Szabó Lászlóról esik a szó, aki jellegzetes sötét szemüvegében vezette az akkor még egyetlen tévécsatorna bűnügyi műsorát. A "pártos" Népszabadság egykori belpolitikai rovatvezetője már rég lekerült a képernyőről, de a Kék fény ma is létezik. Rögzítsük is mindjárt: szerencsére. Igazi magazin, érdekes és izgalmas. Jó. Ritka jelenség a Magyar Televízió nevű szegényházban. A legutóbbi adás három fő témája - a kötelező műsorbetétek, például a "körözzük, keressük" mellett - a több éve elhunytak arcának újraépítése és esetleges azonosítása, a móri rablás utáni bírósági ítélet és a gyermekbántalmazások ügye volt. Elevenbe vág mindegyik. Az első történet főszereplője például az egyetlen olyan magyar kutató volt, akinek szakterülete az úgynevezett ex-hum esetek halottazonosítása, vagyis egy régen volt gyilkosság, baleset áldozatának "arci újraépítése". Maga az eljárás rendkívül bonyolult, de a műsor szerkesztői olyan remek képanyaggal illusztrálják a fiatal kutató mondatait, hogy az egész könnyen érthetővé válik. A műsor ezen a ponton kicsit a tudományos ismeretterjesztés határait súrolja, de ez egyáltalán nem baj.
Aztán jön Mór. A felfoghatatlannak és értelmetlennek tűnő rablótámadásról az egyetlen új információ egy bírósági ítélet volt az elmúlt hetekben, de sokan gondolják úgy, hogy a mészárlás nem egyszerű rablótámadás volt. Igen ám, de ezt egy rendőr soha ki nem mondja, amíg nincs rá bizonyítéka. Mit csinál hát a szerkesztés? Leülteti a magyar bűnügyi újságírás legjobbjait egy asztalhoz (nem stúdióba!), és hagyja, hogy találgatásszerű mondatok hagyják el a szájukat. Természetesen tudjuk, hogy a sejtetések mögött nagyon is konkrét információk léteznek, és ettől ez a műsorblokk is megtelik feszültséggel. Így a máskülönben általában szinte kötelezően unalmas "tévébeszélgetés" után még egy órával is azon kapom magam, hogy na ezt vajon miért mondta Fekete Gy. Attila? Vagy mit értett azon Szemán László, hogy...?A legnehezebb percek a végére maradnak, ám a fiatal műsorvezető, Miklya Attila távolságtartó intelligenciával uralja a helyzetet. Pedig nincs könnyű dolga: miközben a szakértőt kérdezi, a képernyőn, a háttérben apró testeken látunk sebeket, elnyomott csikkek nyomait, késszúrás helyét, és ilyesmiről bizony nagyon nehéz higgadtan beszélni. De ő megoldja a feladatot, nem csinál a helyzetből sírós-nyálas-fókuszos melaszt, és ebben a rendőrből lett társadalomkutató hölgy is kitűnő partner. Okosan, mi több, érthető magyar nyelven magyarázza el a megmagyarázhatatlant: miért vetemedik arra olykor egy felnőtt (szándékosan nem írok embert, mert ilyet az nem csinál), hogy megüssön, kínozzon egy gyereket. És egy kicsit már lohad is bennünk az indulat. Különösen, amikor megtudjuk, hogy ezért öt évnél lényegesen több is járhat.
Egy bűnügyi műsort természetesen nem lehet "szeretni". Ebben a közegben ez a fogalom értelmezhetetlen. De a témáról jó, érdekes, a nézőt vonzó adás igenis létezik. Ilyen a mai Kék fény. Érdemes nézni.